A magyar külügyminisztérium szerint senki nem veszélyezteti a magyarországi tanszabadságot. New York állam kormányzója ugyanis ezt állította a nemrég elindult tárgyalásokon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint nem kell a New York állam kormányzójával a Közép-Európai Egyetemről (CEU) folytatott tárgyalásokon megvédeni a magyarországi tanszabadságot, mert azt senki nem veszélyezteti.

A tárca sajtófőnöke ezt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy a magyar kormány képviselői pénteken folytattak tárgyalást Andrew Cuomóval, New York állam kormányzójával a CEU-ról. A kormányzó eredményesnek nevezte a találkozót és elmondta, "azért találkoztunk, hogy megvitassuk a CEU magyarországi folyamatos jelenlétét fenyegető új törvényt és a tanszabadság megőrzésének sürgős szükségességét".

A KKM sajtófőnöke erre reagálva közölte: Magyarországon senki sem veszélyezteti a tanszabadságot, és a tárgyalásoknak nem célja a magyar törvény megváltoztatása, ugyanis a törvényalkotás Magyarországon a parlament feladata, és nem külföldi szereplőké. Hozzátette: a tárgyalásoknak azonban célja, hogy megvizsgálják, mely külföldi egyetem felel meg a magyar törvényi előírásoknak. Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott a közlemény szerint szintén eredményesnek minősítette a tárgyalásokat.

A sajtófőnök közölte továbbá: az előírásokat egyáltalán nem kifogásolják kínai, malajziai és thaiföldi tárgyalópartnereik, és a háromból két amerikai egyetem is együttműködőnek mutatkozik. A magyar előírásokat nem kifogásolta az amerikai kormány oktatási minisztere sem – olvasható a közleményben.

(MTI)

(Címlapi kép: wikipedia)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
New York kormányzójának most meg kellene ijednie ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fergeteg
El a kezekkel jenkik!!! Ki a lószart érdekel a ti libsi megnyilvánulásotok???
justhpeter
New York kormányzójának most meg kellene ijednie ?
staro2
Ez csak egy Ésügyi minisztérium.A Külügyben profi diplomatáknak kellene dolgozni ,a Külgazdaságiban pedig hozzáértő külker szakembereknek. Itt pedig futsallos haverok,idióta törtetők, harmadik vonalbeli "szakemberek" kapják a fizetésüket. A névből talán az és igaz.
Éppen ezért a lőtéri koszos kutya sem hatódik meg attól, hogy zseléspetinek valami nem tetszik.
Nincs hírértéke.
F_Viktor
@durbincs: Ha azt gondolod, hogy nem jelentkehnek a "komak", akkor fingod nincs a CEU-rol, az ott folyo munkakrol, az eredmenyeirol!
Csak egy pelda, a babakutato laborja a vilag legelismertebb reszlege.
tudode
Ez a hét legfurább vicce, hiszen a lejárt lemezű frakcióvezető, aki hűsége jutalmául miniszteri széket érdemelt ki, már nem hajlandó a hetye-petye nevét adni ehhez a Soros által finanszírozott egyetem megbuzerálásához, mivel a rendszerváltás reménysége ezzel hálálja meg azt, hogy amerikai egyetem hallgatója lehetett még az átkosban.
.
Orbán Viktor vagyok
www.youtube.com/watch?v=4Zw4_fxdhoQ
.
A Soros-ösztöndíjas orbán viktor 1988-ból szól a mai VIKTÁTORHOZ - a Bíróságokról1
www.youtube.com/watch?v=_RNNLJRPeNo
.
Ez igen, vagy mégsem.
-
Soros sem gondolta, amikor felkarolta ezt a politikai kalandort, hogy feléjük így működik a hála kifejezése.
.
Láss csodát! Van, akinek a pofagolója felér egy hatlövetű fegyverrel bármerre, amerre jár, mert fejébe szállt a dicsőség!
Zeta
Nem kell félteni a tanszabadságot!
Mondja a kormány, az vajon mit jelent , hogy csak az általa megszabot tananyagot szabad tanítani? A tankönyvkiadás államosításával , a tankönyvek csak az állam által egedelyezetteket tartalmazhatják. Ezt szabad, mást nem!
Vagy úgy szabad , hogy ezen belül mindent! Érdekes felfogása a tanszabadságnak. A középiskolák tervezett , gondolt ,csökkentése vajon mit rejt? Tanszabadságot?
F_Viktor
@durbincs: Aorta??? Mit csinal???

Letezik am ol,an, hogy virtualis billentyuzet, ahol nem mindenhol tamogatott a magyar ekezetek!
F_Viktor
@durbincs: Akkor tevedtem, megis otthonosan mozogsz a CEU-n belul? Esetleg tul vagy tobb kozos kutatason veluk?
F_Viktor
@durbincs: Nem, de volt olyan kozos projectunk, amelyben 18 orszag resz etele mellett ok vegeztek a kutatas dandarjat.
A babakutato laborrol, arrol, hogy a vilag legnagyobb egyetemeinek szakemberei egymasnak adjak a kilincset, en is par hete hallottam, ezert erdekessegkent emlitettem meg.
A lenyeg az, hogy a CEU-t a vilag minden reszen ismerik, sot elismerik!
Ezert allnak ki mellettuk, ezert allnak ertetlenul orban vandalizmusa elott.
A magyar embert nem minositenem, hogy fogalma nincs mit jelent a vilagnak, a vilag kutatoinak ez az egyetem.
Ezert allit ki szegenysegi bizonyitvanyt magarol az aki Sorosozik.
Villon
@durbincs: Akkor ne vedd komolyan a kormányinfót.
F_Viktor
@durbincs: Kozpenzen fizetett hirdetesek nem zavarnak? Evi 80 milliard csak az MTVA-nak? S akkor meg mennyi habonynak, vajdanak?
Erre az osszegre meg Soros is csettintene, mert ugyebar ennyi kozpenzbol csak 2,5 millio magyar birkat etet orban.

Modor meg tukor?
Tobbszor leirtam, hogy ez egy forum, nem szimpozium, mindenki altal erthetoen kell hozzaszolni. A baloldal esik folyamatosan abba a hibaba, hogy az atlagember szamara erthetetlenul fogalmazva ta'lal. A fityesz ebben pl. nagyon jo.
F_Viktor
@durbincs: Ez egy forum, ezen mit nem lehet erteni?

Magyaroryzagon szocializalodtam, ott jartam ovodaba, sot, meg par evet ott is dolgoztam.
Csizmás Kond
...sokat képzel magáról ámerika...de minél magasabbra mászik valaki, majd annál nagyobbat fog esni.
lópicigáspár
Ha netán tüntetést szerveznének New Yorkba az ottani kormányzó ellen, én jelentkeznék, ha persze fizetik az utat! :)))
F_Viktor
@durbincs: Nem megy ez neked, egyebkent is offtopic, tehat kanyarodnunk vissza a CEU-hoz.
"Akkor tevedtem, megis otthonosan mozogsz a CEU-n belul?"
F_Viktor
@durbincs: Koma, ketszer elmondtam velemenyemet, nem sikerult megertened. Nem fizetsz te nekem oradijat, hogy tanitsalak, ezert, s az offtopic miatt ugorj, s valaszolj a cikkhez es a hozzaszolasodhoz kapcsolodo kerdesemre!
Nessy
Az tény, hogy olyan diplomatikusan, kulturáltan, szakmailag hozzáértően, mint Szijjártó és a politikusaink tudnak nyilatkozni, senki nem tud,nem is mindenki értékeli. Ők sem értik a nekik küldött üzenetet, csak akkor , ha szentté avatják Orbánt és kormányát.
F_Viktor
@durbincs: Kisfiam (irhatnam, hogy kisko:cso:g), qva nagy zurzavar uralkodik koponyadon belul, igy mar nem varok el toled egy egyszeru igent, vagy nemet sem.
Azert egy ingyenes tanacs bucsuzoul:
Hozzaszolasodban egy Soros, egy ballibsi szocskat kubatov anyagilag premizalta volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.