A kormányfő a HírTV Célpont című műsora szerint azt mondta, a választások után újraindul a letelepedési kötvények árusítása. Erről a téma szakértője, a Magyar Nemzet újságírója, Wiedemann Tamás beszélt a műsorban. A gazdag bevándorlóknak tartózkodást biztosító program csak az első két évben, 2014-ig volt nyereséges, azóta masszív veszteséget termel az államkasszának. Június elején Genfben tartottak konferenciát a kötvényekről, ott volt az újságíró is, ő azt mondta, több helyről is hallotta ott Rogán Antal és Habony Árpád nevét is, sőt, Orbán Viktor is személyesen győzködte az egyik ügynököt, hogy a magyar kormány most csak szünetelteti ezt az egész konstrukciót, és a választás után újranyitja. A Célpont megkereste a kormányfőt, igaz-e ez. Nem cáfolt.– Miniszterelnök úr egy nagyon gyors kérdést megenged? Meg tudja azt ígérni, hogy a letelepedési kötvényeket nem vezetik vissza a választás után? – Van rá egy szabály. Döntés van róla. – De bármikor visszavonható. – Döntés van róla. –...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez a szarházi csúti cigány már tényleg elhiszi, hogy neki mindent lehet. Nem változtatott volna a lényegen, de úgy tűnt volna, hogy nem törekszik arra, hogy feltétlenül a szánkba hugyozzon, megelégszik azzal, hogy a nappalink közepébe. De nem, ezek az emberek még azt sem értik, mi a baj ezekkel a dolgokkal, ezzel a bomlásszagú erkölcsi mélyrepüléssel. Sajnos a híveik sem értik.
És talán ez a legsúlyosabb
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Nem érdekli őket, hogy milliárdokkal lesz szegényebb az ország míg offshore cégeik gazdagodhatnak.
Macskaszem
Az egyenes beszéd távol áll tőle, a hazugságot egy másik még nagyobb hazugsággal próbálja magyarázni.
Clavigo
szarházi kufár..."" vedzséééé áranyat,,nem gadzsi ""...
Nessy
Tisztelt hívek! Hogy is állunk a hitünkkel, meg a kultúránkkal jó pénzért??
Jöhet a hozsanna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.