Budai Gyula – ki ne emlékezne erre a nemes névre – a volt elszámoltatási főmuftit Szijjártó nemkülönben emlékezetes külügy-féle miniszter „2017. március 22. napjától a kinevezés visszavonásáig – de legfeljebb 6 hónap időtartamra – az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztossá” avanzsálta.

Forrás: zarojel.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Vannak olyan elnyeltek, akik egy idő után előkerülnek. Például a nagy előkerülő, nekünk Budai Gyula feljelentőbiztos, aki a választási kampányokban nagy szerepet kapott, amikor naponta ötször tartott sajtótájékoztatót és súlyos bűncselekményeket leplezett le, valamint neveket sorolt, hogy ki mindenkit jelentett fel aznap. Valami fatális véletlen folytán mindig ellenzéki politikusokról rántotta le a leplet, ám a sok száz feljelentésből végül egyetlen valódi per és ítélet sem született. Aztán a hűséges szolgát dinnyekóstolónak állították be, majd valahová Oroszországba száműzték, de mostanság megint előszivárgott, mert jön a választás. Az biztos, hogy bármit is tesz egy fideszhű harcos, semmi bántódása nem eshet. Mármint ameddig lojális az Orbán nevű Viktorhoz. Addig megvédik, ha fene fenét eszik is. És az arcunkba is tolják ezt a tényt. Mint például Schmitt Pál volt köztársasági elnököt, akiről bebizonyosodott, hogy csalt is, lopott is és hazudott is, a miniszterek elnökének évi agymenésén mégis ő a díszvendég.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
az biztos, hogy ez IS egy retardált barom!
lópicigáspár
Ha javasolhatnám a bűnügyi nyilvántartáshoz!
Eladott Ország
Vannak olyan elnyeltek, akik egy idő után előkerülnek. Például a nagy előkerülő, nekünk Budai Gyula feljelentőbiztos, aki a választási kampányokban nagy szerepet kapott, amikor naponta ötször tartott sajtótájékoztatót és súlyos bűncselekményeket leplezett le, valamint neveket sorolt, hogy ki mindenkit jelentett fel aznap. Valami fatális véletlen folytán mindig ellenzéki politikusokról rántotta le a leplet, ám a sok száz feljelentésből végül egyetlen valódi per és ítélet sem született. Aztán a hűséges szolgát dinnyekóstolónak állították be, majd valahová Oroszországba száműzték, de mostanság megint előszivárgott, mert jön a választás. Az biztos, hogy bármit is tesz egy fideszhű harcos, semmi bántódása nem eshet. Mármint ameddig lojális az Orbán nevű Viktorhoz. Addig megvédik, ha fene fenét eszik is. És az arcunkba is tolják ezt a tényt. Mint például Schmitt Pál volt köztársasági elnököt, akiről bebizonyosodott, hogy csalt is, lopott is és hazudott is, a miniszterek elnökének évi agymenésén mégis ő a díszvendég.
lópicigáspár
@Eladott Ország: Ezt úgy hívják hamis vád.
nusika
@Eladott Ország: ...az a sok feljelentés nem kevés pénzünkbe került, az adófizetők több mint 100 millió ft-át költötte el, hazugságokra!!! Miért nem jelentik fel a bíróságot megtévesztő ügyeiért?? ...és most kezdi megint a pénzpazarlást...!!!
Clavigo
Szerintem ez a saját mutterját is feljelentette,,fénykorában.
Eladott Ország
A másik ilyen eltüntetett és kitüntetett, leporolt szereplő L. Simon is, aki ráérő idejében esszékötetet gyártott, amely kötetet a Kelet-­Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány lelkesen ki is adott. Schmidt Mária maga ajánlotta az olvasók becses figyelmébe a művet. Amúgy a Kelet­-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2015-­ben a központi költségvetésből 1 247 316 000 forint támogatást kapott, önkormányzati forrásból 1 200 000 forint, adó 1 százalékának felajánlásából 267 000, adományokból 60 000 forint jött össze. Ezért joggal gondolom, hogy közpénzből működő intézetről beszélünk. Ebből következik, hogy közpénzből adtuk ki L. Simon László kétségtelenül komoly értékeket hurcoló művét, aminek én személy szerint rendkívüli módon örülök. De van más ok is az örömre! A közalapítvány nyilvános beszámolójából kiderül az is, hogy Schmidt Mária (beosztását tekintve főigazgató asszony) az alapítványban végzett áldásos munkájáért potom évi 30 655 000 forint juttatásban részesül. Ez havi 2 554 583 forint. Ezt is mi fizetjük. Azt gondolom, minden fillért megér nekünk L. Simon László (egyben energetikai szakértő) önmegvalósítása és Schmidt Mária szerény kis fizetése. Azt meséltem már, hogy azok a fogyatékkal élők, akik munkát végeznek, nagyjából az eddigi fizetésük egyharmadát kapják egy új törvény jóvoltából? És azt, hogy az önkormányzati fenntartású idős otthonok minden évben úgy koldulják össze az ágyneműt, bútort, könyveket, függönyöket, abroszokat?
Nessy
Jó pénzárt az egész familiáját feljelenti! Még hány ilyen ostoba jellemtelen alaknak kell jól fizető státusz a választásokig?
szaboria1
Már úgy látszik nem tudnak új arcokkal támadni. Budai már leszerepelt.
grincss
Budai, a köztörvényes bűnöző!
Kell-e ennél több?
eugen4402
Bocsánat, valamit félreértettem: mit kész adni..?
Ja, hogy az arcát? Derék dolog... Én meg a szárnyaimat ajánlom fel a légi-mentőknek, ha minden helikopter foglalt, akkor besegítek a sérültek szállításába.
CsipkeRózsa
"Budai Gyula leporolva, újra kész arcát adni bármihez"

Ezért vették elő újra, hiszen kampány van már, kell a gátlástalan megmondó.
bencemacska
Csak az a kemény a címben, hogy arcát adja ...
Hogyan adhat valaki olyant, amilye nincs neki?!
Pofája, rinocérosz bőrrel, talán jobban illene hozzá!
nevemnick
Elővettem a baseball ütőmet...
(ha már adja)
kokopelli
@CsipkeRózsa: a becsapott parasztoknak kellett volna anno kiadni!
...hogy mit tud elintézni pár "cséphadaró" azt megtudhattuk
volna!
Gyuri Géderről
Ez a sz... alak még hóhérnak is elmenne, hogy csak nyaljon a gazdájának.
quadrocopter
Mint elszámltatási kormánypiszkos szépen megbukott a nemlétező 1442 ügyével!
Mosogatni és felmosni még alkalmas!
dr. prédikátor
Gyula, Gyula! Kár volt visszajönnöd! Ugyan olyan hülye maradtál mint voltál!!!
papa.49
Megint felúszott a szar a lé tetejére, ennyi történt!!!
quadrocopter
@papa.49: A pattogó törpeuszkárnak szereplési vágya keletkezett...meg az a kormánypiszkosi píz is jól jön!
papa.49
@quadrocopter: Ne feledd ő még a halottakkal is alátudja íratni a szerződéseket, ami ilyen társaságban, mint a fütyisz NEM HÁTRÁNYOS!!!
kokopelli
@Horizont: Jön a dinnyeszezon,és lassan szükség lesz az "agyhalottra" a
Tesco-nál?..csak még zöldre kellene festeni a "búráját"!
Pálinkafőző Rézüst
@kokopelli: nem a cba-ban tolta magát? Nekem úgy rémlik... Na és ki fogja meglékelni? Ki lesz sorsolva, a túljelentkezés miatt??
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: De a cba. pufogtatta az olcsó frázisait!!!
kokopelli
@papa.49: akkor mea culpa,mea maxima culpa :=) ,sajnos (?) a CéBéjÁba nem megyek be,
mert ott az vásároljon,akinek hét nagyanyja volt! Már narancsszínű a "logo"-juk",
lóß@rral a mezőben?
Eladott Ország
@papa.49: ma 8:47 A Felúszott szart el kell távolítani a víz tetejéről, nehogy vissza ússzon,
a szarban dagonyázott küldetéstudat.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/03/get-1.jpg
papa.49
Megkérdezem a budis gyufától A LAKÁSODAT AMIT A HONVÉDSÉGTŐL KAPTÁL KIFIZETTED MÁR???
Mármint a különbözetet a vételár, és a tényleges ár között te tetű!!!
quadrocopter
@papa.49: A kis gnóm hogy megúszta az okirathamísítási balhéját!
papa.49
@quadrocopter: Hát persze, aki beáll, és eléggé gátlástalan bármit megtehet ha tudja mi a kötelessége!!!
papa.49
@kokopelli: Ismerem belülről a cba. uralkodó körülményeket, ÉN SE VÁSÁROLOK OTT SOHA SEM!!!
Eladott Ország
@papa.49: A mellékelt fotó a Heves-megyei Tarnazsadány általános iskolai WC-ről készült
papa.49
@Eladott Ország: Hát azt gondoltam nem a képviselő urak által látogatott intézményről van szó!!!
namihami
Szép szakma, mi több-hivatás.
Már a nevét kitalálni is embertpróbáló feladat lehetett. Hát még betölteni ezt a gyönyörű feladatot. És pláne ennyiért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.