“Múlt hét szerdán vizsgáztattam (nem mondom meg, melyik egyetemen, milyen szakosokat). A vizsga végén az egyik tanítványom odalépett hozzám és mondta: Tanár úr, szeretnék elköszönni. Mit sem sejtve válaszoltam: szép nyarat! Örökre – mondta, én meg hülyén bámultam rá. Két hét múlva – folytatta – párommal és gyerekeimmel véglegesen kivándorlunk (és itt megnevezett egy tőlünk északra lévő országot). Házuk már megvan, munkahelyük megvan, gyermekek beiskoláztatása megtörtént. Ma is vizsgáztattam – nem mondom meg, melyik egyetemen, milyen szakosokat.) És újra egy elköszönő tanítvány. Gyermekével tőlünk délre tart, egy mediterrán országba. Mindkettejükben közös, hogy több diplomájuk van, több nyelven beszélnek, s nálam jelesre vizsgáztak. És még az is közös bennük, hogy mindketten ugyanazt mondták: elegük van ebből az országból. A mai vizsgázó még hozzátette: meggyűlöltették velem az országot. Az ő 16 éves fia egyébként már beszél angolul, németül, franciául és tud latinul...

Forrás: nyugatifeny.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ameddig az illiberális (bigott) hívek hatalomban tartják ezt a maffia kormányt, nem igazán érdekli őket! Ennyivel kevesebb értelmes, gondolkodó ember, akinek ellen véleménye lenne.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Ameddig az illiberális (bigott) hívek hatalomban tartják ezt a maffia kormányt, nem igazán érdekli őket! Ennyivel kevesebb értelmes, gondolkodó ember, akinek ellen véleménye lenne.
Clavigo
Nálam hasonló..,,,Egy évből 8 hónapot kint töltök,4-et itthon,,egyenlőre.Az itthon töltött 4 hónapot 2-3 szóban össze tudom foglalni...--csömör,,hányinger," vica versa "...oszt jó napot
Cicamama55
Érdekes dolog ez, mert akik itthon maradnak, előbb vagy utóbb elérik, hogy egy élhetőbb országgá, bizakodó néppé váljon itt a saját földjén a magyar újra! S mi történik akkor? Akik a szebb jövő érdekében most külföldre mennek, majd visszajönnek, ők lesznek a nagy magyarok, s ők fognak diktálni az itthoni változásokért megdolgozó embereknek, mint az a rendszer változtatás után is történt. S kezdődik minden elölről...
Sziszifusz
Egyre több értelmiségi, indokoltan kongatja a vészharangokat, az itthoni állapotok miatt. Egyértelműen bemutatják a Fidesz rezsim aljasságát, országrombolását.
Minél több disznóságra derül fény, a Fidesz annál inkább erősödik. Érthetetlen.
Ennek a népnek mazochista hajlamai vannak, vagy csak ilyen fokú az elbutítás? Magyarország.
Hová mész, mi lesz veled Magyarország ?
elnyomott
Csak régen éltek olyan fiatalok, akik még meg akarták váltani a világot. Régen voltak nagy emberek, akik tettek az országért olyant, ami máig értékes.
Most menekülnek...
Qqberci
@Cicamama55: Sajnos van némi igazságod...
Béla333
"Több mint egymillió ember készül elhagyni az országot
Egy friss felmérés szerint Orbán Viktor, az alacsony fizetések és a rossz gazdasági helyzet miatt vándorolnak külföldre a magyarok. Leginkább a fiatalok mennének az országból, de még a Fidesz-szavazók is úgy látják, hogy külföldön könnyebb lenne. Már a saját bőrükön is tapasztalják a munkaerőhiány jeleit a itthoniak. "
privatbankar.hu/makro/tobb-mint-egymillio-ember-keszul-elhagyni-az-orszagot-308749

Már így is rengetegen mentek el, ha ez az 1 millió magyar is elvándorol, bezárhatjuk a boltot! Vagy mi is elmegyünk!
quadrocopter
Ááááá...ez nem lehet igaz, hisz "Magyarország jobban teljesít" aztán "Magyarország erősödik" no és "Magyarország erős, büszke európai ország!"

Azt tudja valaki, hogy miért kell megjelölni, hogy európai? Melyik fél-ázsiai birka nem tudja?A többi meg sima rizsa a nagyon hülyéknek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.