Tizenegy ember maradványait tárták fel egy gödörben, amibe a Krisztus előtti 8. században temethették őket.

Különleges „tömegsír” bukkant elő egy homokbánya területén, a Hódmezővásárhelyt elkerülő út építéséhez kapcsolódó régészeti feltárás során.

Tömegsírt ástak ki Hódmezővásárhelynél

Kép: Móra Ferenc múzeum

Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum tudományos- és közönségkapcsolati igazgatóhelyettese elmondta:

a rétegtani nyomok alapján megállapítható, az emberi maradványok az oszlás különböző fázisaiban egy időben lettek eltemetve mintegy 2800–2700 évvel ezelőtt. Mivel az elhunytak nem egy időben vesztették életüket, a kopáncsi objektum régészeti értelemben mégsem tekinthető tömegsírnak.

Pópity Dániel, a Móra Ferenc Múzeum ásatásvezető régésze szerint

minden jel arra mutat, hogy az egyének nem háborús okokból, vagy járványtól vesztették életüket. A jelenség mögött sokkal inkább egy sajátos temetkezési rítus állhat, amely során a közösség korábban önállóan elföldelt maradványait egy meghatározott alkalommal közös gödörben véglegesen újratemetik.

Az eredmények szerint a gödörben férfiak, nők és gyermekek maradványai is találhatók.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.