Jövő szombaton tüntetnek a Tesco dolgozói a bérköveteléseik miatt, a helyszín a Fogarasi úti áruház előtt lesz. Ha ezzel nem érik el céljukat, jöhet a sztrájk.

A Tesco dolgozóinak demonstrációját jövő szombaton 12 órától tartják Budapesten, a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón.

Közölte: a demonstráción a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) a korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét. Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját – mondta.

Sáling József szerint a bértorlódás a cégnél 5000 munkavállalót érint, akiknek a fizetése meghaladja a szakmunkás garantált minimálbért. A Tesco ugyanis esetükben átlagosan 2,3 százalékos béremelésre tett javaslatot, ami a szakszervezeti vezető szerint elfogadhatatlan.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke közölte: már több mint 8000 dolgozó támogatta aláírásával a demonstrációt. A Tesco összesen 16 500 munkavállalót foglalkoztat. Sáling József megjegyezte: a demonstráción a résztvevők száma nagyban függ a cég jövő szombatra vonatkozó munkabeosztásától is, a szakszervezetek 500-1000 résztvevőre számítanak.

A KASZ elnöke elmondta, a demonstrációtól azt várják, hogy a bérhelyzetet a vállalat átgondolja, és ősztől már érdemi bértárgyalásokra kerül sor. Az eddigi tárgyalásokon az érdekképviselet csupán szakértőkkel egyeztethetett, akiknek ráadásul döntési felhatalmazásuk sem volt – jegyezte meg.

Bubenkó Csaba a KASZ és a KDFSZ összefogását történelmi pillanatként értékelte, megfogalmazása szerint az elmúlt 25 évben nem volt példa arra, hogy a kereskedelmi ágazatban a két szakszervezet együtt képviselte volna a munkavállalókat.

Buday Pálné, a KASZ alelnöke azt kérte a vásárlóktól, hogy jövő héten szombaton a demonstráció alatt legyenek szolidárisak a Tesco munkavállalóival. Sáling József jelezte, amennyiben a demonstráció nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor sztrájkolni is készek. A KASZ a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállalók közül mintegy 15 ezer munkavállaló, a KDFSZ a Tesco munkavállalói közül pedig közel 1000 dolgozó érdekeit képviseli.

(MTI)

(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 3.0/Mtaylor 848)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Érdekes lesz, mert most nem állami cégnél szerveznek sztrájkot. Elég ritka ez Magyarországon, szinte precedens nélküli.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
cs.n.
Érdekes lesz, mert most nem állami cégnél szerveznek sztrájkot. Elég ritka ez Magyarországon, szinte precedens nélküli.
CsipkeRózsa
Hatásos béremelés lehet, mert a vásárlók is megérzik majd.
F_Viktor
Jo nekik. A Tesco dolgozoinak. Ok kovetelhetnek beremelest, sztrajkolhatnak is.
Nem ugy, mint a be nem jelentett CBA-sok. Nekik ha nem tetszik a felberert a 12 oras munka, akkor mehetnek kozmunkasnak.
vladimir putin
ha vegul adnak beremelest, akkor eljen Orban Viktor, ha meg nem, akkor Soros meg Brusszel. (MTI)
gulyasgyula
Végre elkezdi valaki ...Ha sikerül nekik lehetnek követőik ..A kormány hiába vitte le az áfát a cégek benyelték , hiába vitte el a társasági adót 9%-ra a cégek benyelték ..ideje hogy az emberek rájöjjenek a bért a cégektől még nyugaton ,az Usa-ban is STB a dolgozók kell kiharcolni ...
gulyasgyula
@vladimir putin: ..Az USA-ban is azok a cégek fizetnek jól akinek erős a szakszervezete ...
F_Viktor
@gulyasgyula: Írod:
"A kormány hiába vitte le az áfát a cégek benyelték , hiába vitte el a társasági adót 9%-ra a cégek benyelték ."

A hírek szerint nem a kereskedők nyelték be azon pár termékeknél ahol csökkentették az ÁFA-t, hanem a gyártók. Ők pedig azért, mert nem mindegyiknek csökkent a társasági adója, viszont ugyanúgy érintettek a minimálbér/bérminimum emelésében, mint a kereskedők.
Tehát a vásárlók ezért nem érzik meg az ÁFA és a társasági adó csökkenését.

De ha már ÁFA!
A 27 százalékos ÁFA miatt - ami a világ legmagasabb ÁFA-ja - miért nem mennek utcára a magyarok?

Kezembe akadt gy múlt heti francia blokk. Hamburger szerűséget ettem, amit úgye Magyarországon még terheli a chips adó.
Lefényképeztem, nézd meg, a francia, aki 5-6-szor többet keres a magyarnál, mennyi ÁFA-t fizet?
gulyasgyula
@F_Viktor: ..Nem tudom honnan szerzed az információdat de ezek nem teljesen így vannak ..Tudom mit beszélek nekem már apám is vállalkozó volt , én is több mint a féléletemben vállalkozó voltam , most a fiam folytatja ..Nekem mint termelőnek 4-6 % hasznom volt a kereskedők //multi üzletláncok 30-40 -ok tettek rá , polcpénz szednek , általába 60-napra fizetnek ..Vagyis a beszállítók pénzéből tartják fen az üzletüket és ez ellen sehol a világon senki nem tesz semmit ..Leírni is hosszú lenne hány fajta módszerrel tüntetik el a nyereséget ..A Francia példádról , hogy melyik államban milyen adó fajták a nyomósabbak és melyik a rosszabb azt nem lehet egy áfából megállapítani ..Igazságos adórendszer nincs a világon se .Nem fogod elhinni de a ""diktaturában ""/Kádár rendszer // ahol állítólag üldözték a kisvállalkozót kevesebbet vegzált az adóhivatal mint most ..A bérről csak egy példát írok : USa kiscég Magyarországon 80-100 alkalmazottal az elmult években 15 milliárd euróról 38 milliárd euróra növelte az árbevételét és évek óta nem emelt bért ..Lehetne írni naponta rengeteg példát a kormány rossz politikájáról is amik a jelenlegi körülmények miatt vannak de ettől még a cégek a világon mindenütt csak utolsó esetben adnak béremelést ..Attól tartok hogy lesz ez még rosszabb is ha egy BOKROS LAJOS-hoz hasonló kerül hatalomba ..Nekem már volt szerencsém élvezni áldásos tevékenységét ..Senkinek nem kívánom ..
F_Viktor
@gulyasgyula: Nekünk is van családi vállalkozásunk, terméket állítunk elő, tehát nem vagyok kereskedő.
Te is tudod, hogy egy vállalkozó nem nyeli le a nyereséget, nem költi el másnap, abból a pénzből gazdálkodja ki az alkalmazottai biztonságát, abból szerzi be a nyersanyagot, abból fejleszt, stb.
Amikor egy vállalkozónak egyik napról a másikra emelnie kell a minimálbért/bérminimumot, akkor az padlóra is küldheti. Legfőképpen akkor ha nem is érinti a társasági adó csökkentése.
A multik bérpolitikájához annyit tennék hozzá, hogy nincs röghöz kötöttség, ezt tuzdják a multik is, ezért van, hogy (konkrét példa) a Lidl pénztárosa dupla fizetésért végzi el ugyanazt a munkát Sopronban, mint Gyomaendrődön. A példában említett multi biztosan nem menne csődbe ha a gyomaendrődi kollégájának is soproni bért fizetne, de elvileg Magyarországon is még kapitalista társadalom van. Nyomokban.

Bokrosi véleményedhez annyit mondanék, hogy az eltolcsy csomagok csak 2013-ig a Bokros -csomag dupláját tette ki.
gulyasgyula
@F_Viktor: ...Írásoddal egyet értek ..A Bokros csomag azért érintett nagyon rosszul mert akkor indítottunk egy új céget ketten több mint 30 alkalmazottal ami jelentős hitellel volt terhelt ..5 kemény év volt de jól zárult , aztán jött 11 év még a termelésbe ..Azóta vissza menetem az iparba és az ingatlan üzletbe ..Nyugisabb kevesebb emberrel kevesebb nyűg ..Nekem nincs új a vállalkozói / kapitalista // világban ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.