Július 8-tól közlekedik a Deák Ferenc tér és a ferihegyi reptér közt a BKV új járata, amelyre a bérletek nem lesznek érvényesek, egy jegy 900 forintba kerül.

Új, a budapesti belváros körzetét a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptérrel összekötő buszjáratot indít július 8-tól a BKV. 

Az Index cikke szerint az új 100E buszjárat a hét minden napján közlekedik majd 30 percenként a két végállomás között.

A busz a belvárosból hajnal 4 órától indul a repülőgépek közlekedéséhez igazodva.

A Budapestre érkező repülőjáratok utasai a repülőtérről utoljára az éjjel fél 1-kor induló 100E autóbusszal még könnyen elérhetik a belvárost.

Az autóbuszjárat a repülőtér felé csak a Kálvin téren áll meg, illetve kora reggel az első két járat az Astoria M megállóhelyen is.

A repülőtér felől a belváros felé közlekedő autóbuszról a Kálvin téren és az Astoriánál is le lehet szállni.

Júliustól közvetlen busz visz a reptérre a budapesti belvárosból

A vonalon a VT-Arriva Kft. által üzemeltetett alacsonypadlós, légkondicionált Mercedes Conecto G típusú autóbuszok közlekednek.

Az autóbuszok könnyebb felismerhetősége érdekében egyedi megjelenést kaptak.

A 100E autóbuszokra külön repülőtéri vonaljegyet kell váltani, amelynek ára 900 Ft.

Ezen kívül más jegy vagy bérlet a járaton nem érvényes. A BKK javasolja, hogy a járatra érvényes repülőtéri vonaljegyet az ügyfélközpontokban, a megállók környezetében, illetve a pénztárakban előre vásárolják meg – olvasható az Index cikkében.

(Címlapi kép, fotó: MTI/Illyés Tibor)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
na igen...egy újszülöttnek minden vicc új...

mint néhányan emléxünk, volt már ilyen járat. most újra feltalálták a melegvizet?
ja, majd'elfelejtettem: a taxisok ezt engedik? egy kis tünti? esetleg útlezárás, azért az mégsem járja, hogy a bkv beleköp a levesbe...
nezelodo
@wagabund: Elsőre a kormány kedvenc kigyúrt törvénytisztelő taxisai képét és ökölbe szorított, munkától kérges kezét véltem látni.
wagabund
@nezelodo: ilyen komoly témában nem illik, de felröhögtem..
mtray32
@nezelodo: A taxisok túl drágán fuvaroztak, igy hát keresenek más munka kört ! Nem minden polgár tudja megfizetni , a másik ok - ha netán jőn egy külfőldi turista, jól át tudják vágni az árral !
verőce21
A hatvanas évek közepén utaztam először Ferihegyről, már akkor is ugyanígy, 150 m-re ugyaninnen (a Dorottya utca sarkától) lehetett kijutni a reptérre. :)
karma1
Na, foltalaltak a csovon a lukat! MINDIG IS VOLT a belvarosbol kozvetlen jarat a repterre , bar eleg borsos aru' volt, mert mar akkor 500 forint korul mozgott az ara, mielott setalohellye minositettek volna a Vorosmarty teret es kornyeket.
Ez mindenesetre egy kivalo hir a repterre kozlekedoknek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.