A kormánypárt képviselői most az őket lopással vádoló plakátok miatt törvénytelen állapotokról beszélnek. Simicska Lajosnak ugyanaz a cége szervezte a Fidesz plakátkampányát a 2010-es választások idején, mint amelyik tavasz óta a Jobbik hirdetéseinek biztosítja a helyet, ráadásul a 24.hu szerint a Mahir Cityposter, a Fidesznek sokkal olcsóbb árakat biztosított, mint a Jobbiknak. A Fidesz plakátonként a Jobbik adataiból kalkulálható árnak csak a 37 százalékát fizette, tehát a mostani listaárakon kb. 1 milliárd forintot kellett volna adniuk azért, amiért 23 milliót fizettek. Orbán Viktor egyébként a hétvégén Brüsszelben a minden jel szerint alkotmánysértő törvénymódosítás után arra a kérdésre, hogy a Jobbikhoz hasonlóan a Fidesz is kapott-e kedvezményeket, azt mondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy a mi gazdálkodásunk mindig is transzparens volt és jogilag hibátlan.” Ehhez képest a 24.hu szerint úgy fest, 2010-ben 1300 plakátot számla nélkül helyeztek ki. (24.hu)

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Nincs ebben semmi meglepő. A nemlétező infláció ellenére ennyit romlott a forint.
Egyszerű ez, kéremszépen.
És hogy a Számvevőszék nem talált hibát a Fidesz számításaiban? Nahiszen, csak próbált volna...Azoknak se könnyű azzal a szakmai tudással ilyen jólfizető, de másik, munkahelyet találni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.