Nem tett vallomást a bolgár állampolgárságú negyedrendű vádlott sem a 71 ember halálával végződő parndorfi embercsempészési ügyben a Kecskeméti Törvényszéken zajló büntetőper tárgyalásán csütörtökön, de részletes észrevételében azt mondta: azért nem állt meg a teherautóval, mert féltette az életét, és végig meg volt győződve az általa szállított emberek biztonságáról.

A 71 ember halálát okozó embercsempészési ügy tárgyalásának negyedik napján a járművet vezető negyedrendű vádlott elmondta:

az életét féltve hajtotta végre az első-, másod- és harmadrendű vádlottaktól kapott utasításokat.

Közölte: félelmében nem állt meg a teherautóval, csak egyszer, amíg a harmadrendű vádlottal kannából feltöltötték az üzemanyagtartályt.

A fenyegetettségre vonatkozóan azt mondta: az elsőrendű vádlott készen állt a 71 ember megölésére, így természetes, hogy félt.

"Egész Európa fél a muzulmánoktól, pont én ne félnék"

- tette hozzá.

A bolgár férfi elmondta: vádlott-társai folyamatos ellenőrzés és nyomás alatt tartották. Telefonon kapott agresszív utasításaik és tiltásaik miatt nem merte megállítani a kamiont, annak ellenére, hogy hallotta a raktérből kiszűrődő kiabálást és dörömbölést.

Közölte: vádlott-társai folyamatosan arról biztosították, hogy a szállított emberekkel minden rendben van. A kamiont személygépkocsival kísérő harmadrendű vádlott azt állította, a tehergépjármű ajtaján van egy rés, amelyen az egyik ember kidugta a kezét, és látta azt is, ahogy valaki telefonnal megvilágítja a raktér belsejét.

Ehhez kapcsolódva a másodrendű vádlott azt mondta, mivel kiszedték az emberek az ajtó tömítését, biztosan van elegendő levegőjük. Azt is mondta, hogy beszélt egy olyan emberrel, aki kapcsolatban áll az egyik bent lévő migránssal. Így üzente meg nekik, hogy maradjanak csendben.

A negyedrendű vádlott, elmondása szerint, mindezeket elhitte, mivel, egy idő után már valóban nem szűrődött ki zaj a kamion rakteréből.

A teherautó sofőrje azt mondta: azt gondolta, ha szabálytalanságot hajt végre, a hatóságok követni kezdik, és az őt kísérő harmadrendű vádlott elmenekül, így végre megállhat. Elmondása szerint a határátkelőhelyen ezért választotta a személygépkocsik sávját a teherautóké helyett.

Az elsőrendű vádlott a sofőr észrevételéhez szólva egy alkalommal azt mondta, "vigyáznia kellene arra, hogy mit mond". A tanács elnöke figyelmeztette, hogy sem közvetlenül, sem burkoltan nem fenyegetheti a negyedrendű vádlottat.

A tanács elnöke az észrevételt követően felolvasta a negyedrendű vádlott nyomozás során tett vallomásait. Ezek között szerepeltek a harmad- és negyedrendű vádlottak szembesítése során rögzített nyilatkozatok is. A történtekre vonatkozóan egymásnak ellentmondásos kijelentéseket tettek.

A kamiont vezető férfi szerint a harmadrendű vádlott a raktérben kiabáló és dörömbölő emberek miatt nem nyitotta ki a raktér ajtaját az üzemanyagtartály feltöltésekor. Tudta, hogy a levegőhiány miatt hangoskodnak, ezért siettette az indulást.

A negyedrendű vádlott azonban azt állította, a másodrendű vádlottól azt hallotta, rendszeresen összeverekednek a raktérben lévő emberek, mivel különböző vallásúak. A másodrendű vádlott szerint a negyedrendű vádlott a rendőröktől való félelmében sürgette az indulást.

A tárgyalás során a hatodrendű vádlott vallomást tett. A bolgár férfi kijelentette: a vádirat tartalmának ismeretében részben ismeri el csak bűnösségét.

Szerepéről szólva elmondta, az ötödrendű vádlottat régóta ismeri, ezért egyezett abba bele, hogy a vásárolt autók a nevére kerüljenek. A járművek további sorsáról és az embercsempészésről azonban semmit nem tudott, a vádlottak közül pedig az ötödrendűn kívül senkit nem ismer.

A bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva. 2015 júniusától napi rendszerességgel csempésztek embereket Németországba és Ausztriába.

2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A Kecskemétről a határra tartó hűtőkocsiban 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek az indulástól számított három órán belül, még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt.

A 71 ember halálát okozó "parndorfi ügy" a 26 vádpont egyike. Ennek elkövetésével az ügyészség az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottakat vádolja.

(Címlapi kép: Twitter)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.