Vass Éva: “Én, a FIDESZ-adminisztráció egykor volt titkára, úgy hiszem, valamennyire ismerem őket. Ebbe beleértve Orbán Viktor pártelnököt is, az ifjúdemokraták teljhatalmú urát.– Mi, akik ugyanolyan fiatalok voltunk, de nem tartoztunk a ’88-as Bibó-kollégisták soraiba, a legteljesebb bizonytalanságban éltünk, dolgoztunk az Országgyűlési Képviselők Irodaházában. Nálunk alig fiatalabbak, nem egy vonatkozásban jóval tapasztalatlanabb fiúk és lányok döntöttek sorsunkról, egzisztenciánkról. Ők jómódban éltek, ám bennünket, kiszolgáltatottakat szinte fillérekért dolgoztattak, ugráltattak – gyakorlatilag nem is vettek emberszámba. Egyedül nevelem gyermekemet egy újpesti albérletben. Mikor kisfiamat a műtétje után kihozhattam a kórházból, az orvosok azt javasolták, hogy néhány hétig én, az édesanyja, ápoljam, minél többet legyek mellette. Három hétig táppénzért, fél keresetért is vállaltam ezt az időszakot, hiszen nem nekem, hanem gyermekemnek volt rá szüksége… A kényszerszabadság után...

Forrás: civilhetes.net
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
@verőce21: (17:42)
Az Orbánpapánál a "kőgyárban"? Példának okádékáért!?
..vagy a lopottpénzből sajátlábonálló Récsölke férjének vállalatában?
..vagy az asszony által összelopottt szőlőkben?... folytassam? :=)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
Tényleg nem hagynak senkit az út szélén. Inkább belerúgnak. És 1993 óta ez a szarházi még skizofrén és paranoiás is lett.
bencemacska
@Horizont: ma, 16:54
Én ezt a cikket már olvastam, évekkel ezelőtt. De nem tudom, hol?!
Eladott Ország
Első titkárnő:"Ők jómódban éltek, ám bennünket, kiszolgáltatottakat szinte fillérekért dolgoztattak, ugráltattak – gyakorlatilag nem is vettek emberszámba." A helyzet azóta is változatlan. Most már nincs Nokiás doboz, hanem közpénzzel telezsúfolt kamionok vannak
és letelepedési kötvényenként kiárusított ország. És a birka legelészik tovább az árok partján és boldogan béget, hogy immár azok élik fel a jelenét-jövőjét, akiknek bizalmat szavazott. Ja.
verőce21
De hány és mennyi ember járt még így, a szoci milliárdosok által privatizált gyárakban, üzemekben...
nezelodo
Volt már példa rá a világon, hogy ugrált a gumiszobában az éghetetlen matracon az ex kényúr, ordítva, én vagyok a banánköztársaság miniszterelnöke... És az ilyen még mindig jobban járt, mint pl. a Csau, a géniusz, és az elemi iskolás, akadémikus felesége. Két év múlva lesz az "esemény" 20 éves évfordulója.
szaboria1
A fajtáját nem tudja megváltoztatni. Miért nincs egy nő sem nála miniszter? Az felesége is csak kullog utána. Igazi roma szokás szerint.
bakegya
Rohadt patkány-sajnos az egész országban meg lehet ugyanezt tapasztalni-családbarátság fideSS ORSOS ORBÁN STÍLUSBAN!-és ez Magyarország miniszterelnöke lehetett!!!-a kisegítő személyzetét se,semmi nem mentheti fel!
kisrigó
Miért is nem lepődtem meg!? Az egész életünk a semmibevételről, a pofán vágásról szól. Hiába nem akar az ember foglalkozni a sok alávalósággal, lépten nyomon ebbe botlik. Egyáltalán van-lesz erő, ami megállítani képes ezt az ámokfutást? Meddig még? Ördögien előkészítenek minden rablást, az ember csak kapkodja a fejét!
Pálinkafőző Rézüst
@verőce21: hüjjegyerek... a cikk erről szól? Nos??? Ha meg tudsz ilyenről írd meg!!! köszi... Lehet, hogy van ilyen, de írd meg akkor vazzze, ne csak makogkjál...
Egyébként voltak ilyenek...no és hányan voltak, akik a fideszes milliárdosok által privatizált gyárakban, üzemekben jártak szarul, repültek a semmibe,,,,... Soroljam? Nem sorolom, a te fajtád a sorolós,,,,... :)))))) Vagyis a keverék semmi...
kokopelli
@verőce21: (17:42)
Az Orbánpapánál a "kőgyárban"? Példának okádékáért!?
..vagy a lopottpénzből sajátlábonálló Récsölke férjének vállalatában?
..vagy az asszony által összelopottt szőlőkben?... folytassam? :=)
quadrocopter
A koszos patkány azóta sem változott, csak lótetűvé nőtte ki magát! Koszos féreg!

@verőce21: Na, akkor mesélj, hány és hány ember járt még így, vagy csak ismét beleböfiztél az ájerbe?
verőce21
@quadrocopter: Nem koszosabb féreg, mint tevagy Bugris!
verőce21
@kokopelli: Folytasd, de úgy visszafelé menve 1994-ig, ha kérhetném...:)
verőce21
@Pálinkafőző Rézüst: (18:12) Soroljad te is, ne szégyelld magad! :)
quadrocopter
@verőce21: Mi van, f@szfej, ismét nincs válasz az ugatásod igazolására? Lassan többször lebux, mint a Genyó! Amig én nem hoztam ide a "bugrist" neked addig fogalmad sem volt róla! Nem az első eset, ...
Tehát hol van az óbégatásod hiteles alátámasztása - kisfityma?
verőce21
@quadrocopter: Mindjárt felsorolja @Pálinkafőző Rézüst: és @kokopelli: Egyébként úgy hazudsz, mint a kutya Bugris! Méghogy te hoztad ide ezt a kifejezést?
quadrocopter
@verőce21: Addig vajon miért nem használtad - f@szfej? Szerinted? Mondtam, hogy ma is leszopod magad!
verőce21
@quadrocopter: (18:26) Mert nekem jutott eszembe Rólad, az ordenáré, önkontroll nélküli kirohanásaid miatt - Bugris!
quadrocopter
@verőce21: Mondtam, hogy leszopod magad? Túl vagy magadon? Akkor nyugoggyá le, neked itt ma sem terem babér!
verőce21
@quadrocopter: Ezt a határtalan taplóságot milyen fegyveres testületnél szedted fel?
quadrocopter
@verőce21: A mai babér sem lesz meg - mondtam, szopóka? De gyorsan el (akartad) felejtetted az alapbaromságodat, erről van ám szó: -"De hány és mennyi ember járt még így, a szoci milliárdosok által privatizált gyárakban, üzemekben..."
Ma sem menekülsz meg!
Pálinkafőző Rézüst
@verőce21: amit mondtam , arra semmi válasz, mózes(lány)??? :)))
quadrocopter
@Cefi: Már levették, de olvastam korábban.
F_Viktor
@verőce21: Írod:
"De hány és mennyi ember járt még így, a szoci milliárdosok által privatizált gyárakban, üzemekben..."

Amiről te járatod a mocskosodat, az tőkés, politikai hovatartozástól függetlenül!
Amiről a cikk szól, amiért a kommentelők felháborodtak, akit te, szaros orrú orbán csicska szokásodhoz híven még akkor is foggal körömmel védsz, mikor téged aláz meg mindenki, mikor veled mossák fel a Hősök terét, az egy POLITIKUS, egy PÁRT ELSŐ EMBERE!

Akinek nem csak akkor kellene disznóit helló röfi!-vel megszólítania mikor ott vannak a kamerák, mikor a tanácsadói ezt írják le a forgatókönyvben, hanem az álarcai mögött is a választóikért kellene tűzbe mennie!
De ő nem ezt teszi, mert ő egy többszörösen bizonyított hatalmas nagy geci!
Pálinkafőző Rézüst
@verőce21: na, keverék semmi: Egyébként voltak ilyenek...no és hányan voltak, akik a fideszes milliárdosok által privatizált gyárakban, üzemekben jártak szarul, repültek a semmibe,,,,"
Sororljad, vazze...
Kezdem én akkor: Széles elvtárs Ikarusza...
Most te jössz eggyel: rajta!
verőce21
@Pálinkafőző Rézüst: Leisztinger Tamás - Zalakerámia
verőce21
@F_Viktor: (20:40) Mondja ezt egy olyan takony, mint te vagy!
verőce21
@quadrocopter: Leisztinger Tamás -
Arago Rt.
Eravis Rt.
Hunguest Hotels Rt.
Forrás Rt.
Cirrus Rt.
BÁV Rt.
Zalakerámia Rt.
Centrál Mosodák Rt.
Westpharma Rt.
Pharmaco Rt.
Gyõr-Moson-Sopron megyei Gyógyszerkereskedelmi Rt.
HB Westminster Kárpótlásijegy Befektető Rt.
HB Westminster II. Rt.
Aquincum Kárpótlásijegy Befektetési Rt.
Pannon Váltó Rt.
City Bróker
Tendre Kft.
Tesco Tanácsadó Kft.
Quandron Kft.
Öböl XI. Kft.
Domestore Kft.
No-com Kft.
Pixel-Graphics Számítástechnikai Kft.
Athlon Pénzügyi Zrt.
Immo-Next Zrt.
Cefi
@verőce21: Megint bebizonyítottad, hogy a sakktáblán a sötét paraszt hozzád képest egy szuperszámítógép. Mielőtt kikokipizol valamit egy fideszes hazugsággyárból, legalább ellenőrizd hiteles forrásból. Oda jutottál hogy már sírok rajtad a röhögéstől. Már nem csak én. Tegnap elkezdtem egy humoros oldalon megosztani a hozzászólásaidat. Igen népszerűek. Tényleg te voltál a legolvasottabb kommentelő. Ennyit régen nem röhögtek mások sem.
Cefi
@verőce21: És még egy megjegyzés: az olyan orbánszarok mint te, szét akartok baszni minden topicot, ahol egyértemű a gazdáitok hazugságai, tolvajlásai. Szánalmas agyatlan suttyók vagytok, arctalan gyáva férgek.
szaboria1
@verőce21: 1992-ben kezdődött a nagy privatizálás és akkor azok jártak jobban akik az Antal kormánynak gazsuláltak. A volt cégemet teljesen felaprózták azok kaptak KFT akik behódoltak az új rendszernek. Akik megmaradtak MSZP-nek azok hoppon is maradtak.
quadrocopter
@verőce21: Semmi mást nem tettél, mint idehánytad a cégeket, ebből abszolút nem derül ki az állításod igazolása, fura is lett volna, ha alá tudod támaszatni a marhaságodat!
Desischado
Ez az igazi arca ennek a féregnek! Már akkor is egy embertelen mocsok volt. Gratula mindazoknak, akik nyalják a hátsóját!
karma1
@Cefi: @quadrocopter: Csak ugy talalomra felutottem a keresobe az Athlon Penzugyi Zrt-t... Tehat nagy valoszinuseggel az, aki "milliardos szocialista" volt anno, az egeszet szepen atadta az MNB-nek, vagyis hogy azok az egykori szocialista kocsog milliardosok mara egytol egyig a fidesz soraiban talalhatok meg, mert a parttagok nem vilagnezetet, hanem csak nyalnivalo segget csereltek

www.psfn.hu/rolunk.html
F_Viktor
@verőce21: Írod:
"Mondja ezt egy olyan takony, mint te vagy!"

Eddig is csak a terelésre és a hazugságokra tellett tőled, de most már csak veszett kutyaként kapálózol, érzed, hogy közeleg a vég!
Megnyugtatlak, jó eséllyel osztozhatsz gazdaállatod sorsával... Vagy éppen ez miatt lett tele a gatyód? :-)
eszegfu
@Horizont: 1993-ban még csak nem is ők voltak kormányon, mégis meg merte tenni! Akkor most hogy bánhat az "alkalmazottakkal"?! Nem kell hozzá sok fantázia...
papa.49
@Eladott Ország: Nem véletlenül volt ,,fekete listán a SZU. ban...
papa.49
Az biztos igaz amit a hölgy leírt, mert nem is lehet kinézni a hazugovicsből ebből az emberszerű sejthalmazból többet, ilyen bunkó, tapló, bugris tahó, mint ahogy azt már számtalanszor bebizonyította!!!
verőce21
@Cefi: (06:58) Örülök, hogy közreműködéseddel így "megnevettettem", pontosabban felháborítottam a lipsi idiótákat!
Az, pedig, hogy a legolvasottabbak között vagyok, nem újdonság. Mondtam, hogy nekem mindig igazam van, tudod te is jól! :)
verőce21
@quadrocopter: (07:46) Kaptál a pofádba eleget Bugris, a hónap hátralévő 30 napjára jut mindegyikre egy szopogatnivalód! Minden cég mögött emberek tucatjainak, százainak sorsa fordult meg. Összesen egy kisvárosnyi lakosság! És titkárnők tucatjai kerültek utcára.
Jól felnyársaltad magad ismét, a torkodon!
Aztán majd járhatsz Zalaegerszegre a Fül- Orr- Gége "Műtőbe", az alagsorba!
Cefi
@verőce21: Nem itt lettél a legolvasottabb. Te nemcsak szánalmas vagy, hanem elmebeteg is. A profilképedet pedig cseréld le kis hercegről kis köcsögre, az illik hozzád.
verőce21
@Cefi: (14:12) A Kisherceg nem a jóságról szól, hanem arról, hogy akármerre utazgatott is a Világegyetemben, mindenütt csak hülye emberekkel találkozott, mint te is vagy. :)
Cefi
@verőce21: Nálad nagyobb szarokat is lehúztam már a budin. Te egyébként orbán sziámi ikre vagy. A seggéhez volt nőve az ocsmány pofád. Kár hogy szétválasztottak tőle. Kezdesz közelíteni ahoz a szardarabhoz, akivel el kellett beszélgetnem személyesen. Itt volt a propelleren. Már nincs. Azt hitte el lehet bújni a neten. Hát nem. Csak idő kérdése. És barátoké. Ja te nem tudod az mi, mert neked sosem volt.
verőce21
@Cefi: (16:20) Szájhős vagy csak!
Leestél az ágyról? :)
Gurulj a gyógyszered után...
quadrocopter
@verőce21: Megint vergődsz?
Csak júniusban hányszor buktál meg magadon - csicska? Hányszor próbáltad menekülősre tenni a baromságodat - csicska?

A nagy üres pofádon kívül tucc még mást is előadni, mert még mindig nem érkeztek meg azok a tuti számok! Szemközt hugyoztad magad ismét, de akinek az esze a farka magasságában van, az ne csodálkozzon ezen!
verőce21
@quadrocopter: Én csak olyanról tudok Bugris, akárhányszor nekemjöttél, mindig vesztettél! :)
Cefi
@verőce21: Elárulom. Én (nem egyszer) közzétettem a lakcímem, munkahelyem, elérhetőségem. Innét a propellerről megismertem személyesen három kommentelőt, akikkel együtt voltunk az ocsmány gazdád ellen tüntetni, van olyan személyes ismerős (pontosabban barát), akivel több mint 20 éve ismerjük egymást. És nem utolsó sorban olyan, akivel együtt húztunk surranót, ugyanott húztuk le a másfél évet, ugyanoda jártunk szolgálatba. Ennyit a szájhősségről te arctalan, elvtelen, hazátlan, pénzért-szavazatért megvehető senkiházi. Visszavonom hogy kisköcsögre cseréld a képedet. Mert te nagy köcsög vagy.
verőce21
@Cefi: Gratulálok a sikereidhez!
De azért mert katona voltál, nem vagy szájhős...? Érdekes összefüggés. Én annak tartalak az összes jelzős szerkezeteddel együtt! :)
quadrocopter
@verőce21: Ja, amint azt a tegnapi, tegnapelőtti...egész hónapi, félévi, egy évi, több évi nyüglődésed( magyarul szopatásod!) is igazolja! Az alaptémáról még mindig semmi konkrét?
Szellőztetted a szád?
Cefi
@verőce21: Neked alapvető szövegértési problémáid is vannak. Ezen általában, egy teljesen átlagos intelligenciájú ember 8 éves korában túllép.
verőce21
@quadrocopter: (17:18) Mondom én csak arra emlékszem, hogy mindig vesztettél!
Téged a mindig fejbeb@szott a visszalendülő válasz, mint ligeti kurvát a hajóhinta.
quadrocopter
@verőce21: Ja, amikor telekapod azt a buta fejedet, el is takarodsz egy időre gyógyulni!
kokopelli
cefi
...minek válaszoltok ennek a "buzipongyolás homónak"?
Csütörtökön mindig ő van az egy-lyukú hordóban a fidesztalálkozón!
(mint a hajókon az óceánon anno a felfedező utakon csajok nélkül)
Én a fidesz helyében egy garast sem adnék neki!Egy primitív,kiszol-
gáltatott negatív IQ-jú "mitläufer" ,mint a többi munkanélküli bérkom-
mentelő a cigóbárónál !----- :=)
kokopelli
@Cefi: "..és 1993 óta paranoiás lett..."...Biztos a '93 ?..
Kételkedhetnék a megállapításodban...?
Ahogy "ő" mesélte,az apja orbba-szájba verte,sőt rugdosta...!!!
Attól vannak a memorie-kiesések nála! És egy ilyen vezeti az
országot! Vezeti? Improvizál,mert már teljesen "grogi".Meg kel-
lene már húzni a "csavarokat" a grazi műhelyben,vagy a kivon-
ni a forgalomból!
szép új világ
Verőce 21 "barátunk" egy fideszes bérkommentelő. A teremtő nem áldotta meg a tisztánlátás képességével, sem intelligenciával. Kommentjei provokatívak, felesleges rá válaszolni. Ha figyelmen kívül hagyjátok megjegyzéseit, előbb- utóbb eltakarodik.
verőce21
"De hány és mennyi ember járt még így, a szoci milliárdosok által privatizált gyárakban, üzemekben..."
- Kisvárosnyi lakosság létszámának megfelelő mennyiségű példát soroltam fel erre!
Pálinkafőző Rézüst
@verőce21: Ámbrus, te mindig lukra futsz... :))) Csak nem a jó lukra...:))))))))
Cefi
@verőce21: Te tényleg primitívebb vagy, mint a pattintott kőkorszakban a kőforgács. De nyilatkozz méég, méég. Isszuk szavaidat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.