Harmincmilliárd forint kell azon egészségügyi szakdolgozók bérrendezésére, akik több évtizede végzik munkájukat – közölte a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Cser Ágnes elmondta, ahogy tavaly is sikerült elérniük év közben a költségvetés módosítását, most is egyik kiemelt céljuk, hogy ez megtörténjen.

A kormányzat, felmérve a helyzetet, elkezdte a több évtizedes lemaradást pótolni: így jött létre a szakdolgozók esetében a négylépcsős, az orvosok esetében pedig a kétlépcsős bérfejlesztés.

Megemelik a mentősök fizetését, és a védőnőknél is készül a megoldás – jegyezte meg.

Cser Ágnes közölte: az az elképzelésük, hogy ne csak az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők, hanem a műszaki, informatikai és gazdasági szolgáltatást nyújtó dolgozók is bérét is fejlesszék.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Komolyan mondom, ez már viccnek is rossz!!!
Hány éve nem kaptak béremelést ezek a dolgozók???

"Cser Ágnes közölte: az az elképzelésük, hogy ne csak az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők, hanem a műszaki, informatikai és gazdasági szolgáltatást nyújtó dolgozók is bérét is fejlesszék."

Nélkülük mi lenne a szakdolgozókkal, orvosokkal, stb???
Nem csak elképzelni és beszélni kellene róla, hanem végre MEGVALÓSÍTANI is!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
www.facebook.com/245315675667043/videos/674745232724083/?hc_ref=NEWSFEED
Európai szintű a magyar egészségügy mondta Orbán Viktor.
Itt kellene kezelni őt, a bandáját a a családjukat is !
nusika
A kormányzat, felmérve a helyzetet, elkezdte a több évtizedes lemaradást pótolni: így jött létre a szakdolgozók esetében a négylépcsős, az orvosok esetében pedig a kétlépcsős bérfejlesztés.""
2002-ben Medgyessy Péter betartotta az ígéretét és adott 50% fizetésemelést!! Azért visszafele ne kritizáljunk ennyire, ÁGIKA! 2009-es kampányban az hangzott el, hogy 2010-től ,
ha a fidesz kerül kormányra, 400% fizetésemelés lesz az egészségügyben!!! Eddig ??? % fizetésemelést kaptunk és mekkora az infláció, meg a drágulás???
A bértábla sem jó, mert nem veszi figyelembe az aktuális minimálbért, mert ez ez alapja a bértáblának!!
Sámannus
Felháborít, hogy ezek az érdekvédőknek csúfolt kapcabetyárok nyomják az észt, miközben tíz éve az akkori megbolondult ellenzék egyfolytában az ország szétveréséhez asszisztálnak. Ma sincs ez másképpen, csak az a különbség, hogy mára beérett a várható rombolásuk rothadó gyümölcse. Ezeknek a szar geciknek erkölcsileg is megsemmisítve pusztulni kell a közéletből, élükön az eszét vesztett miniszterelnökkel, aki nagyobb pusztítást végez mint az eddig létező legnagyobb katasztrófánk. Mindezt a saját népével folytatott áldatlan elátkozott tébolyult harcával, sikerült elérniük, úgy hogy a civilizált világ megkövülten áll az érthetetlen történések előtt.
Sámannus
@nusika: nem akarnak ezek semmit, csak hatalmon maradni!
verőce21
Leírtam már néhányszor az elmúlt két évben, de megismétlem: A kórházak számát kellene csökkentenünk 45-50 darabbal! - a 143-ból!
Mert egy kis ország nem képes ennyi intézményt fenntartani jó színvonalon.
(Az oktatásról is írogatom már harmadik éve, hogy lejjebb kell szállítani a világviszonylatban magas színvonalat a cigányszaporulat miatt. No, ott végre elkezdődik valami.)

A kórházak számának csökkentésével pedig ráérünk a választások után. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.