Csődbe ment és nem tudja kifizetni a lekötött utakat a Green Travelként ismert utazási iroda. Sokan vasárnap, már Törökországban tudták meg, hogy nem fizették ki a szállásukat.

Az iroda honlapján a következő üzenet szerepel:

a Green Holidays Kft. sajnálattal tájékoztatja Önöket, hogy a mai naptól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét, nem tudja teljesíteni az utazási szerződés szerinti kötelezettségeit.

Az M1 azt közölte, hogy több százan repültek ki vasárnap a törökországi Antalyába, akikért már transzfer sem érkezett a reptérre. A turisták saját maguk megoldották az eljutást a szállodába, ott azonban kiderült, hogy nem kapnak szállást – írt a a Hirado.hu.

Csődbe ment a Green Travel, az utasok Törökországban maradtak szállás nélkül

Először még azt a tájékoztatást kapták, hogy sokan nem abba a szállodába kerülnek, amit lefoglaltak, majd azt mondták, akkor maradhatnak, ha egy napot kifizetnek, de később már az egész hét kifizetését kérték.

A Green Travel annyit közölt a honlapján a lekötött utakról, hogy

a szükséges intézkedéseket a társaság helyett a biztosító teszi meg. A kárenyhítés módjáról a biztosító dönt. A társaság kéri, hogy igényeiket a biztosítónál jelentsék be, az alábbi elérhetőségen: [email protected].

A Green Travel amúgy hivatalosan Green Holiday néven futott, mivel az iroda utazásszervezői engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) 2016 novemberében visszavonta.

Az érdeklődés tavaly jelentősen visszaesett a törökországi utazások iránt az év eleji terrortámadások, főleg a 12 német állampolgár életét követelő januári isztambuli merénylet miatt.

(Index)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Csődbe ment a Green Travel, az utasok Törökországban maradtak szállás nélkül.
Vajon köze van a hírhez, hogy pont ott van a főtolvaj, a fölcsuti zsírvarangy?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.