Három bankot képvisel az igazságügyi miniszter tulajdonában lévő ügyvédi iroda devizahitelesekkel szemben.

Már a 2014-es "adósmentő" csomag elfogadása előtt is a devizahitelesekkel szemben a bankokat képviselte az igazságügyi miniszter Trócsányi László tulajdonában is álló ügyvédi iroda – tudta meg a Magyar Nemzet

A lap értesülései szerint az Erste Bank, az Unicredit Bank mellett az OTP Bank képviseletét is ellátja az ügyvédi iroda, utóbbiét ráadásul 2011 óta. 

"Éppen ezért kulcsfontosságú kérdés, hogy pontosan milyen érdekek alapján készültek Trócsányi László irányítása alatt a három évvel ezelőtt hatályba lépett devizahiteles jogszabályok. Ugyanis miközben a miniszter az állampolgárok képviseletére esküdött fel, az ügyvédi irodája sikerében is érdekelt" – olvasható a cikkben.

Bankokat képvisel Trócsányi ügyvédi irodája a devizahitelesekkel szemben

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A lapnak nyilatkozó, hitelügyletekben járta ügyvédek szerint a devizahiteleseket mentő törvények szakmai megítélése lesújtó, a Magyar Bírói Egyesület elnöke, Makai Lajos szerint (aki a Pécsi Ítélőtábla elnöke is) a devizahiteles törvények nem feltétlenül "adóspártiak".

A lap szerint ez is mutatja, hogy az igazságügyi miniszter keze alól kikerült jogszabályok inkább a pénzintézeteknek kedveznek – ezzel szemben hangsúlyozza a Fidesz-KDNP, hogy ők megmentették a devizahiteleseket.

A cikk szerint miközben az igazságügyi miniszter többször is hangsúlyozta, hogy ő szünetelteti ügyvédi tevékenységét,viszont miniszteri tanácsadója, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda aktív ügyvédje, Bogdán Tibor tanácsadóként bejáratos a kormányülésekre.

A 4-es metrónál a BKV ellen képviselték az alagútépítő céget 

Trócsányi ügyévdi irodája nem először kerül kellemetlen helyzetbe, a Magyar Nemzet cikkezett arról is nemrég, hogy az ügyvédi iroda a 4-es metró több kártérítési perében a BKV ellen képviselte a külföldi alagútépítőt, állami kártérítésért.

A szocialista időkben hasonló esetben lemondtak

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy 2003-ban Kiss Elemér a kancelláriaminiszteri posztjáról lemondott, miután aggályosnak tartották, hogy ügyvédi irodája állami megbízatásokban vesz részt. Akkor a Fidesz volt a leghangosabb követelője ennek, most viszont nem zavarja őket a dolog.

(Címlapi kép: MTI/Trócsányi László)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Az, hogy Trócsányi ügyvédi irodája a bankokat képviseli, helyes. Az hogy Trócsányi még ma is miniszteri székben ül szégyen, erkölcstelen és összeférhetetlen. Ebben a hasonszőrű kormányban azonban természetes.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Az, hogy Trócsányi ügyvédi irodája a bankokat képviseli, helyes. Az hogy Trócsányi még ma is miniszteri székben ül szégyen, erkölcstelen és összeférhetetlen. Ebben a hasonszőrű kormányban azonban természetes.
Eladott Ország
index.hu/gazdasag/2016/03/08/nagy_es_trocsanyi_ugyvedi_iroda_magyar_nemzeti_bank/
Okleveles hazug disznók.
Trócsányi ügyvédi irodája óránként 55 ezer forintot kap a jegybanktól. A korlátlan harácsolás oldaláról persze minden rendben van, lehet oszlásnak indulni. Meg is ragadom az alkalmat: áldott, békés május elsejét szeretnék kívánni mindenkinek. Bejgli lesz? Ja, nem, az most nem aktuális. Ezek az elvtelen politikusok, akik soha semmiről semmit nem tudnak, akik soha semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy az első vonalbeli hatalmasok miként urizálnak-lopnak-csalnak-hazudnak, ők azok a daganatok az ország testén, amelyek legalább annyira halálosak, mint az évek során ellopott milliárdok. Náluk csak az a néplélek és az a mentalitás a károsabb, amelyik természetesnek veszi, megszokta és leszarja, hogy apránként megfőzik a forró vízben, mint a békát. Nagyon úgy néz ki, hogy ebből a mély erkölcsi válságból önerőből nem fogunk tudni kilábalni. És ha igen, csúnya lesz. Nagyon csúnya.
human
Akkor most tálalom a fideszes szavazó logikáját.
Azért nincs ezzel baj, mert inkább egy fideszes képviselje az ellen oldalt min egy sorosista-gülenista-gyurcsányista-liberális akárki. És ez igaz a korrupcióra és lopásra is.
Ennyi
MukiPIsti szabadstrandi jegyarus
ezzel szemben hangsúlyozza a Fidesz-KDNP, hogy ők megmentették a devizahiteleseket.
Meg A NAGY LÓTÚRÓT ,azt mentettetek meg ! Épp akkor nulláztátok le a gazdaságot amikor a legnagyobb szükség lett volna valódi piaci munkahelyekre . :-(((((((((((((((
Pálinkafőző Rézüst
"Bankárkormány"! Ismerős, fideszes tovarisok??? Már megint a "Tedd meg,és fogd másra" fedőnevű szemét, aljas fideszes hernyóság...
szaboria1
Ide vezet amikor egy miniszter megtarthatja az olyan ügykörrel rendelkező vállalkozását ami tök ellentétben dolgozik a miniszteri elképzeléssel. Pont a legerősebb bankokat képviseli akik a legtöbb hitelt adták anno.
quadrocopter
és nincsenek erkölcsi aggályai ennek a vén ökörnek, vagy sok pénzért még a lovat is leszopja?
Pálinkafőző Rézüst
@quadrocopter: simán! Még a zannyát is eladja!
human
@szaboria1: Vagy beadat egy olyan törvénymódosítót mivel simán nyerheti a pereket és a bankok hálából adnak neki pár száz milliót bónuszként.
panellproli
Ebben a kormányban a tisztességet ne keressük.
Sámannus
A kuszaszemű is a behajtáskörül strómannkodott.
tudode
Orbanisztánban ez a módi. L. Pénztáros Lőrinc esetét a megfúrt volt Varga György felcsúti polgármester történetét, aki a 200 millás cuccot nem adta oda 20 milláért!
.
Az a pikantériája ennek a minősíthetetlen állás, üléspontnak, hogy az Ő ALÁÍRÁSÁVAL, AZ Ő TÁRCÁJA NYÚJTOTTA BE A devitzahitelesekkel kapcsolatos TÖRVÉNYJAVASLATOT A PARLAMENTNEK elfogadásra.
.
Tehát a saját törvényét hekkeli meg!
.
Ha ezek kellenek az országnak, dugják fel őket!
.
Pálinkafőző Rézüst
@tudode: inkább húzzák fel...A többi stimmel.
Eladott Ország
Trócsányi is olyan ganajláda mint a többi.
CHEWBACCA
Mint az orvos az ORSZI-ban, amikor munka után, magánrendelésen leletet ír a cigánynak, hogy másnap leszázalékolják!
Designer
1 sztárügyvéd labdába se rúghat ilyen tenderen!!!
human
@Eladott Ország: Meg se tűrnék maguk közt másképp.
kukac50
Képviselheti? Nem összeférhetetlen?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.