Csalás és sikkasztás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy buszsofőrrel szemben, aki az utasoktól beszedett pénzt úgy titkolta el, hogy egy másik járatra szóló jegykiadó automatából adott ki jegyet, eltitkolva ezzel a bevételt a távolsági utakat szervező vállalattól.

Három hétig tolta a csalást, 230 ezer forintot kasszírozott vele, aztán bukott.

Saját zsebébe tette a jegyek árát a trükkös buszsofőr

A 33 éves tengelici férfi még 2016 szeptemberében emelt el egy jegykiadó gépet a cég kecskeméti telephelyéről. Lebukás után kiderült, hogy az egyébként büntetlen előéletű férfi 2016 augusztusában egy 48 ezres jegybevétellel sem számolt el, nem adta le a pályaudvari pénztárban.

Az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta és arra köteleznék, hogy térítse meg a keletkezett kárt. A döntés a Kecskeméti Járásbíróság kezében van.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

reseva
Ma ez a módi nálunk, aki nem csal, az nem is magyar. Nem ő tehet róla, hogy neki csak egy ilyen kis biznisz jutott.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Rogán-Habony mellé még ajtónállónak sem felelne meg az ilyen szerencsétlen tehetségtelen piti lenyúló
reseva
Ma ez a módi nálunk, aki nem csal, az nem is magyar. Nem ő tehet róla, hogy neki csak egy ilyen kis biznisz jutott.
Nessy
Pancser! Milliókat, milliárdokat kell a saját, vagy a stróman,zsebébe rakni, és még választást is nyerhet!
nevemnick
Narancsosok szerint bitóra az ilyen gazembert, aki meglopja az adófizető polgárokat.

De csak utánuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.