A 2010-es kampányban alacsony áron kapta a Fidesz meg a plakáthelyeket, az MSZP ezért választási csalás miatt feljelentést tesz. Azért csak most, mert nemrég derült ki az ügy.

Feljelentést tesz a Fidesz ellen az MSZP a 2010-es választás alatt elkövetett csalás miatt. A szocialisták a választás rendje elleni bűncselekmény, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanúja miatt jelentették fel a kormánypártot - olvasható a hvg.hu cikkében. 

Az MSZP szerint ugyanis ebben az évben rendkívül olcsón kapták meg a plakáthelyeket Simicska Lajostól (aki akkor még a Fideszt támogatta).

Nyakó István MSZP-s sajtófőnök azt mondta: a Fidesz 63 millió forintos plakátköltéssel nem tud elszámolni, amivel 120 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek, a pártoknak ugyanis kétszeresen kell visszafizetniük kampánykeretük túllépését. Szerinte amit a Fidesz tett, az az egyik legjobban dokumentált választási csalás lehetett.

Az ügyre úgy derült fény, hogy múlt héten a 24.hu megírta, 2010-ben rendkívül olcsón jutott plakáthelyekhez a Fidesz, ráadásul a lap szerint mindeközben a valós összeg egyharmadát jelentette csak a párt az Állami Számvevőszék felé.

A Fidesz erre egy közleményben annyit reagált, hogy az MSZP még mindig nem tette túl magát a 2010-es választási vereséget.

(Címlapi kép: malker.blog.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Még egy feljelentés, ami Polt fiókjában talál végső nyughelyet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
Az MSZP és a veszett fejsze nyele tipikus esete...
szép új világ
Még egy feljelentés, ami Polt fiókjában talál végső nyughelyet.
Equus
egy nooormális országban, ezt a feljelentést nem vmi ellenzéki pártnak kellene tennie, hanem az ügyészségnek hivatalból kelllene nyomozást indítaniia. Dolga lenne az ügyészségnek, h a tudomására jutott bűncselekmény miatt hivatalból eljárást indítson.

Nooooormális?
Zeta
@Equus: az sajnos nincs, csak háziszolgák, kegyencek.
Rockxy
Helyes, csak jelentse fel.
Kőll a cirkusz.
division
@Mirabilis: Így van, ez a legfontosabb hogy 2010 - ben mi volt a plakátokkal. Ennél azét kicsit több kell ha 2018 - ban nyerni akarnak:-)
Perwool
"A Fidesz erre egy közleményben annyit reagált, hogy az MSZP még mindig nem tette túl magát a 2010-es választási vereséget."

Ha az ügy tiszta, akkor tessék a nyilvánosság elé tárni. Simán el kell számolni a kampányköltéssel, nem azon rugózni, hogy ki nem tudja magát túltenni 2010-en.
De, ez nem megy a Fidesznek, saját törvényeit sem tartja be! Akkor...
namihami
Pintyéren és Poltpoton kellene túljutnia a feljelentésnek?
Mint Szálasinak a főtárgyaláson.
Jozefina
Én úgy gondolom, hogy itt választásokkal nem lehet kormányt váltani. A fidesz-kdnp magára szabta a választási törvényt. Putyin besegít a választások meghamisításába...stb. Más kell!!!
division
@Mirabilis: Mert mindenkinek a húsos fazékra fáj a foga, miért is fognának össze?
sokanvagyunk
Gondolom a céljuk: az eredeti állapot visszaállítása - talán még az azóta elhunytak is feltámadnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.