Sebekkel az arcán ébredt, most családja körében próbálja kiheverni a rémálomszerű esetet az a lány, akinek a hétvégén valamilyen szert keverhettek az italába a siófoki Petőfi-sétányon.

Az áldozat Facebook-oldalán osztotta meg a fotót, hogy figyelmeztesse a fiatalokat a rájuk leselkedő veszélyre.

Megszólalt a Siófokon bedrogtatozott tini: "a testem tele van sebekkel"

A testem tele van sebekkel, állni nem tudtam, a szemeim felakadtak, összevissza hánytam. Még hétfőn sem bírtam kikelni az ágyból, az utcára pedig azóta sem mertem még kilépni. Szégyenteljes, hogy ez velem megtörtént, hogy mások milyen állapotban láthattak. Szerencsém, hogy nem lettem nemi erőszak áldozata. Arra emlékszem, hogy a barátaim visznek hazafelé, azután pedig már csak az van meg, hogy délben az ágyamban kelek fel, az arcomon a sebekkel

– árulta el, hozzátéve, ha elég erőt érez magában, elmegy a rendőrségre.

Az amnéziát egyfajta erős nyugtató okozhatta, amely elszakítja az áldozatot a realitástól. Vagy ezt a gyógyszert adagolták túl, vagy azt dizájner­droggal kombinálták: ezek az egyébként íztelen, szagtalan, átlátszó, csak kémiailag kimutatható szerek gondot okoznak a mozgásban is. Hatásuk általában néhány óra alatt elmúlik

– emelte ki Dr. Funk Sándor addiktológus.

Így kerülhetjük el a bajt:

– Ha italt rendelünk, takarjuk le a poharunkat akkor is, ha az asztalnál ülünk

– Szerezzünk be drog hatására elszíneződő szívószálat

– Valaki maradjon az asztalnál, és ügyeljen a poharakra

– Kérjük meg a pincért, hogy előttünk nyissa ki a palackot

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Mi a francnak kell mindent meginni, magadra vethetsz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.