A Fidesz gyűlölködésért felelős miniszterelnöki megbízottjának sok dolga van. Csapatával naponta ötletbörzét tartanak, hogy mi jöhetne még szóba, és kik azok, akiket plakátokra lehet rakni és szarvakkal ábrázolni, mint az ország legfőbb ellenségeit. Először volt az “emútnyócév”, állandó és bármikor elővehető szereplő lett Gyurcsány, majd jöttek a “migráncsok”, a megállítandó Brüsszel, akitől hisztizve követeljük, hogy tiszteljen minket, és most a 86 éves Soros György. Bizony, ezek a miniszterelnök egyébként is zavaros elméjében mind-mind az ő bukását akarják, ő pedig – szerinte – egyenlő Magyarországgal. Nos, elérték, amit akartak. Gyilkos indulat van sokunkban, mely egyre nő! Leszaggatjuk és átfestjük a plakátokat, elkapcsoljuk a tévét egy másik adóra, mert különben még egy hang és bezúznánk a képernyőt. Egyre nő azoknak a száma, akik azt érzik, ebből elég, ezeknek takarodniuk kell! Sajnos azonban még mindig túl sokan vannak azok is, akiknek lételeme a gyűlölködés, az irigység,...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nagyon egyszerű a válasz ,,ma is azt utálom akit tegnap, és holnap is azt fogom utálni,, és nem pusztán az ,,utálat,, kedvért, hanem azért amit tett, és tesz, sőt még tenni fog ezzel a szerencsétlen országgal, néppel!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.