Lázár János szerint 163 vizsgált országból Magyarország ma a 15. legbiztonságosabb ország, de Orbán Viktor azt szeretné, ha a 10 legbiztonságosabb állam közé kerülne az ország.

Orbán Viktor miniszterelnök azt az elvárást fogalmazta meg a kormány tagjainak, hogy Magyarország kerüljön a világ 10 legbiztonságosabb országa közé – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető idézte azt a friss felmérést, amely szerint a vizsgált 163 országból Magyarország ma a 15. a biztonságot illetően, amit nagy sikerként értékelt, hiszen ez azt jelenti, hogy Magyarország már most is a világ egyik legbiztonságosabb állama.

Ez megerősíti a kormány elmúlt években végzett munkáját, amelynek középpontjában az emberek biztonsága, megvédése áll, a 2006 és 2010 közötti időszaknak ugyanis a közbiztonság helyzete volt az egyik legsúlyosabb deficitje – mondta Lázár János. Hangsúlyozta, a kabinet teljesítette az állampolgárok megvédésére vonatkozó programját, az elkövetett bűncselekmények száma jelentősen visszaesett.

Az európai határok megvédése lesz a legfontosabb jövőre

A határvédelemről szólva a Miniszterelnökség vezetője szintén a sikeres megvalósítást emelte ki, kijelentve: csak az az európai ország lehet sikeres, amely biztonságos, a kontinens pedig csak akkor lehet biztonságos, ha képes megvédeni a határait.

Ismét azt mondta, a magyar kormány szerint nem megszervezni, hanem megállítani kell a migrációt.

Lázár János szerint a következő egy évben az európai határok megvédése lesz a legfontosabb feladat.

Már Líbiánál meg kell szűrni a menekülteket

A miniszter a határok védelmének megerősítése mellett szorgalmazta azt is, hogy az Európába tartó embereket már Líbiánál szűrjék meg. Ha ugyanis Afrika irányából folytatódik az ilyen ütemű bevándorlás, az érdemben fogja befolyásolni Európa biztonságát – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy Dél-Európában már most sokat romlott a biztonsági helyzet.

Szerinte egyébként amíg Németország nem vesz részt afrikai országok konszolidációjában, addig nem lesz érdemi elmozdulás Afrika helyzetében, Európában ugyanis csak Németországnak van annyi pénze, amennyivel Afrika érdemben stabilizálható.

Nem Soros származásáról szól a plakátkampány

A minisztert kérdezték arról, hogy Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a "sorosozó" kampány leállítását kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől levélben, mert szerinte a kampány alkalmas kontrollálatlan, többi között antiszemita indulatok keltésére.

Lázár János reagálásában egyrészt közölte, a kormányfő írásos választ küld majd a Mazsihisz elnökének, másrészt hangsúlyozta: a jelenleg zajló kormányzati plakátkampány nem Soros György származásáról vagy identitásáról szól, hanem arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, amelyet Soros a bevándorlás ügyében képvisel, vagyis hogy meg kell nyitni Európa határait a bevándorlók előtt.

A kormány nyitott azoknak a véleményére, akiket ezek a plakátok sértenek emberi méltóságukban, érzéseikben – mondta a Miniszterelnökség vezetője, úgy fogalmazva: lehet, hogy valakinek túl agresszív a zajló plakátkampány, mások viszont nem akarják, hogy milliók árasszák el Európát ellenőrzés nélkül.

Világossá tette, hogy minden magyarországi zsidó közösség számíthat a kormány védelmére, amely zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.

A tárcavezető közölte továbbá, hogy személyes véleménye szerint aki az illegális bevándorlókat beengedi Európába, az az antiszemitizmust hozza be a kontinensre.

A miniszter nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy veszélyben lehet-e Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közelgő magyarországi látogatása. Mint mondta, régóta előkészített találkozóról van szó, amelyet kapcsolaterősítőként, jövőbemutatóként, a két ország kapcsolatait erősítőként vezetett fel.

Módosíthatják a tranzitzónás rendszert a kiskorúak miatt

Lázár Jánost faggatták az Európa Tanács delegációjának tranzitzónában tett látogatásáról is az újságírók. Elmondta: Magyarország készen áll arra, hogy az általa létrehozott rendszereket bemutassa, azok jogszerűségéről meg van győződve és tiszta lelkiismerettel áll bármilyen vizsgálat elé.

A kormány meg akarja győzni a testületet, hogy a megoldások összeegyeztethetők a nemzetközi szerződésekkel, az európai joggal – tette hozzá, jelezve: a kiskorúakra vonatkozó kifogások miatt a kormány módosításokat hajtott végre, az állam gondoskodik az érintettekről.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Soós Lajos)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Lázár ezt úgy érti, hogy aki hatalmon van és lop az itt biztonságban van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Akkor tavaly mé' voltunk 19. helyen? Kevésbé volt biztonságos az ország, mint az átkos gyurcsányi érában? Az első ilyen GPI felméréskor, 2007-ben 18. helyen volt Magyarország.
solidedge
Lázár ezt úgy érti, hogy aki hatalmon van és lop az itt biztonságban van.
Jozefina
Rohadt biztonságos. Szinte naponta gyilkolnak, ölnek meg emberekt némi alamizsnáért, vagy nőket miután már kihasználták öket!!! Vendéglők, ahol több százezer forint egy gulyáslaves és még folytatni lehetne. Bűnszervezetben lányokat futtatnak...stb. Ez nem biztonság!!!
quadrocopter
Na, akkor arról is ugatni kéne pár sort, hogy a Polt és Pintér bűnbanda, 2010 óta mennyi feljelentést utasított el, hány olyan ügyben szünettte meg a nyomozást, amely egy laikusnak is bűncselekménynek látszik!
Lehet lovat szopni az üres mesével!
Yoda69
Biztos azok is igy velekednek akiket a Balaton sound -on kiraboltak.
nezelodo
Akár az első öt közé is kerülhetünk, ha rátok zárnak egy stadiont, és ki lesz vonva a forgalomból Ali Baba és túlszaporodott csapata.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.