Eddig 2000 kárigényt fogadott az Uniqa a pórul járt Green Holidays-utasoktól, és 83 millió forintnál többet fordított megsegítésükre.

Az Uniqa eddig közel 2000 kárbejelentést fogadott és több mint 83 millió forintot fordított a Green Holidays csődje miatt nehéz helyzetbe került utasok megsegítésére – közölte a biztosító az MTI-vel csütörtökön.

Közölték azt is, a honlapjukon elérhetővé tesznek egy oldalt, ahol az ügyfelek nyomon követhetik az 500 millió forintos vagyoni biztosíték felhasználását. Megismételték, az Uniqa 500 millió forint erejéig vállalta teljesíti az utasokkal szembeni fizetési kötelezettségeket: a Törökországban ragadt utasok hazaszállítását, a kényszerű kinttartózkodás költségeit, illetve a már befizetett utazások előlegének, illetve részvételi díjának visszatérítését.

Vasárnap estétől szerdáig közel 800 károsultnak segített hazajutni a biztosító cég.

A szállásra fordított költségek eddig 26 millió 253 000 forintot tesznek ki, a biztosító 4 repülőjáratot foglalt, erre több mint 57 millió 150 ezer forintot fordítottak.

A biztosító augusztus 1-ig fogadja a további kárbejelentéseket. Amennyiben a beérkezett és megalapozott kárigények összege nem haladja meg az 500 millió forintos keretet, minden megalapozott igényt 100 százalékban megtérít a biztosító cég.

Ha a beérkezett és megalapozott kárigények összege kimeríti a keretet, a jogszabály alapján arányosan történik a kártérítés a vagyoni biztosíték terhére.

A biztosító arra kéri azon ügyfeleit, akiknek lefoglalt és befizetett utazása van, azonban még nem utaztak el, hogy jelentsék kárigényüket a 4839597 kötvényszám feltüntetésével az [email protected] e-mail címen.

A kárbejelentéshez csatolni kell a befizetési bizonylatokat, a kitöltött kárbejelentőt, az utazási szerződést, a tárgyrovatban a "Green Holidays" nevét fel kell tüntetni – közölte az Uniqa.

A Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.