Lemondta a fő fellépő a vizes vb megnyitóját, de van ennél nagyobb gond is "minden idők legnagyobb, leglátványosabb rendezvénye" előtt

Márciusban még az is felmerült, hogy a Rolling Stones pengeti a húrokat a vizes vb július 14-i megnyitóján, a napokban viszont kiderült, hogy a csereként elhívott Emeli Sandé sem jön el végül, mert egészségügyi problémákkal küzd. Corki koncertjét és állítólag egész turnéját lemondta. A FINA a 444 kérdésére megerősítette, hogy Sandé nem lesz, a további fellépőkről később ígértek tájékoztatást.

A Lánchíd pesti hídfőjéhez tervezett mega-rendezvény a Sportarénába szánt záróbulival és a füredi megnyitóval együtt úgy 4,3 milliárd forintjába kerül majd a magyar államnak. A szervezők a 120 perces pesti megnyitóval kapcsolatban a HVG-nek 3,4 milliárd forintos összegről nyilatkoztak, ami a terület kialakítása, a multimédiás-, videós- és pirotechnikai megoldások mellett fedezi az 1 milliárdos művészeti költséget is.

"A Világbajnokság nyitó rendezvénye minden idők legnagyobb, leglátványosabb rendezvénye lesz"

- írta a 444-nek küldött válaszlevelében magabiztosan a FINA szervezőcége, de nem mindenki ennyire optimista.

A stábból többen azt mondták, nagy fejetlenség és kommunikációs zavarok jellemzik a szervezést. Az alapvető problémát az okozza, hogy nincs megfelelő koordináció a megbízott szereplők között.

Hivatalosan a BP2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. a felelős a rendezvényért. A szervezőbizottságot Seszták Miklós fejlesztési miniszter kormánybiztosi minőségben vezeti, de tagja még négy miniszter (Szijjártó Péter, Varga Mihály, Balog Zoltán, Pintér Sándor), Fürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelő kormánybiztos, Tarlós István főpolgármester és a BP2017 ügyvezetője, Szántó Éva is.

A grandiózus show koordinációja elvileg Szántóra, a Magyar Úszó Szövetség egykori főtitkárára hárul, aki azóta került előtérbe, hogy főnökét, Gyárfás Tamást leléptették. Őt a szakmában Gyárfás bizalmi embereként emlegetik, optimizmusa megkérdőjelezhetetlen: 6 milliárd tévénézőt vár képernyők elé a vb alatt, de hogy alkalmas-e összefogni egy ekkora projektet, afelől vannak kétségek.

A BP2017 meghívásos közbeszerzési pályázaton választotta ki a lebonyolítókat. A művészeti megvalósítás a Káel Csaba vezette MÜPA kezébe került, míg a technikai megvalósításra kiírt tendert az ECA2 francia cég nyerte meg. Káel és Szántó múlt héti sajtótájékoztatóján oltári showt ígért: négy darab 1600 tonnás uszályon, egy háromezer négyzetméteres színpadon zajlik majd a vízi parádé, 40 drón köröz majd a fellépők felett. A francia cég elvileg tapasztalt hasonló vízi produkciókban, többek közt ők szervezték az 1998-as foci VB, a 2008 pekingi olimpia vagy a 2010-es sanghaji expó megnyitóját.

"21 órától négy tematikus részben elevenedik meg a víznek az élettel, a kultúrával, a sporttal és a jövővel való kapcsolata, miközben 510 világhírű hazai művész, köztük Eötvös Péter zeneművész, Herczku Ágnes csodálatos hangja és Bogányi Gergely zongorajátéka kápráztatja el a közönséget" – írja az esemény honlapja, a pontos menetrendet viszont egyelőre titkolják, és az sem nyilvános, melyik kormánytagok lesznek jelen és mondanak beszédet a műsor előtt.

A franciák elég borsos áron, nagyjából 1,8 milliárd forintra fogadták el a vízi-show-ra vonatkozó ajánlatot, de kezdettől fennakadást okozott, hogy az ajánlat nem részletezte, milyen tényleges szervezési és technikai költségeket tartalmaz az ár a művészeti és kellék jellegű költségeken túl, emiatt az ECA2 újabb és újabb követelésekkel állt elő a MÜPA rovására.

A BP2017 bevonta a buliba a nagyobb fideszes rendezvények szervezéséért felelő állami Hungarofestet, hogy legyen jelen némi helyismeret és rutin is, velük kapcsolatban viszont anyagi viták merültek fel. Olyan feladatok jutottak a Hungarofestnek, mint a szükséges területfoglalások, lezárások elintézése vagy a biztosítással megbízott Valton Security jelenlétének elrendezése. Állítólag több tízmillió forintos "félreértések" merültek fel a felek közt, aminek a végeredménye az volt, hogy a szervezésért felelős MÜPA-nak mélyebben a zsebébe kellett nyúlnia.

"Egy normális előkészítéssel, világos befolyási körökkel egy ilyen projekt egy háromnegyed-fél év alatt előkészíthető lett volna, de most csak rohanás és egymásra mutogatás van" – mondta az utolsó hetek kapkodásáról egy belsős hang.

Művészeti vonalon mindeközben mindenki nagyon optimista. A produkciót ismerők szerint a közel 1000 művész nagy alázattal és összetartóan dolgozik, látványos előadásra készülnek.

Kérdés viszont, vajon mennyire lesz élvezhető a show a nagyközönség számára is. Ahogy a HVG arról már írt, élőben feltehetően csak a néhány száz VIP-vendég élvezheti majd teljes pompájában, azaz premier plánban a műsort. A rendezvény honlapja szerint a budai és pesti rakparton túl az e célból lezárt Lánchídról és Erzsébet hídról lehet majd követni az eseményeket, de a lapnak szervezők is elismerték, hogy "más-más szögből más élményt nyújt az előadás". (Hét ledes óriáskivetítőt helyeznek el városszerte, ahol lehet majd nézni a showt.)

A közvetítés dramaturgiai és technikai előkészítése késve indult, sokáig vita volt a közvetítési pontok és kameraállások kérdésében, és van aki szerint félő, hogy a tévé nem fogja tudni elég jól átadni a látványt. Késve vált ismertté az is, hogy csak az MTVA stábja közvetíthet a helyszínről sporteseményeket. A külföldi médiumok sem tolonganak, így pedig nehéz lesz megütni a 6 milliárd nézőt. A megnyitó végén azért lesz egy tűzijáték, hogy mindenki élő élménnyel távozhasson.

A rendezvény kommunikációja sem alakul tökéletesen. Ezt a Kuna Tibor féle Trinity csinálja, egyelőre nem ismert összegért cserébe, és papíron egyik szervezet sem nyilatkozhat az ügynökség bevonása nélkül. Emiatt a MÜPA-tól és a több szereplőtől minden kérdésünket a BP2017-hez irányították. A nagy titkolózásban még Demcsák Zsuzsa szóvivőt is elfelejtették tájékoztatni arról, hogy a sporthelyszíneken magyarként csak köztévé-kamerák működhetnek majd.

A megnyitó jövő pénteken, este 21 órától kezdődik. A világbajnokságra már megkezdték a jegyek árusítását, a szervezők 350.000 látogatót várnak.

– írja a 444.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Istenkem! HOgy nekem miert is ugrott be azonnal a draga Salamon Bela bacsi Vonosnegyes cimu bohozata!?
Abban volt ugyanez a szitu, csak abba nem feccoltek ugye ennyi penzt.
(Aki meg nem ismerne: Salamon Bela meg van hivva egy elokelo helyre vonosnegyesben jatszani a kegyelmeseknek, jo penzert - ha jol emlekszem a dijazasra...:o)) Persze, egy hangot sem tud hegedulni, de abban bizik, hogy a masik 3 igen, es akkor az o nem tudasa fel sem fog tunni. Aztan kiderul, hogy a masik 3 sem tud egyaltalan hegedulni, es persze ekorul a vicces szitu korul bonyolodik a bohozat).
Ugyanez tortent itt is: mindenki elore felmarkolta az oriasi penzeket, mar regen el is tapsoltak, csak eppen most derul ki, hogy a rengeteg , csak neveben elo kocos kft semmihez sem ert, csak a szamlagyartashoz es az AFA visszaigenyleshez.
Ha szerencsejuk van, akkor talalnak majd egy 2-3 fobol allo profi csapatot, aki az egeszet megiscsak megoldja majd, de ok semmit, vagy alig fognak a munkajukert penzt kapni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
:) :) :) Hát ez ""szép baleset " lesz...:)
papa.49
Mekkelek brigád remekelt))))))))))))))))))))))
Jozefina
Lesz megint egy fidsz-kdnp-t "fényező" buli. semmi más.
"A külföldi médiumok sem tolonganak, így pedig nehéz lesz megütni a 6 milliárd nézőt."
papa.49
@Jozefina: Elég lesz ott a fütyiszes szavazóbázis, akkor legalább látható lesz mennyi is az annyi))))))
Ehhez még tedd hozzá hogy mint az itthoni focimeccseken 60-70 % körüli ,,ingyenjegyet,, is osztogatnak majd, természetesen azt is mi fizetjük!!!
elnyomott
Csúfos felsülés lesz ebből, sok milliárd elpazarolt forintért. :-(
karma1
Istenkem! HOgy nekem miert is ugrott be azonnal a draga Salamon Bela bacsi Vonosnegyes cimu bohozata!?
Abban volt ugyanez a szitu, csak abba nem feccoltek ugye ennyi penzt.
(Aki meg nem ismerne: Salamon Bela meg van hivva egy elokelo helyre vonosnegyesben jatszani a kegyelmeseknek, jo penzert - ha jol emlekszem a dijazasra...:o)) Persze, egy hangot sem tud hegedulni, de abban bizik, hogy a masik 3 igen, es akkor az o nem tudasa fel sem fog tunni. Aztan kiderul, hogy a masik 3 sem tud egyaltalan hegedulni, es persze ekorul a vicces szitu korul bonyolodik a bohozat).
Ugyanez tortent itt is: mindenki elore felmarkolta az oriasi penzeket, mar regen el is tapsoltak, csak eppen most derul ki, hogy a rengeteg , csak neveben elo kocos kft semmihez sem ert, csak a szamlagyartashoz es az AFA visszaigenyleshez.
Ha szerencsejuk van, akkor talalnak majd egy 2-3 fobol allo profi csapatot, aki az egeszet megiscsak megoldja majd, de ok semmit, vagy alig fognak a munkajukert penzt kapni.
Yoda69
Jo nagy lebogesnek neznek elebe, de legalabb nem szerenysegben fognak meghalni:
"A Világbajnokság nyitó rendezvénye minden idők legnagyobb, leglátványosabb rendezvénye lesz"
papa.49
A cikkhez ,,lemondta a fő fellépő a szereplését,, hát igen a normális ember NEM EGY BIZONYOS SZÍNT ALÁ!!!
Csupán ennyi történt, Mekkelek brigád)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
lusta
Önöknek semmi sem tetszik. Biztos Soros fizeti Önöket, hogy gáncsoskodjanak itt.
papa.49
@Eladott Ország: Remélem duettet énekelnek)))))))))))))))))))))
Majd jól befogjuk a fülünket)))))))))))))))))))))
Cicamama55
@Eladott Ország: Orbán Viktor és Balog Zoltán már előre gyakoroltak, ők is beleférnek a kórusba!:)))
Eladott Ország
@papa.49: Adnak hozzá ágytálat is a megnyitóra.
Eladott Ország
@Cicamama55: Kósa Lajos kuplékat fog énekelni, címe: Elment a kupakos termékdíj vándorútra.
justhpeter
Elmaradnak a drága fellépők - több jut a haveroknak.
Eladott Ország
@justhpeter: Nem hagyják a közpénzt kárba veszni.
papa.49
@Eladott Ország: Nem ágytálat, hanem HÁNYTÁLAT))))))))))))))))))))))))))))))))))
solidedge
Uhrin Benedek halála után kellett a szervezőknek változtatni a megnyitó menetrendjén.
Hellcat
A fő fellépő nem jön el...ettől független a megyitó költsége változatlan marad gondolom.
Eladott Ország
youtu.be/-LukWHcITs8?list=PLlvalkuwqxMNsCGgzZPP9L9KMdChyYguh
A vizes vébé megnyitóra javasoljuk. Apa Zenél: Magyarország halszagú.
Orbán Viktor biztatására megcsináltuk az “Egy szabadországért" javított változatát, mert az eredeti elég gyávára sikerült: nem szólt eléggé a halszagról, nem volt eléggé lakossági, és nem volt eléggé eredeti. Meg egy jó horgászhimnusz már úgyis nagyon hiányzott. És még annyit, hogy nekünk 2 tojásos szendvicsből, 1 csomag vaniliás karikából, 1 csomag kakaós nápolyiból és 3 üveg gyümölcsléből kijött az egész kb. 10 óra munkával.

Csókoltatjuk Schmidt Máriát! Az ideológiai moslékot!
namihami
@Kookas: És mit szólnál egy Demjén-Ákos-Mándoki kánonhoz? Ennyiből talán csak kijönne?
Ha nem, akkor van ott még (pénz), ahonnan az eddigiekre is tellett..
sokanvagyunk
A jobbak nem akarják elvenni a showt az úszók elől.
simmering73
@namihami: Tényleg, a Mandokhy. Csak át kell írni a nyitó nótát Dzsingiszkánró Orbánká(n)ra.
Kookas
@namihami: csak nem a három tenort szeretnéd magyarosítani???
silber13
Nagy számnak igérkezik Bogányi saját szerzeménye: " Csoda zongoraverseny Pe sttól Titelig, saját faragott ecezőkkel."
Cicamama55
Én a "rossz szájíztől" függetlenül azért szorítok, s azt remélem, hogy semmi nem dől össze, semmi nem ég le, minden flottul fog működni, ha már ennyit költött rá kicsi országunk népe...Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Sámannus
Ki gondolja komolyan hogy úszó VB lesz? Mindenki az egyetlen fejőstehén tőgyit rángatja, míg el nem fogy a köszpénz.
Sámannus
@Cicamama55: Köszi nagyon ránk férne, csak előbb a koplalást kellene alább hagyni .
Sámannus
Majd Magomed eljárja a kozák guggolóst, hozzá énekli A mára mása kása Szását.
Equus
számolatlanul pattognak a milliárdok. Az iskolákban nincs kréta, a kórházakba gógyszert, vécépapírt kell vinni, a tandíjak fizethetetlenek, a minimálnyugdíj 100 éve változatlan, a kisebb települések útjai járhatatlanok... nincs itt vmi disszonancia? Esetleg a csodaklimpírozó a csodaklimpíren el tudná ezt játszani?
cs.n.
@simmering73: Ha már Mándoki, a Vastagbőr blog még márciusban ezt dobta be ötletnek, ha mégsem jönne a Stones:
hvg.hu/itthon/20170323_maris_van_otlet_arra_ha_jaggerek_nem_jonnenek_budapestre
:)
Desischado
@Kookas: Hát persze! Mi itt mind Soros bérencek vagyunk, nem tudta?
Istenem, röhögnék, hogy mekkorát fognak bukni, bomba biztos a lebőgés, de ha a rengeteg milliárdra gondolok, amit eltapsoltak, illetve elloptak, inkább sírni volna kedvem.
szep napot
Ez egy nagyon sikeres sportesemeny lesz.Akinek nem tetszik nem kell nezni.
GeoCravker
Majd fellép az Omega. Pataki Attilával, és a Sziriuszlakókkal.
Yoda69
Szomoru leboges less a vege, sajnos a mi penzunkon.
Yoda69
@Desischado: Inkabb vagyok a Soros berence, mint orban kutyaja.
Equus
@szep napot: jósnak teccik neked lenni? Ennek a sporthoz, legalábbis magyar részről, kevés köze van.. ha csak a lopást nem tekintjük sportnak. Volt egy teherautónyi közpénz, amiből a vazallusok talicskázhattak.
Egyébként maga a profi sportolóknak rendezett összejövetelek sokkal inkább egy tenyészállat kiállításra hajaznak, mint a valódi, egészséges sportra. Ahogy az Olimpiában, már itt is feledésbe merült a "mens sana in corpore sano" elve. Megszállottként csak a napi csápolás képezi a "munkájukat". Ettől a világ egy centit sem halad előbbre.
kamazuka
elképzelhetetlen lett volna,hogy magyar,vagy madzsar nyiff nyaff zsönekár lett vona a mőgny-i-
tone
kokopelli
..a Pirézek group-ja, a "Punk Piréz Band" nem szabad? A Lala,vagy a Szilárd
utánanézhetne! Frankó,nem vicc! :=I... " Baró csávók! "
Equus
@kokopelli: hát... ennyi erővel lehetne a százszagú(sic) gipsy big band is. Előadnák a Monthy Pythont, illetve a csárdást vagy mit...
kokopelli
@Equus: ...azok tesók? A Csárdás meg Kigyó? És mi van a sógorokkal a Monthy Everesttel
meg a Monthy Blanccal? Ők nem jönnek? :=(
kokopelli
@Equus: meg az ..."Egy húron pendülünk"..nevű csuti nagyduó "Lőrincz és Viktor",
a sajátlábunkon álló vej meg gitáron hazakisér !!
"Hajrá Magyarország,hajrá magyarok is!" :=)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.