Öt hónapra kell börtönbe vonulnia Robert O. Youngnak, a népszerű lúgosító diéta atyjának. Az ítélet szerint illegálisan kezelt betegeket villájában. Nincs orvosi, de még csak tudományos végzettsége sem. A férfi haldoklókat is kezelt, tízezer dollárokat is elkért a különféle kétes terápiákért.

Youngot egy mellrákos, fiatal nő halála miatt perelték be. A 27 éves Naima Houder-Mohammed családja szerint Young 62 700 fontot (közel 23 millió forint) kapott a beteg nőtől a furcsa kezelésekre. A "kezelések" során főleg intravénásan adott be szódabikarbóna-oldatot a rákos betegnek. A nőt 3 hónapig kezelték Young birtokán. Amikor már nagyon rosszul volt, kórházba ment, de ott már nem tudtak segíteni rajta az orvosok, és meghalt. 

A 65 éves Young munkássága azon alapul, hogy szerinte a szervezet elsavasodása okozza a betegségeket. Ezeket aztán lúgosító diétával lehet kezelni. Erről ír könyvében is, a PH-csodában. Az ebben leírtak miatt nagy divat lett világszerte a lúgosító diéta, bár azóta többen is cáfolták Young állítását, és bebizonyították, hogy nincs igaza. 

Kaliforniában 2011 óta folyik eljárást Young ellen. Korábban már kétszer is elítélték azért, mert engedély nélkül végzett orvosi tevékenységet.

Forrás: Index, sandiegouniontribune.com

Címlapi kép: Pixabay CC0

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
ez csak egy a sok kókler közül...
öt hónapra bevonul, ott is rendberakja a gyengélkedőket, akik kétszer örülnek...egyszer, amikor bevonul, mégegyszer, amikor lejár a büntije...

tud élni az ipse.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.