15 órakor indult a 22. Budapest Pride, a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBQT) közösség felvonulása.

A demonstráció eredetileg a Kossuth térről indult volna és a Hősök teréig halad volna a menet, de a szervezőknek nem tetszett, hogy rendőrségi kordonok közé szorítva kell vonulniuk, ezért azt tervezték, hogy lebontják a kordonokat, és szükség esetén megváltoztatják az útvonalat. A kivezényelt rendőrségnek ebben az esetben is biztosítania kellett az eseményt.

A szervezők végül három órával a rendezvény megkezdése előtt új útvonalat jelentettek be a rendőrségen.

A vonulás új útvonala az Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér.

A rendőrség megkezdte az új bejelentés útvonalának biztosítására való felkészülést.

Egyben kérik, hogy az előre nem ismert, újonnan bejelentett rendezvény útvonalán a megváltozott forgalmi rend szerint fokozott figyelemmel közlekedjenek, és kérik az útvonalon lakók türelmét. – írja a police.hu.

Az Index beszámolója szerint a felvonulók több ezren, az ellentüntetők csak néhány tucatnyian vannak.

A felvonulás szlogenje most a „Szabad-e vagy?”. 36 ország nagykövetsége állt ki a Budapest Pride mellett, és először vesz részt rajta együtt 100 magyar cégvezető is. – írja a 168ora.hu.

Három órával a Pride előtt a szervezők megváltoztatták az útvonalat

(Fotó: Máthé Zoltán/MTI )

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Szeretnék egy költségvetést látni, hogy ez mennyibe került az ADÓFIZETŐKNEK! Ha lehet, itt a propeller.hu-n tegyék közzé!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...szerintem nemhogy nem kell biztosítsák a vonulást, hanem meg is kell büntessék az utvonalváltoztatásért.
ila51
Én már a celebekre rá sem rántok ...hadd vonaglódjanak
Itt is azt kellene , vonuljanak maguknak ...a gyereknek is csak az az érdekes játék , ami tiltva van
hetöndöe
Szegény buta nácik meg körbefutották a fél várost,hogy retteghessenek egy kicsit az "erkölcseiket" féltvén.
TASzSz
Szeretnék egy költségvetést látni, hogy ez mennyibe került az ADÓFIZETŐKNEK! Ha lehet, itt a propeller.hu-n tegyék közzé!
Perwool
@TASzSz: Szerintem a CÖF lényegesen többe kerül az adófizetőknek.

A vonulást én sem tartom, jó ötletnek. Ahogy a birkamenetet sem. De ugyanolyan állampolgárok, mint én, meg a többi, azonos jogokkal. Joga van vonulni. Homárnak, birkának egyaránt.
karma1
@TASzSz: NEM kertek rendori biztositast, tehat elmeletileg egy fillerjebe sem kerult volna az orszagnak. Egyebkent pedig nem kerulhetett tobbe, mint a bayer- bencsik fele ossznepi rettenet.. Akkor bezzeg nem kerdeztel ra.
karma1
@TASzSz: Ne viccelj mar! Azt kerdezted, hogy "Szeretnék egy költségvetést látni, hogy ez mennyibe került az ADÓFIZETŐKNEK! Ha lehet, itt a propeller.hu-n tegyék közzé!"
vagyis hogy a rendori keszultseg es atiranyitas mennyibe kerult az ADOFIZETOKNEK.

Erre nincs mas valasz, csak @Perwool-e es az enyem: nem tobb, mint amennyibe a COF kerul, az viszont masszivan csak az allamtol kapott penzbol valosul meg. A Pride-ra szerintem nagyon sok adakozas is tortent, - igaz, valoszinuleg csak magara a felvonulas kivitelezesere, NEM a biztositasara.
Ismetlem: A Pride szervezoi kifejezetten KERTEK, hogy a rendorseg NE csinaljon kordont, mert szabadon szeretnenek menni.
Hany baromsag miatt vannak hidak lezarva napokra? Majalis a Szabadsag hidon? Peldaul??? Azt KI FIZETI?
magyarbakancs
"22. Budapest Pride, a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBQT) közösség felvonulása."
Ez a közösség miért erőlteti a vonulást? Ugyan úgy birkamenet,biciklis felvonulás,a kaktusztenyésztők vonulása,a különféle egyesületek,szervezetek miért pont a Kossuth- teret találja meg arra,hogy kifejezze önmagát.
Legyen politikai párt, bélyeg gyűjtök, vagy tol fosztók
Béreljenek ki egy stadiont és bulizzanak.
eszegfu
@TASzSz: Tegnap 19:19. Ugyan nem vagy "Propeller'..., de azért megosztom Veletek.
2011. óta soha, semmire egyetlen fillért sem kaptak költségvetési pénzből, azaz a mi adónkból! Bevételeik az SZJA 1 %-ból, néhány magánszemély támogatásából, de leginkább nemzetközi szervezetektől van (kb. 65-70 %-a) pl. norvég, holland. A 2015. évi bevételük 11 millió, mig a 2016 bevételük 17,5 millió volt. Ha kételkedtek, bárki szabadon megkeresheti a Cégbiróságon az alapitványok között az éves beszámolóikat.
sokanvagyunk
@nyanya001: A 19 és az egy híján húsz... - mert ezek is rossz lyukra futottak.
GeoCravker
@eszegfu: Szia, ez így nem teljesen igaz.
Az útvonal biztosítása pénzbe kerül. Ha a rendezvény különösen jelentős kockázatot jelent, akkor többe. A Pride ilyen, mert lehet számítani ellentüntetésekre és provokációkra (megjegyzem az utóbbira mindkét oldalról) . /Ez egy általános költsége minden biztosított rendezvénynek/
Amikor kialakul egy biztosítási rendszere a rendezvénynek, de ötletszerűen átalakítják az útvonalat, akkor ugyebár újra kell szervezni az egészet. Ami viszont szintén nincs ingyen.
TASzSz
@eszegfu: S ebből finanszírozzák a teljes bekerülési költséget?! A rendőri biztosítást, stb...
eszegfu
@GeoCravker: @TASzSz: Pusztán a "száraz" tényt irtam le, ami hozzáférhető. Elvileg akár a rendőri biztositás, akár a mentő biztositása a rendezvény szervezőinek költsége. Mivel a konkrét rendezvény költségeit nem kell részletezni, ezért nem lehet tudni benne van, vagy sem. Én az első 2 m.o-i Forma1 versenyen "pénztárosként" dolgoztam és ott minden nap (az esemény és a nézők hazamenetele után) egyenként fizettük ki a mentősöket, rendőröket, az őrző-védőket, stb., azaz mindenkit. Ha logikusan átgondolom, akkor nekik csak erre az 1, évenkénti eseményre kell a pénz és ez akár bele is férhet a bevételükbe. (Megnéztem: a Budapest Maraton futóverseny kb. 40 millióba kerül.) Én ezt gondolom, de könnyen lehet, hogy Nektek van igazatok.
GeoCravker
@eszegfu: A felvetésed is jogos lehet. Te egy üzletileg szervezett rendezvény biztosítását vetted alapul. A magam részéről abból indultam ki, hogy a gyülekezési jog állampolgári jog, és mint ilyen, állami költségből biztosítják.
eszegfu
@GeoCravker: Érdekes és megfontolandó a gyülekezési jogból való kiindulásod...és tényleg nem vitázni, hanem beszélgetni szeretnék erről. Szerintem abban a pillanatban, hogy a "gyülekezési jogoddal" élve létrehozol egy szervezetet (alapitványt), már nem köteles állami költségből biztositani a rendezvényeit. Ha pl. meghirdetnek a fb-on egy "tüntetést" mondjuk a devizahitelesek, vagy a bróker-botrány kapcsán, akkor ezt bejelentik, engedélyeztetik és akkor az állam biztositja a rendőri "védelmet", hiszen nem Cégbiróságon bejegyzett szervezet (aki felelős a rendezvényért), hanem egy ügy apropóján, spontán szerveződés, ahol minden résztvevő felelős lehet. Itt látom én logikailag a különbséget...
GeoCravker
@eszegfu: Ebben is lehet valami (cégbíróság stb.)
GeoCravker
@eszegfu: Viszont mi van akkor, ha egy szervezetnek nincs pénze a rendőri biztosításra de él a gyülekezési joggal? A rendőrségnek akkor is kötelessége a közrend fenntartása és az állampolgárok, illetve ingatlanok védelme.
sokanvagyunk
Egy előre, útvonalengedéllyel engedélyeztetett - közlekedést is átszervezve - vonulást így megváltoztatni (mert ők mások?) nem tartom normálisnak. Bár akik ezt is megváltoztathatják, az identitást is képesek talán... :)
eszegfu
@GeoCravker: 10:32 Fogalmam sincs! De jó lenne tudni, ill. tisztában lenni: a rendőri biztositás ingyenes, vagy sem, továbbá milyen esetekben. Érdekes módon semmi erre utalót nem találtam.
nola
@eszegfu: Én úgy tudom, mivel a gyülekezési jog biztosításáról van szó, ez kvázi a rendőrség alapfeladatai közé tartozik, tehát térítésmentesen vehető igénybe.
Egyébként olyan 60 millió körüli összegbe kerül évente a Pride biztosítása.

(Én mindenesetre jobban örülök, ha erre költenek az adómból, mint ha a teljesen értelmetlen nemzeti konzultációs lapokat nyomtatják ki 68 millióért, majd küldik szét 881 millióért...)
eszegfu
@nola: Kösz. a választ! Közben megtaláltam a 16/1999. II.5. kormányrendeletet, mely szabályozza: mire köthet szerződést a rendőrség, és mire nem (ha még "él" egyáltalán?)
"Ezekre szerződhet a rendőrség ellenszolgáltatásért
- rendezvények – köztük sportrendezvények – közrendvédelmi biztosítása...".
"Zárójeles" gondolatoddal egyetértek!
GeoCravker
@eszegfu: stimmt. Én is hiába kerestem...
GeoCravker
@eszegfu: A forma 1-en valószínűleg ennek alapján volt fizetős a biztosítás:
www.police.hu/sites/default/files/54-2004._evi_korm._rendelet.pdf
De ez nem igazán rendelkezik a köztéri gyülekezésről
GeoCravker
@eszegfu: eszerint meg tárgyi költségmentességet kértek a bíróságtól 2006-ban a gyülekezési joggal kapcsolatban:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:u-jI8wWgAmoJ:drgaudi.hu/jelentes_5fej.doc+&cd=2&hl=en&ct=clnk&gl=hu Ha ezt megadták, akkor az adófizetőké a számla.
GeoCravker
@eszegfu: Márpedig úgy tűnik megadták:
"A rendőrségi és a mentési biztosítás abból a szempontból analógnak tekinthető, hogy mindkét állami kötelezettség a gyülekezési jog zavartalan gyakorlását segíti elő és össze is kapcsolódik egymással. Az országos rendőrfőkapitány is utalt arra válaszában, hogy abban az esetben, ha sor kerül a rendezvény rendőrségi biztosítására, akkor a lehetőségekhez mérten a rendőrség helyszínen lévő egészségügyi szolgálatai a rendezvény résztvevőinek egészségügyi ellátásában is közreműködnek. A Gytv. 11. § (2) bekezdése nemcsak a rendőrség, hanem „más arra illetékes szervek" esetében is úgy fogalmaz, hogy a rendezvény rendjének biztosításában a szervező kérésére közreműködnek: a közreműködés tehát kötelezettség. Ha a Gytv. 11. § (1) bekezdéséből kiindulva a szervező kötelezettsége a mentési biztosításról való gondoskodás, ennek keretében pedig az előzetes tájékoztatás, illetve folyamatos együttműködés, akkor ebből álláspontom szerint az következik, hogy az OMSZ - az előzetes tájékoztatás alapján - a kért mentési biztosítást köteles minden esetben térítésmentesen ellátni. Nem releváns, hogy az OMSZ számára jogszabály nem ír elő szerződéskötési kötelezettséget, hiszen a rendezvény mentési biztosítását szerződés nélkül kell ellátnia. Nem jön számításba a hivatkozott Ávr. 63. (1) bekezdése sem, mivel a rendezvény biztosítását a rendőrség költségvetési szervként térítésmentesen végzi. Az OMSZ-t nem mentesítheti e feladatellátás alól a riasztás esetén kötelező általános mentési kötelezettsége, sem az, hogy a rendőri állomány mentési biztosításában résztvevő egységek civileknek is segédkezhetnek."
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:SuW4xlX8SBIJ:https://www.ajbh.hu/documents/10180/143994/201203449.rtf/3edbf7b1-9ede-4219-a6d2-dd405e91c7a2+&cd=10&hl=en&ct=clnk&gl=hu
eszegfu
@GeoCravker: Bocs., de az első Forma1 M.o-n 1986-ban volt... ez a kormányrendelet meg 2004. évi.
GeoCravker
@eszegfu: Az 1970-es években kelt "jogelődött" nem találtam :-) De a KEK-en már akkor is fizetni kellet a tűzoltók és ügyeletes dokik jelenlétéért.
eszegfu
@GeoCravker: Mindketten próbáljuk a jog oldalán megtalálni a magyarázatot, de bevallom én most "vesztem" el...A mai 12:07 hsz-mben is irtam, hogy a 16/1999. II. 5-i kormányrendeletben határozták meg, melyet a 80/2017 (IV.7.) kormányrendelettel "kiegészitettek"... ugyanakkor Te meg belinkeltél egy ABJ 2012. évi jelentést, ahol is ezekkel szinte "szembemegy"... Végül is csak annyival lettem "okosabb", hogy tudom: a rendőri biztositásra milyen esetekben lehet szerződést kötni... elvileg... de aztán jönnek a kivételek, tehát akár a mi "adóforintjainkból" is történhetett.
eszegfu
@GeoCravker: Azon derülök, hogy csupán 1 dolgot szerettünk volna kideriteni és szinte órák óta ezen "dolgozunk"... nem is az "igazunkat" akarjuk védeni, csak valamilyen alapot keresni arra, hogy most ez az esemény vajon kinek került a pénzébe?:)
GeoCravker
@eszegfu: Valakinek ezt is meg kell tenni. Ha már nincs hivatalos adat :-)
nola
@eszegfu: Mivel a gyülekezési jog hatálya alá eső rendezvényről van szó, az adóból fizetik a rendőri biztosítást. Ez tuti. :)
eszegfu
@nola: Akár ugy is lehet... nem tudom bizonyitani az ellenkezőjét sem!:)
eszegfu
@nola: Kösz.! Ha Pintér ezt nyilatkozta, miután "kikérték" az adatokat, akkor ez igaz... gondolom azóta sem változtatták meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.