2019-ig megvalósul a harmincszázalékos béremelés a miniszterelnök ígérete szerint.

Orbán Viktor erről szóló levelét Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter olvasta fel szombaton Nyíregyházán, a MÁV vasutasnapi rendezvényén – tájékoztatta a vasúttársaság kommunikációs igazgatósága közleményben az MTI-t.

„Megkezdtük vasútvonalaink korszerűsítését, így 2022-ig összesen mintegy 900 kilométernyi vasúti pálya újulhat meg Magyarországon. Európa harmadik legsűrűbb hálózata azonban mit sem érne, ha nem lennének, akik minden egyes napon életet lehelnek ebbe a rendszerbe. Ezért 2017 és 2019 között összesen 30 százalékkal fogjuk emelni a vasúti dolgozók bérét. Én is azt szeretném, hogy vasutasnak lenni ne csak egy szép hivatás, hanem kifizetődő munka is legyen” –

köszönte meg Orbán Viktor a magyar vasutasok munkáját.

(MTI)

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tothjani
Már csak azt kell kitalálni hogy 100 vagy 200% legyen az ÁFA hogy az Állami béremeléseket, az a pár nyomorult Proli aki a magánszektor termelő ágazataiban dolgozik ki tudja termelni. :(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wpym
Kend a hajadra sampon helyett 30-szor!
Mar regen unios jovedeleme kellene legyen, azoknak, akik napi szinten fel labbal a bortonben, fel labbal a sirban vannak minden egyes szolgalatban, akik mukodtetik a vallalatot!!! Brutto 30% a semmivel egyenlo; az elvandorlas tovabb fog eszkalalodni.
De legalabb a semmirevalo, ingyenelo fejesek + a sleppjuk jol elnek orszag szerte.
tothjani
Már csak azt kell kitalálni hogy 100 vagy 200% legyen az ÁFA hogy az Állami béremeléseket, az a pár nyomorult Proli aki a magánszektor termelő ágazataiban dolgozik ki tudja termelni. :(
quadrocopter
Még a sírásóknak nem ígért, de fog!
qwertt
@durbincs: Nem innentol. Azt mar regen kinyirta a sztrajktorvennyel.
Zeta
Választás! Ígéretek!
Kinek, kiknek nem ígért még?
Aztán az ígéretet kapók mind csalódtak.
Hogy , hogynem ezaz ígéret is 19 ben, a választások után fog kiteljesedni! Addig várakozás, de közben lesz egy választás, ami után minden elfelejtődik! Majd lehet megint gondolkodni a választásokon néhány évig. Legyen, ne legyen
yazo64
Ígérni én is tudok... 60%... senki többet?:)
Clavigo
Melyik réteget nem baszta még át a csuti Páva ?? Egyébként meg 2018-ban úgy is el lesz takarítva...oszt jó napot.
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Európa harmadik legsűrűbb hálózata?? Bocs,de ezt nem tudom mit jelent!
Sámannus
Az is jó ha nem igér, csak megkapják- Kija fax ü?
Sámannus
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: A játék vasutakkal együtt.
quadrocopter
Mindenkinek ígér a Genyó mindent, csak ne idegesítsék már a lázadozásokkal, elégedetlenségekkel! Nem tesz jót a saját lábon állásnak!

Azt tapintatosan elhallgatták, hogy az Államkincstár dolgozóinak is azért ígértek 2 x 25 %-os Nagy Béremelést, mert kilátásba helyezték a sztrájkot!
papa.49
Most a vasutasoknak, holnap másnak, tegnap épp az államkincstári dolgozóknak, alig 1 hete a védőnőknek, de ez csak ÍGÉRET BIZTOS, HOGY TELJESÍTVE NEM LESZ!!!
Kookas
a nyuggereknek mit igér ez a debil fűrj?
iluminati
Hmmm...30% Ismerős megoldás... Mennyi pótlékot von meg?...Esetleg nem kell majd szakképzett dolgozó a mozdony vezetéshez...Talán több lessz a közmunkás köztük...Miből finanszírozza a béremelést?
quadrocopter
Akik alaszkai járatokon teljesítenek gordülő szolgálatot, azoknak 40 % lesz! Grönlandon 70%!
Perwool
Hmm... közel 8 év alatt nem tudtak béremelést adni, és amit eddig nem tudtak megadni most 2 év alatt megteszik. 30%? Ja, ha pályaudvarok helyett focipályák lesznek.
Kicsit sincs választási szaga...
Nessy
Ha valaki elkezdi összeadni csak az eddigi ígéreteket, már akkor látszik, hogy teljesíthetetlen. Örök élet, ingyen sör sokkal reálisabb ígéret! :-))
Aki még nem demens, az tudja, hogy más a kampány, más a kormány program, és más a valóság!
Aki eztet elhiszi, szamarabb a lónál!
nusika
2009-ben a választások elött, 400% béremelést javasolt a fidesz az egészségügynek!!! ...és mi lett belőle, SEMMI! ...
karma1
@Zeta: @Nessy: @nusika: Olyan csoro meg sose vo't a csuti varangy, hogy igerni ne tudott volna,... Ugyse tartja be, de jol hangzik egy-egy Soros-ellenes beszedbe belekeverve...
nezelodo
Vasutas kollégák azért nem árt az önmérséklet, ne költekezettek a beígért béremelés terhére! Sajnos akkor lesz ötösöm a lottó, ha ez egy az egyben igaz lesz, és persze ha vennék szelvényt, a bolondok önkéntes adóját növelni.
tudode
Késő kisöreg!
Eső után köpönyeg!
.
Így jár az az ország, amely POLITIKAI KALANDORRA BÍZZA az államkasszát.
.
Egy évvel a választás előtt a FideSS-re jellemző, koncepció nélküli kormányzás.
Talán 2010-ben kellett "volna" elkezdeni pl. a vasút-, a bérszínvonal-, az eü, stb. szinten tartását, ill. fejlesztését.
.
KÜLÖNÖS TEKINTETTEL ARRA, HOGY A "NEGYEDIK IPARI FORRADALOM" korát éljük, lemaradtunk, mint a borravaló, mert SOKAT AKAR A SZARKA, CSAK NEM BÍRJA A FARKA!
justhpeter
Azt elfelejtette mondani, hogy csak a felcsúti express-intercityn lesz emelés. Ott is csak hetente azon a két napon, amikor közlekedik.
nusika
...2019-ig megvalósul a harmincszázalékos béremelés""
...szólni kellene, hogy közben, 2018-ban választások lesznek!! Nagyon sok helyen olvasom,hogy 2020-ban ennyi megy ennyi növekedés várható...mit gondol ez a kormány, hogy meddig lesznek a "kormánynál" ???
human
Veszprémnek meg uszodát ígért Orbán mikor időközi választás volt. Elveszett a kétharmad. És hogy áll az uszoda?
CsipkeRózsa
@nusika: sőt, arról is szólniuk kellene, hogy a 30 % 2017-re eső részét már megkapták, az már nem lesz.
papa.49
@CsipkeRózsa: Hát megint átkúrták a vasutasok fejét rendesen!!!
staro2
Ha hagyják magukat és elhiszik egy kleptomániás hazudozónak amit összehablatyol, akkor meg is érdemlik.
nezelodo
@papa.49: tegnap 19:32. Nem tanul Orbán, pedig láthatná, hogy a vasutasok már elzavarták a tolvaj Gaskó haverját is, azt hiszi rá sosem kerül sor! Pedig téved...
feleselek
Hm! Annyira, nem szegény, hogy igérni ne tudjon...!
bakegya
Ugyan már kedves polgártársak ...TŐLÜK VESSZÜK A BETEVŐ FALATOT-a húst,a szalámit.A GÁZT,A SZART IS CSOMAGOLVA... a magyar gazdaság minden szegmensét befoglalva a gazdagodáshoz az ORBÁN MAFFIA -ÉS A PEREPUTTY HAZATOLJA!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.