Péntek fél hat körül 150-200 ember gyülekezett Vecsésen.

A hvg.hu tudósítása szerint a jelenlévők azt mondják, csalódtak a Jobbikban. Politikai mozgalom bont zászlót épp – állítják. Szerintük nincs képviselve a szélsőjobboldal Magyarországon, ezt ők fogják megtenni.

A szervezők egy videóval álltak elő nemrég. E szerint Vecsésen

„egy új erő fog születni, ami kíméletlen harcot hirdet a nemzetpusztítás ellen a rend és az igazságosság nevében”.

A videóból kiderül, hogy a liberalizmusellenes lázadók többek között az ellen tiltakoznak, hogy „Magyarországot egy cigány képviselje az Eurovíziós dalfesztiválon”, hiszen „a magyar kultúrát meg kell védeni, a nemzet identitását vissza kell állítani”, de az állítólagos agresszív melegpropaganda és a multik adóelkerülése ellen is tiltakozni kell. Az is kiderül, hogy a cél a közelebbről nem részletezett „egyetemes emberi minőség helyreállítása”.

A Betyársereg és az Identitesz mellett a harmadik fontos szereplő, az Orosz Mihály Zoltán vezette Érpataki Modell Országos Hálózat végül kimaradt az összeborusából – ideológiai különbségek miatt. – írja a 24.hu.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Ha a Fidesz valóban ellenezné, már régen betiltotta volna a szélsőjobb akcióit! Van ebben az országban gyűlölködés nélkülük is bőven!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Pont most? Mikor minden vendéglőbe cigányzenekart akar ez az elmebeteg nemzetrontó horda?
Cicamama55
Ha a Fidesz valóban ellenezné, már régen betiltotta volna a szélsőjobb akcióit! Van ebben az országban gyűlölködés nélkülük is bőven!
Klubtag
Nagyszerű: "fekete ruhások" alias "fekete ingesek"...nincs új a nap alatt, csak veszélyesebb és undorítóbb formában jelentkező gyilkos gyűlölet van...a történelem ismétli önmagát. A szégyellnivaló az, hogy 70-72 év nem történelmi távlat - ergo - "ezek ugyanazok".
human
@Cicamama55: Ne aggódj. A fidesz ezeknek a vitorlájából is kifogja majd a szelet.
Cicamama55
@human:Mikor?! Én, a magam részéről, kezdettől fogva irtózok a szélsőjobbosoktól. Annyi fiatalt bepaliznak, olyanokat, akik még a nevüket is nehezen tudják leírni... A fekete ruhát magukra véve azt képzelik, hogy ők a "janik", akik rettegésben tarthatnak embereket. Így együtt gyűlölködni, erős fiúkat játszani, nagyon hatásosnak vélnek! Régen be kellett volna már tiltani az akcióikat!
Pálinkás Pál
@Cicamama55: még igazad is lehetne,de akkor is tiltakoztál amikor megalakult a zsidó önvédelmi szervezet??
Cicamama55
@Pálinkás Pál: Nem kellene kihegyezni a hozzászólásomat, mert annak csak egyetlen mondanivalója van: minden gyűlöletkampányt ellenzek a magam részéről. Ennyi! Se több, se kevesebb!
Perwool
tiltakoznak, hogy „Magyarországot egy cigány képviselje az Eurovíziós dalfesztiválon”
Nagy kaland...
Magyarországot egy cigány miniszterelnök képviseli a Világban. + Cigány miniszterei, és miniszterelnöki biztosa van!
p.coldline.hu/2017/07/09/2583207-20170709-FkmYwh.jpg
p.coldline.hu/2017/07/09/2583210-20170709-v1tXhH.jpg
human
@Perwool: De a dalfesztivál valamiért nekik nagyon fontos dolog. 1 év múlva már senki nem emlékszik rá, hogy ki jutott ki. Viszont ha az oktatást tönkre teszik az generációkon át nyomot hagy.
Perwool
@human: Erős a gyanúm, hogy "Horthy kivételes államférfi" kijelentés a "csalódott" szavazók nyájba csalogatása miatt történt.Elvekről Orbán esetében nincs szó. A jövő héten masírozna vörös csillag, horogkereszt, vagy épp Dávid-csillag alatt is, ha úgy látná, hogy az kell a hatalomhoz és a szabad rabláshoz.
human
@Perwool: Amúgy Orbán nem náci. Ő mindig éppen az ami ahhoz kell, hogy elegendő szavazója legyen.
Perwool
@human: Azt mondják, a történelem ismétli önmagát.
Adolf Hitler is így kezdte.

Világuralmi törekvés, kommunistaellenesség.
Kormányra kerülve felszámolta, a jogállamiságot, a német állam föderális jellegét, az ellenzéket.
Külpolitikájában nem elégedett meg a Versailles-i békerendszer felszámolásával, hanem a gyakorlatban is meg akarta valósítani világuralmi elképzeléseit.
Lehetne még folytatni.
Orbán Viktor szintén zenész, Hitler hogy is végezte?
quadrocopter
@Pálinkás Pál: mert kit fenyeget a zsidó önvédelmi szervezet? Vonulgatnak, "egészségügyi sétálnak" magyar-ellenes jelszavakat skandálnak?
Pálinkás Pál
@quadrocopter: tudod a dolognak az a lényege,hogyha a zsidók alakulhatnak,akkor a gárda miért is nem??? mellesleg,volt olyan hogy a vonulgatás alatt valami balhé volt??? legfeljebb ha a libsi ellentüntetők provokálták őket.vagy nálatok a vélemény nyilvánítás szabadsága a szélsőjobbra nem vonatkozik???
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Tudod a dolognak az a lényege, hogy a zsidók senkit nem fenyegettek, nem vonulgatnak, egyértelműen védelmi jellegű szerveződés!
A "gárda" nevű csöcseléket jogerős bírósági ítélet törolte el, nem véletlenül!

A szélsőjobb "vélemény nyilvánításának" eredménye a II. vh.!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Aha értem...Akkor Izrael a béke földje,igaz???Vagy rosszul tudom hogy mintha megszáltak volna bizonyos területeket,mint a mult században a németek,akikre ilyen sunyin célozgatsz!!
CsipkeRózsa
@Perwool: Tegnap láttam egy Hitler filmet a Nat Geon, őt is nagyon-nagyon verte az apja. Politikai elkötelezettségét a kedvenc történelem tanárától sajátította el.
Ezért is fontos, hogy kik és milyen könyvből tanítják, ill. hülyítik a mai diákokat. Egyéb tulajdonságokban is vannak hasonlóságok.
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Miért zavar téged Izrael kül - és belpolitikája? Van ENSZ, van Biztonségi Tanács! A közép-amerikai indiánokért is aggódtál?
Magyarországon élsz - nem?
A zsidók mikor fenyegették a betiltott csőcseléket?
A fogalomzavarodat kezeltesd, egyértelmű mondatokat kaptál - tedd ide a "sunyi célozgatásomat!"
Pálinkás Pál
@quadrocopter: "A szélsőjobb "vélemény nyilvánításának" eredménye a II. vh.! "...Nos...ha lennének történelmi ismereteid,akkor előtted is világos lenne hogy a 2. VH kirobbantásában nagy szerepe volt Sztálinnak is...akit azért nem lehet azzal vádolni hogy szélsőjobbos lett volna!! Ugye nem véletlenül lett a Molotov-Ribbentropp paktum..Izrael bel-külpolitikája meg kb annyira zavar ,mint téged/ha nem Vecsésen laksz/az ottani szélsőjobbos "teadélután!"
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Szorgalmasan tanulmnyozd a linkek tartalmát - úgy tűnik valahol elmaradtál történelemből!

-A második világháború kitörése (ppt)
erettlensegi.atw.hu/download/Tetel/4_A_misodik_vilighibor_kitArse_1939-411.ppt
A második világháború kitörése. 1939.szept.1.-1941.jún.22. II. A II. vh. előzményei. 1933. okt. – 1934: német újrafegyverkezés; 1936. márc.: Rajna-vidék ...
- A II. világháború (1) Kidolgozott Érettségi Tételek, Feladatok 2016
erettsegizz.com/tortenelem/ii-vilaghaboru-tetel/
A II. világháború kirobbanásának előzményei és menete a moszkvai csatáig A második világháborút a hitleri Németország agresszív.
-A II. világháború
asztivaniskola.lapunk.hu/tarhely/asztivaniskola/.../a_ii__vilaghaboru.pdf
A II. VILÁGHÁBORÚ KEZDETE. 1. Időszaka: 1939. szeptember 1. – 1945. ... Japán leteszi a fegyvert ⇨ a II. világháború vége ... A háború kirobbanása oka: Hitler ...
- Aljas trükkel indították 75 éve a második világháborút - Origo
www.origo.hu/.../20140831-masodik-vilaghaboru-kezdete-nemetorszag-lengyelorsza...
2014. szept. 1. - Stukák Lengyelországban a II. világháborúban ... a háború kirobbanásának nem megjósolható időpontja előtt néhány órával kellett végrehajtani. ... Megkezdődött a második világháború, az ürügynek szánt incidens pedig a ...
-1939. augusztus 31. A gleiwitzi incidens – a világháború előtti utolsó ...
www.rubicon.hu/.../1939_augusztus_31_a_gleiwitzi_incidens_a_vilaghaboru_elotti_...
A sajtó már hónapokkal a második világháború kitörése előtt megkezdte az uszítást a lengyelek ellen, etnikai tisztogatásokkal, a németek elnyomásával és ...
- II. világháború - Tények, Képek, Adatok - A II. világháború története
www.masodikvh.hu/hadszinterek/.../1303-a-ii-vilaghaboru-toertenete8
A háború okai szerteágazóak. Egyrészt visszavezethetők az első világháborút lezáró versailles-i békéig, amely Németországnak több mint előnytelen ...

Van még, elég sok, gondolom a net nálad is ugyanaz, mint nálam!
Pótold alalvető, általános -...
desiro
@Pálinkás Pál: és ők bántottak valakit? csak kérdem.
babp1982
@Pálinkás Pál: Draga Palikam bizony meg buktal történelemből!A II vilaghaborut ha tetszik ha nemHitler elvtars kezdte ahhoz Szalinnak nem sok koze volt!
Pálinkás Pál
@babp1982: @quadrocopter: Nos..."1939. szeptember 17-én a szovjet Vörös Hadsereg a németekkel együttműködve betört Lengyelország keleti részeibe.[8] A szovjetek ezzel érvényesítették a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékát, amelyben felosztották Kelet-Európát német és szovjet érdekszférára.[9] A második front létrejöttével a lengyel kormány belátta, hogy a romániai hídfő további védelme nem lehetséges, és elrendelte a csapatok kimenekítését a semleges Romániába.[10] Október 1-jére Németország és a Szovjetunió teljesen lerohanta Lengyelországot, bár a lengyel kormány soha nem adta meg magát. "
Nos mivel hivatkoztál a netre...a linket nem adom meg,de azért segítek W..ikipedia!!!
babp1982
@Pálinkás Pál: Wikipedia na igen,csak vissza kéne ülnöd az iskola padba II világ háborús történelmet tanulni,és ne gyere nekem a wikivel,mert betalálok valami kamut szerkeszteni és amilyen művelt okos gyerek vagy még terjeszteni fogod! Változatlanul azt mondom,hogy Hitler elvtárs világuralmi törekvése miatt tört ki a II tudod mi! Ne süketelj nekem itt Szálin pajtással.Hitler nagy álma az 1000 éves nagy birodalom volt nem véletlenül mondták,hogy élettér az kell nekik Sztálin meg belement mindenféle paktumokba,hogy időt nyerjen,de pontosan tudta,hogy előbb utóbb a szovjetuniót is meg fogja támadni a kis náci görény,csak azt nem tudta ,hogy mikor. Az más kérdés hogy a marha állatja szinte a teljes vezérkart lefejezte és amikor megtámadták őket ott ált zöldfülü tábornokokkal.Törödj bele a megmásíthatatlan ténybe,hogy a Hitler felelős a II világháború kirobbantásáért! Na azért van még mit tanulnod kisöcsi:-))
Pálinkás Pál
@babp1982: Most ezt oktatják a töriórán??? Senki nem mondta hogy Hitler nem felelős a világháborúért...csak nem egyedül ő felelős...legyünk már kicsit tárgyilagosak...,mellesleg a cikk nem erről szól...és nem én kanyarodtam el a VH felé!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Hogy tiudd. miről mesélsz és hogy ,mennyit nem tudsz:

"Nos...ha lennének történelmi ismereteid,akkor előtted is világos lenne hogy a 2. VH kirobbantásában nagy szerepe volt Sztálinnak is...akit azért nem lehet azzal vádolni hogy szélsőjobbos lett volna!! Ugye nem véletlenül lett a Molotov-Ribbentropp paktum.

1/ a II. vh. nem 1939. szeptember 17.-ével kezdődött!
2/ a II. vh. kezdőnapja 1939. szept. 1!

Van mit pótolnod!
babp1982
Jó van kisöcsi akkor maradj így a történelmi ismereteiddel és élvezd tovább a wiki fejtágítását én nem vitatkozok egy olyan emberrel tovább akinek túl hosszú az orra!
babp1982
@quadrocopter:Jaj ezt ugyan nem győzöd meg sohase kár belé a betű. Tudod van neki egy szemellenzője és csak előre lát mint a lovak:-))
babp1982
@quadrocopter: @Pálinkás Pál:"Most ezt oktatják a töriórán??? Senki nem mondta hogy Hitler nem felelős a világháborúért...csak nem egyedül ő felelős...legyünk már kicsit tárgyilagosak...,mellesleg a cikk nem erről szól...és nem én kanyarodtam el a VH felé!!,, Ajaja lehet ,hogy te nem tudod mit írtál pár órával előbb? Nagy a baj akkor a fejedben:-)) Drágaságom te írtál a II világháborúról én és még sokan csak reagáltak,hogy mintha nem éppen történelem tanár lennél,de ez nem baj csak ne írj hülyeségeket,vagy ne hamisíts történelmet,vagy a te korosztályod ezt csinálja,esetleg Romániában jártál iskolába,mert ott magas fokon űzik a történelem hamísítást:-))
babp1982
@Pálinkás Pál: Nos tegnap 19.26 ezt írtad!:@quadrocopter: "A szélsőjobb "vélemény nyilvánításának" eredménye a II. vh.! "...Nos...ha lennének történelmi ismereteid,akkor előtted is világos lenne hogy a 2. VH kirobbantásában nagy szerepe volt Sztálinnak is...akit azért nem lehet azzal vádolni hogy szélsőjobbos lett volna!! Ugye nem véletlenül lett a Molotov-Ribbentropp paktum..Izrael bel-külpolitikája meg kb annyira zavar ,mint téged/ha nem Vecsésen laksz/az ottani szélsőjobbos "teadélután!" Látod látod kisöcsike ugye ismered a sánta kutya történetét? Óóóó csak gárdistának tetszel lenni,nahát nahát:-))
iluminati
Hát mit is mondjak erre...Volt allkalmam találkozni Betyárseregesekkel ...Annak ellenére hogy a hold sem volt fent az nap éjjel tökéletesen kivehető volt az árnyékuk... Szerintem Toroczkai is benne lehet...
kokopelli
Élvezet olvasni a történelmet,hogy hogy változik minden érában,és sok fejben!
"Németország keletről az oroszokkal megtámadta Lengyelországot..! :=)
Már csak az hiányzik: "Csehországot meg délről Görögország felől! :=)
Borzadáj! Bexarok! :=)
kokopelli
@babp1982: (15:05)
Hallottam már vak bányalovakról is szemellenző nélkül is!
Azokat sajnálom,de a szélsőjobbos bunkókat nem! Sajnos nekem volt
egy apósom,aki még azt is kihozta volna, hogy nem is volt II. v.h,mert
csak a zsidók találták ki az egészet,és mint pincér mecáfolta matema-
tikailag az elgázosítottak túlzott számát!
Hiába mondtam,hogy a pincérek mindig többet számolnak a valóságnál.
akkor ez hogy jött ki nálad?
:::falra hányt borsófőzelék volt!...ezek a hordalények már csak ilyenek! :=(
Pálinkás Pál
@babp1982: Intuíciód,szövegértésed egy nagy nulla...mivel ha az IQ-d harmincnál több lenne,akkor leszürhetted volna hogy az általad idézett sorok egy válasz részeit képezik @quadrocopter-nek...Vagyis a témát eredendően ő vetette fel nem én!!! Mellesleg csak a VH-n rágódtok...a cikk nem erről szól!!!
babp1982
@Pálinkás Pál: Te tényleg enyire hülye uninteligens baromarcú vagy? ..és az én szövegértésem roszz:-)) Ennyira nem vagy képes,hogy visszaolvasd a saját írásodat?.-))))) Szegény jobbik,ha ilyen - 30as IQ-valé rendelkező hívei vannak:-))))) Ostoba vagy maradjunk enyiben és történelemből meg nulla . Áruld már el ki hülyíti így az agyadat minuszos haver?:-))
babp1982
@Pálinkás Pál: @Pálinkás Pál: Te szerencsétlen ez hozta ki belőled a II VH hozzászólásodat amiből kiderült,hogy egy szerencsétlen agymosott - IQ val rendelkező náci palkánta vagy? Na jó lehet velem egyezkedni 10 IQ megfelel kicsi adolf?? Na
babp1982
Az előző hozzászóláshoz tartozik! Ne ennyit egy jibbikos IQ-ról " Tudod a dolognak az a lényege, hogy a zsidók senkit nem fenyegettek, nem vonulgatnak, egyértelműen védelmi jellegű szerveződés!
A "gárda" nevű csöcseléket jogerős bírósági ítélet törolte el, nem véletlenül!,,

A szélsőjobb "vélemény nyilvánításának" eredménye a II. vh.!
Pálinkás Pál
@babp1982: Látod tahó...megtaláltad az első háborúra utalást...amire én csak válaszoltam!!Remélem az 1982 a neved mellet a születési dátumod...akkor betudom a gyenge oktatási szinvonalnak mérhetetlen primitívséged!!
babp1982
@Pálinkás Pál: Nem talaltvtanulatlan baratom az a fiam szuletesi datuma-:)))Latod milyen egyszeru emberpalanta vagy rogton az jut eszedbe hogy akkor szulettem es ha a PIN kodom te nagyon okoska?Na akkor menjunk a szovegertesre amobol allitolag te jeles vagy professzor ur!Akkor ugorgy neki megegyszer es olvasd mar el IQ bajnok hogy mit ideztem aztan surgosen iratkozz vissza az alt isk 2-ik osztalyaba mert volna meg mit tanulnod! Es ilyen emberekbol all a jobbik-:))) Te ott vecsesen mindenki olyan hulye mint te vagy te kivetel vagy?
Pálinkás Pál
@babp1982: Te vakhangya..ha elolvasnád az összes hozzászólást,akkor látnád hogy került a képbe a háború!!! Igaz mutattam neked már,de látom így sem fogtad fel! Látom teljesen felesleges a vita,mert írástudatlannal marhaság az ABC-ről polemizálni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.