Éva szerint ez annyit jelent Mészárosnak, mint amikor ő 500 forinttal kisegít egy hajléktalant.

A 43 éves makói nő levélben fordult a milliárdos polgármesterhez. Éva egyedül neveli kamasz gyermekét – írja a Délmagyarország.

Mészáros Lőrinctől kért anyagi segítséget egy makói nő

A nő egy devizaalapú lakáshitel miatt több mint egymillió forinttal tartozik, fizetése egy részét levonják, amit megkap, abból is törleszt. Hétvégén is dolgozik, ahogy gyermeke is. Saját lakásuk nincs, albérletben laknak. Történetét nem vállalta névvel-arccal, azt mondta, szeretné megkímélni a gyermekét attól, hogy a társai megszólják, és ő sem szeretné, hogy „a fórumozók elmagyarázzák neki, milyen hülye volt”.

Éva azt mondta, azért írt Mészáros Lőrincnek, mert azt gondolja, hogy egy ilyen segítség egy vagyonos embernek ugyanolyan apróság, mint amikor ő adott száz forintot egy hajléktalannak az utcán. Akkor a gyereke meg is kérdezte, „hogyan gondoltad ezt, anya? Hát nekünk sincs”. Az anya elmagyarázta, és legközelebb, amikor szembejött velük a kéregető, már ő nyúlt szó nélkül a zsebébe.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
,,várhatsz babám elvárhatsz, míg csak bele nem fáradsz,, kb ez lesz a válasz, ha egyáltalán válaszol a főgázcsővezető ))))))))))))))))))))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
@maci0427: Ugyan miért várod érdeklődve? Szarból nem lehet várat építeni.
Desischado
@Yoda69: Pontosan. Én az egyik barátnőm tanácsára írtam neki, bár biztos voltam benne, hogy nem lesz foganatja. A műtétemhez kértem segítséget tőle. Ajánlottan ment el a levelem, nem kaptam vissza, de egy sort sem írt vissza, nemhogy segítséget adott volna. Pedig neki az a pénz annyi lett volna, mint nekem tíz forint. Ennyit mészáros lőrincről. orbánékon kívül senki ne számítson tőle semmire.
Yoda69
@maci0427: Ha eleged van beloluk nem mindegy ki nyer ?
szép új világ
1. Tegyük fel hogy ad. Utána több ezren fordulnak majd hozzá vérszemet kapva. Szerintem ez a
megoldás kizárt.
2.. Nem ad. Ebben az esetben egy szívtelen és ocsmány tolvajnak fogják majd titulálni (ami
egyébként igaz) és negatív színben tünteti fel a fideszt. Tehát ez a megoldás sem jó!
3. Szerintem ez lesz a tuti: Elmondják, hogy a zsírdisznó állandóan jótékonykodik, milliókkal
támogat több segélyszervezetet, ezért a segítséget kérő hölgy forduljon (fel) valamelyik
segélyszervezethez. Van rá egy üveg piám, hogy ilyesmivel fognak kirukkolni.
evacica
@Desischado: A pénz zöme nem Lőrincé azt mindenki tudja! A lopott pénzen nincsen áldás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.