Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az életének 87. évében kedden elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színművészt, érdemes művészt – közölte az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága szerdán az MTI-vel.

 Az EMMI saját halottjának tekinti Schubert Évát

(Fotó: Fortepan. Adományozó: Erdei Katalin.)

Schubert Éva Budapesten született 1931-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1955-ben szerzett diplomát, emellett elvégezte az ELTE magyar-történelem és esztétika szakát is.

Több mint öt évtizedet töltött a színpadon, ezalatt tíz évig a Vidám Színpad, több mint húsz évig a Vígszínház tagja volt. 1988-tól szabadúszó lett.

Schubert Éva humora és drámai ereje főként jellemszerepekben érvényesült. Minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtott a drámától a vígjátékig – írják.

Színpadi szerepein kívül játszott több tucat filmben (Egy pikoló világos, A vőlegény nyolckor érkezik, Butaságom története, Egy kicsit én... egy kicsit te), tévéfilmben (A fekete város, Abigél, Szomszédok), és szinkronizált is, többek között ő volt a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozatban Lukrécia macska hangja. Emellett darabokat fordított németből, franciából, angolból, tanított a Zeneakadémián és Gór Nagy Mária Színitanodájában, valamint rendezett is.

Művészi munkásságát 1984-ben érdemes művészi címmel, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2008-ban a 39. Magyar Filmszemle életműdíjával, 2013-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett.

"Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családdal egyetértésben Schubert Évát saját halottjának tekinti" – olvasható a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.