Egy orvos szerint nem mondott igazat Balog Zoltán miniszter, mikor arról beszélt, a Fidesz-kormány alatt lett CT-készülék két kórházban.

A nyitott mellkassal CT-vizsgálatra másik kórházba szállított kislány (aki csütörtökön elhunyt, de az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója szerint nem a szállítás és a CT hiánya miatt) ügyében Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter is megnyilatkozott a minap.

Balog miniszter az ATV-ben mondta azt, hogy "lehet, hogy a betegeket időnként nyitott mellkassal kell átszállítani egy másik kórházba CT-vizsgálatra, de korábban a másikban sem volt CT. Most már legalább van."

Ez azonban dr. Kunetz Zsombor oxiológus (sürgősségi) orvos szerint egész biztosan nincs úgy, ahogy Balog mondta. 

Az orvos a Facebook-oldalán a következőket írta:

Dr. Kunetz Zsombor MBA

Hazudott balog, akkor amikor azt mondta a tegnapi Egyenes beszéd című műsorban, hogy "lehet, hogy a betegeket időnként nyitott mellkassal kell átszállítani egy másik kórházba CT-vizsgálatra, de...

Dr. Kunetz ugyanis állítása szerint a 2000-es évek elején többször járt abban a két kórházban (a Heim Pál Gyermekkórház és az Egyesített Szent István és szent László Kórház), ahová az Országos Kardiológiai Intézetből CT-vizsgálatra átszállították a betegeket. 

A hvg.hu megkereste a két kórházat, hogy tényleg így van-e, mint ahogy az orvos állítja, ám onnan egyelőre választ nem kaptak. 

Válaszuk nélkül is azonban úgy tűnik, igaza van az orvosnak, ugyanis a hvg.hu több bejegyzést is talált a két intézmény CT-készülékeiről.

A Heim Pál Gyermekkórháznál már az is árulkodó adat, hogy 1993 óta van CT-osztálya. Egy, a kórházhoz köthető gyogyhirek.hu oldalon talált bejegyzés szerint 2015-ben új CT-berendezéseket telepítettek uniós forrásból, ezzel a 2004-ben és 2005-ben kapott gépparkot sikerült megújítani.

A Szent István kórházba a cikk szerint 2003-ban került két CT, mely körül kisebb botrány is volt: az akkori igazgató Molnár Lajos féláron vette a két felújított gépet, de a fenntartó önkormányzatot nem kérdezte meg az akciójáról, így kirúgták. Később SZDSZ-es egészségügyi miniszter lett.

A cikk szerint ennél az intézménynél is 2015-ben volt egy nagyobb gépcsere a CT-k esetében, ugyanúgy uniós forrásból.

(Címlapi kép: MTI/Kovács Tamás)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Persze hogy hazudott. Hisz fidesz-kdnp tag.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
Hazudott!
Tudtuk, tudjuk, de mostmár alá is van támasztva!
Hitelesítve!
kisrigó
"Az embertelen minisztérium embertelen Balogja" hazudott. Milyen találó elnevezés! És az a szomorú, hogy igaz! Tulajdonképpen nem is a hazudás, hanem az embertelenség a nagyobb baj!
Eladott Ország
Mikor mondott igazat a szervilis csahos kutya.
r.hanal
@Cefi: Sokkal inkább hazudik az ellenzék!
A Fidesz végzi a dolgát, átépítette a fél országot,
A csőd helyzetből talpra állította a gazdaságot!
Az óriási államadósság ellenére stabilizált az ország pénzügyeit!!
MUnkahelyeket termetett! Támogatja a családokat! Csökkentette az árakat!!
A TÉNYKENEK HIGGYETEK MÁR NE A HAZUGSÁGOKNAK!!!
r.hanal
@Cefi: Olynaról még nem hallottál, hogy egy gép elromlik???
Lehet hogy volt ott gép, de tönkre ment és vett oda Fidesz kormány új gépet!!!
Cefi
@r.hanal: r.anál! Ez hányadik nicked szarházi orbánvalaglakó? Na tünés a helyedre fideszállat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok