Személyes leszek, ráadásul indulatoktól sem mentes. Sajnálom, nem megy másként! Gábor György vallástudós, egyetemi tanár mindig cizelláltan és visszafogottan szokta kommentálni a közéleti eseményeket. Balog Zoltán folytatólagos ámokfutása azonban az ő zsebében is kinyitotta a bicskát. Személyes leszek, ráadásul indulatoktól sem mentes. Sajnálom, nem megy másként! Én ezt a Balog Zoltánt majd’ harminc éve ismerem. Laboratóriumi esete annak, miként lesz valaki moral insanity, a hatalomtól megérintve és megrészegülve, a korábbi, sokszor nélkülözéstől sem mentes életét hirtelenjében jólétre váltva, dörgölőzve, hízelkedve és megfelelve mindazoknak, akiktől címet, rangot és puvoárt kapott. Ez az az alak, aki az egyházügyekért felelős miniszterként szó nélkül vette tudomásul azt a gyalázatos egyházügyi törvényt, amely a kétharmados hatalomnak lehetővé tette, hogy a miniszterelnök személyes bosszúját szolgai alázattal beteljesítve, egy sor korábban bejegyzett egyház egyházi státuszát...

Forrás: nyugatifeny.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
@Rockxy: A bírálattal egyetértek, nem mondott újat, a vakok és süketek, és a fidesz hívők kivételével mindenki tudja, akinek van egy hangyányi tisztessége és igazságérzete, hogy kiféle ez a páter. Azt, hogy a "a politikai hatalommal összefonódva biztosítsa a kékvérűek luxuskényelmét" már kicsit másként látom. Kire gondolsz a kék vért illetően? Orbánra, Rogánra, Habonyra, Mészárosra, Németh Szilárdra, stb. vagy Kövérre, akinek előbb utóbb a vérében a vörös csillagok túltengése koszorúér elzáródást okozhat? Vagy már ez a banditizmusba hajló az ország javait elbitorló politikai politikai réteg kékvérűnek hiszi magát? Lehet, hogy a régvolt arisztokraták egyre hevesebben forognak a sírjukban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rockxy
Az persze nem cizellálta a vallástudós, hogy minden vaskori vallás egy tőről fakad, és az a kifejezett, de elhallgatott célja, hogy megossza az embereket.
És hogy a politikai hatalommal összefonódva biztosítsa a kékvérűek luxuskényelmét.
De nincs semmi gond, tudjuk hogy ő is közéjük tartozik és csak a dolgát teszi.
Egészen addig amíg a lumpenproletárok felébrednek évezredes álmukból és nem mutogatnak többé felfelé.
Ám az ébredés még várat magára.
Isten malmai lassabban őrölnek mint a sokévi átlag. :)
colibri
Az első pár szóból egyből tudni lehetett, hogy balog csúcsminiszterről szól az írás. Tökéletesen jó írás, minden szava igaz, érdemes elolvasni.
namihami
Na Balog, ezt tedd az ablakba.
Pláne súlyos, hogy még azt se mondhatod, hogy egy olyan írta, aki nem is ismer.
nezelodo
@Rockxy: A bírálattal egyetértek, nem mondott újat, a vakok és süketek, és a fidesz hívők kivételével mindenki tudja, akinek van egy hangyányi tisztessége és igazságérzete, hogy kiféle ez a páter. Azt, hogy a "a politikai hatalommal összefonódva biztosítsa a kékvérűek luxuskényelmét" már kicsit másként látom. Kire gondolsz a kék vért illetően? Orbánra, Rogánra, Habonyra, Mészárosra, Németh Szilárdra, stb. vagy Kövérre, akinek előbb utóbb a vérében a vörös csillagok túltengése koszorúér elzáródást okozhat? Vagy már ez a banditizmusba hajló az ország javait elbitorló politikai politikai réteg kékvérűnek hiszi magát? Lehet, hogy a régvolt arisztokraták egyre hevesebben forognak a sírjukban.
lampa laz
"Most olvasom, hogy több párt és szervezet Balog azonnali távozását követeli. Felesleges! Miben reménykednek? Morálisan nullára amortizálta önmagát, legfeljebb segédharangozónak mehetne el valahová az Isten háta mögé. No persze az úrvacsora borát és a kelyhet alaposan elzárnám előle."
Ezek a mondatok nagyon ütnek, remélem érzed a pofádon, balog...
bakegya
ATYA -gatya,ha ezt Balog atya elolvassa-mégjobban fog kapaszkodni az íróasztalába,mondjuk
+ érdemeljük ezt a lepcses szájú paopt i,csakkk úgy mint a vén buldogot is a semmilyen zsoltáros fővadásszal karöltve!!!
Csizmás Kond
...hát Balog nem miniszternek való...de a cikkíró is csak a címet tudta hangzatosítani
Cefi
@Csizmás Kond: Ha te hóember lennél, nem a fejeden lenne a répa, hanem a seggedben.
papa.49
@Cefi: Ez jóóóóóó))))))))))))))))
papa.49
Én viszont lehetek személyeskedő ez a sejthalmaz /mert embernek nem nevezhető/ akkora nagy szaralak, hogy kilóg a Naprendszerből is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.