Az ellenzéki összefogás esélyeit latolgatták az Ökopolisz Nyári Akadémiáján. A felsőtárkányi rendezvény kerekasztal-beszélgetésén Hadházy Ákos, az LMP társelnöke és Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője vett részt. A két politikus egyetértett abban, hogy csak együtt sikerülhet a kormányváltás, de az elhamarkodott megegyezések biztos bukáshoz vezetnek.

Csodavárással és hatalmi játékokkal nem lehet kormányt váltani – mondta Harangozó Tamás a felsőtárkányi Ökopolisz Nyári Akadémiájának kerekasztal-beszélgetésén. Az MSZP országgyűlési képviselője ugyanakkor arra figyelmeztet, nem szabad csak az ellenzéki pártok szavazóinak száma alapján bízni egy nem átgondolt összefogásban.

„Olyan szövetséget kell összetennünk, amelyik értékalapon, hitelesen képes megszólítani az ország többségét, de amelyik, ha megnyeri a választást, akkor én magam is meg Önök is elhiszik róluk, és pontosan tudják, hogy másnap reggel el tudják kezdeni kormányozni ezt az országot”

– mondta Harangozó.

Az LMP társelnöke szerint az ellenzéki pártok közös felelőssége a kormányváltás. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az egymásra mutogatás helyett arról beszélnek, milyen Magyarországot tudnak kínálni 2018 után.

„Ha az ellenzék a következő hónapokban is folyamatosan arról beszél, hogy ki kivel és hogyan fog összeállni és nem fog összeállni, akkor egészen biztos, hogy nem lesz kormányváltás. Kormányváltás akkor lesz, ha az ellenzéki pártok arról beszélnek, hogy milyen garanciákat tudnak arra adni, hogy 2018 után egészen új irányba vezessük ezt az országot, megújítsuk ezt az országot, megújítsuk Magyarországot” – mondta Hadházy Ákos.

Abban mindkét ellenzéki párt képviselője egyetértett, hogy szükség van a megegyezésre, de ennek konkrétumairól nem esett szó a beszélgetésen. – írja a hirtv.hu.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
@Béla333: Nálunk a német típusú parlamentáris demokrácia volt 2010-ig, ami azokat a pártokat jutalmazta, akik koalícióképesek. Ez hiányzik a magyar rendszerből: az együttműködésre való hajlam. Enélkül marad a centrális erőtér.

Az MSZP 25%os párt volt amíg Gyurcsány ki nem lépett. Aztán hirtelen 15%-os lett. És Gyurcsány ma is politikai tényező.

Neked vannak jó gondolataid, de úgy tűnik végtelen naiv vagy. Én még rossz programot egyik párttól se hallottam soha. A gondok a megvalósításnál kezdődtek. Te még elhiszed, amit egy vályúhoz törtető banda állít, én meg nem. Nyilván az álomvilág szebb mint a valóság...
Amúgy azt is elhiszed, hogy Orbán valaha kiadja a hatalmat a kezéből demokratikus úton? A Mikulásban is hiszel? Az utolsó választás, aminek tétje volt, 2010-ben lezajlott.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
desiro
Hülye gyerek akkor össze kell fogni az összes ellenzéki pártnak, mert ti amúgy ki estek.
a helység kalapácsa
A Jobbik már jobb, mint a fidesz, tehát nem kéne elhatárolódni tőlük.
A zárványok távoznak, és tényleg a jobbik lesz Magyarországon a jobboldal.

Az elsődleges szempont: Eltakarítani a fideszt, visszaszerezni tőlük az ellopott pénzt, és börtönbe juttatni az egész bagázst, bűnszervezetben elkövetett hazaárulásért.

EZ MINDENT ALÁRENDEL MINDENNEK!!!

Az EGÉSZ ellenzéknek össze kell fognia, hogy megmentsék ezt az országot a sötét az új-sötét középkortól.
Béla333
Annak lenne esélye szerintem, ha az ellenzéki oldalon 3 blokk alakulna:
1./ Az LMP-Együtt,-Párbeszéd-Momentum és a Kutyások alakíthatnának egy blokkot,
2./ Az MSZP és a DK szövetkezzen ahogy jónak látja és
3./ a Jobbik

Így mindenki megtalálhatja azt, ahová öklendezés nélkül be tudja húzni az X-et és így talán le is váltható a Fidesz!
Csizmás Kond
egyedül nem megy...a mai sláger, hogy össze kell fogni és jól el kell verni a fideszt, mert a sok kéz a hajban is jó...de mi lesz utána ???
Azt már mindenki tudja hogy a győzelemhez a többséget nem összeállással kell megszerezni mert aki külön nem tud semmit az a csoportban sem hanem olyan kormányzási programon kéne agyaljanak a mindentakaró ellenzékiek amely toborzás nélkül, összeverbuválás nélköl hozzuk csábítja a szavazókat.
Az ilyen gyertekverjükmeg ma már az utcán is csak cigánydivat, a politikában meg maga a káosz.
Igazi kormányváltás így az ilyen politikával nem lesz, nem is szabad legyen mert ahol csak a hatalom a cél és nem az ország sorsa oda akarnokot bárhol lehet találni nem kell ahhoz kampány.
Béla333
@Mirabilis: 13.01
A Dk-tól a Jobbikig? Kizárt dolog!
Én pl. inkább el se megyek szavazni, de egy MSZP-DK tagokból álló csapatra el nem tudnám képzelni, hogy szavazzak! Hogy gondolnád, hogy a Jobbikosokat meggyőzd arról, hogy szavazzanak akár a Gyurcsányra? Abszurd elképzelés szerintem.
A 3 blokk a legjobb, amit ebből ma ki lehet hozni!
a helység kalapácsa
@Béla333: De csak egy jelölttel!!!
A fidesszel szemben mindenhol csak EGY jelölt!
Ha csak kettő közül lehet választani, az hozna érdekes eredményt...
Magyarország két pólusúvá vált, mint Amerika - vannak a demokraták (baloldali értékek), és vannak a republikánusok (jobb oldali értékek).
Senki nem így tervezte, de így alakult.
Ezt kéne felismerni, és ehhez kéne alkalmazkodni, mert tényleg széthullik az egész.

Ezt tudomásul kéne venni.
Béla333
@a helység kalapácsa: 13.49
Ha csak egy jelölt lenne egy-egy körzetben, az pont az a helyzet, amiről írtam, hogy ha pl. az én körzetemben indulna pl. egy DK-s, akkor nem bírnék rá szavazni, ha csak az az egy ellenzéki lenne, akkor sem!
Vagy úgy gondolod, hogy eszi-nem eszi, nem kap mást?!
Pl. Gyurcsány még arra sem képes, hogy ne saját magát tolja előtérbe egy ellenzéki összefogásért cserébe és ezek után szerinted nekünk meg le kellene nyelni, hogy nekünk ilyen ellenzéki jelöltek jutottak?! Ők így, mi azért csak azért is szavazzunk rájuk?
Jobb megoldás, a külön pólus, hogy minden ellenzéki megtalálja a saját elképzelésének megfelelő jelöltet.
Szerintem!
Béla333
@Mirabilis: 14.40
Az elképzelésed illúzió!
Mivel szólítanák meg az összefogásban részt vevő pártok a rájuk szavazásra a választókat?
Az hogy "Orbán takarodj" az kevés lesz! 2014-ben is kevés volt!
Béla333
@Mirabilis: 14.40
Egyébként meg elmegyek szavazni (eddig mindig voltam is!), de csak akkor, ha látom azt az elképzelést, azt a programot, amivel azonosulni tudok. Eddig csak az LMP-nél láttam ezt.
Ha egy elvtelen, az eddigi értékeit feladó LMP-t látnék '18-ban, akkor a rendszer (gengszter) váltás óta most először lehet hogy nem mennék el!
Nem szükséges feladni az elveket! Szerintem!
Perwool
@Béla333: Nálunk a német típusú parlamentáris demokrácia volt 2010-ig, ami azokat a pártokat jutalmazta, akik koalícióképesek. Ez hiányzik a magyar rendszerből: az együttműködésre való hajlam. Enélkül marad a centrális erőtér.

Az MSZP 25%os párt volt amíg Gyurcsány ki nem lépett. Aztán hirtelen 15%-os lett. És Gyurcsány ma is politikai tényező.

Neked vannak jó gondolataid, de úgy tűnik végtelen naiv vagy. Én még rossz programot egyik párttól se hallottam soha. A gondok a megvalósításnál kezdődtek. Te még elhiszed, amit egy vályúhoz törtető banda állít, én meg nem. Nyilván az álomvilág szebb mint a valóság...
Amúgy azt is elhiszed, hogy Orbán valaha kiadja a hatalmat a kezéből demokratikus úton? A Mikulásban is hiszel? Az utolsó választás, aminek tétje volt, 2010-ben lezajlott.
Béla333
@Perwool: 16.18
Sohasem szavaztunk úgy, hogy kinek a programjával tudunk azonosulni, hiszen az eddigi választások során a mindenkori ellenzék (ez ugye vagy a Fidesz, vagy az MSZP volt, hiszen ezek váltogatták egymást 1994 óta!) felcukkolta a választókat arra, hogy ha változást akarsz és elszámoltatást, akkor szavazz rám, aztán amikor hatalomra került nem történt semmi! 4 év múlva a másik kampányolt ugyanezzel.
Szó sem volt itt koalíció képességről, egyszerűen csak behülyítették a választókat, aztán meg jól pofára ejtették őket!
Ezekkel a pártokkal/politikusokkal nem lehet együttműködni ebben a gyakorlatban.
Ez nem az együttműködés hiánya, inkább a hülyének nézés elutasítása!
Ezért szerintem olyan programot, elképzelést kellene támogatni, aminek a megvalósítása nem az eddigi gyakorlat tovább vitelét hozná, hanem egy új, korrupció mentes közélet, struktúra kialakítását garantálná! Az LMP programja ilyen!
Eladott Ország
www.hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=kollath-gyorgy-demokratikus-uton-nem-valthato-le-orban
Kolláth György: demokratikus úton nem váltható le Orbán. Az ismert alkotmányjogász szerint ma hazánkban nincs demokrácia és jogállam, amiben azonban nemcsak a kormányzó jobboldalnak van felelőssége, mivel a baloldali ellenzék kísérletet sem tett, hogy ezt a folyamatot meggátolja.Az orbáni rend az előadó álláspontja szerint az európai, nyugati minták helyett inkább a keleti féldemokráciákra, „demokratúrákra”, Putyin vagy Erdogan országlására hasonlít. Kolláth György rámutatott: a demokrácia egyik legfőbb alapja az, hogy a hatalom békés úton leváltható legyen. Úgy vélte, Orbán Viktor Magyarországában ez nincs így. /…/
Béla333
@Eladott Ország: 16.39
Többször olvastam az ilyen véleményed Orbán demokratikus úton való leválthatatlanságáról.
Mivel ez az ország szakadékba zuhanását jelentené, ezért szerintem ez egy olyan végső megoldás lehetne csak, amit mindenképpen el kell kerülni.
De ha nincs más megoldás...
De csak úgy jelezném, hogy a tavaszi békés tüntetéseken sosem volt százezres tömeg!
Az emberek nem akarnak káoszt szerintem, szeretnék látni, hogy ha bárhogy is elzavarnák a mocskos jelenlegi csapatot, mi és ki lesz utána?
Akiknek ezt a jelenlegi helyzetet köszönhetjük az ellenzéki oldalon, azokat szerintem nem akarhatják/akarhatjuk!
A Jobbik nem alternatíva, az LMP-nek meg 5%-os a jelenlegi támogatottsága!
Tehát "Orbán takarodj", de utána mi lesz? (A véleményemmel szemmel láthatóan kisebbségen vagyok még itt a Propin is, miszerint az LMP az egyetlen alternatíva, akire nyugodt lelkiismerettel lehet az X-et behúzni, meg esetleg még az Együtt-Párbeszéd, Momentum alakulatok!)
Perwool
@Béla333: A "rendszar" váltás óta rossz program nem volt, a kivitelezéssel annál több.
LMP, Jobbik...stb, hinni meg a naivitás csúcsa. Mert nem loptak eddig... Mert nem volt mit. Ez nem érdem. De legalább egy kis remény a hiszékenyeknek.
Abban egyetértünk mocskos pohárba nem érdemes tiszta vizet önteni.
De, azt is megjósolom, bár ne legyen igazam! Békés úton Orbán nem lesz leváltva.
Össze fogás sem lesz! Az meg 100%, hogy az LMP vagy bármelyik induló párt nem fogja le váltani a Fidesz.

Magyarok jellemzése 1523-ból
"A magyarok általában a világ legrosszabb fajtája. Nem szeretnek és nem becsülnek egyetlen nemzetet sem a világon, és egymást sem szeretik. Mindenki a maga kényelmére gondol, lopják a közt, és kevesen törődnek vele. Egymás között olyan titkos gyűlöletet és ellenségeskedést táplálnak, hogy szinte hihetetlen. Ennek ellenére minden nap felváltva együtt esznek, és testvéreknek hinné őket az ember. Nincs semmi engedelmesség közöttük, büszkék és arrogánsak, s nem tudnak sem uralkodni, sem kormányozni, és tanácsot sem fogadnak el olyantól, aki ért hozzá.
Mindig dicsekednek saját dolgaikkal, azonnal készek bármit megfogadni, de igen késedelmesek a végrehajtásban. Kevés dologgal foglalkoznak, kivéve a dőzsölést és a köz meglopását. Ebben nagyon serények."
/Francesco Massaro velencei titkár/
Béla333
@Perwool: 17.12
Az nem indok egy párt jellemzésére, hogy azért nem loptak, mert nem volt lehetőségük, pláne, ha már az elképzelésük, a programjuk is olyan, hogy a politikusok korlátozásával, szabályozásával kell meggátolni a politikusi korrupciót.
Ha ez nem elég, ha szerinted inkább maradni kellene azoknál a már "bizonyított" politikusoknál, akik a szemünk láttára lopták szét az országot, akkor még az esélyét sem adnád meg az országnak a kilábalásra!
Ne jöjjön az újat, jobbat akaró, mert biztos az is csak egy mocskos tolvaj, mint a többi?
Aki meg bízni szeretne egy más, egy jobb jövőben, az meg csak "egy kis remény a hiszékenyeknek." - ahogy írod?
Szerintem nincs más esély, csak a változás!
Béla333
@Mirabilis: 17.15
Tudod hogy működhetne szerintem? Ha egy írásos programot le tudnának elénk tenni a demokrácia visszaállításának a programjáról, az ebben részt vevő pártok, szervezetek aláírásával.
Ahol nem kormányzásra kérnének felhatalmazást, hanem a demokrácia visszaállításának a programjára!
Ne 4 éves felhatalmazást kérjenek, hanem (akár) az 500 napos program megvalósítására.
Erről írok már több mint 5 éve, reménytelen a helyzet, pedig írásos garancia nélkül szerintem az emberek már nem hisznek politikusoknak! Még így se biztos...
Ennek a közös programnak meg semmi jele nincs egyenlőre!
Béla333
@Mirabilis: 18.55
Cca 9 hónap múlva választás! A falujárásra lett volna mindegyik ellenzéki pártnak csak 2010 óta is 7 éve, mit értek el? Most már szaladgálhatnak...
7-10-27 év semmittevését nem lehet most néhány hónap alatt bepótolni, szerintem!
Csak valami radikális (nem erőszakos!) dolog hozhat megoldást!
Lásd a fenti beírást!
Béla333
@Mirabilis: 19.29
Össze kell fogni bárkivel, igazad van!
De összefogni csak becsületes emberekkel lehet, akik részt vettek az elmúlt évtizedekben a Fidesszel közösen az ország kifosztásában, azokkal nem.
Ha azokkal fognánk össze, akkor azt bűnszövetségnek nevezhetnénk, szerintem!
Béla333
@Mirabilis: 19.34
Bűnhődni csak akkor fog a Fidesz, ha nem azokra bízzuk az elszámoltatást, akik az elmúlt jónéhány kormányváltásnál ezt megígérték, aztán meg csak összekacsintottak a Fidesszel!
Tudom nehéz azt belátni, hogy az egymást 1994 óta kormányon váltogató erők mind felelősek a jelenlegi helyzetért, max. különböző mértékben, de mind!
Mert a választóktól kapott felhatalmazást nem arra használták fel, amire azt megkapták.
Ezért az újabb ígéretüknek nem lehet hinni, hiszen eddig is megígérték! Miért lenne ez a mostani ígéretük más?
Béla333
@Mirabilis: 19.58
Részemről rendben a dolog, de csak arra vagyok hajlandó szavazni, akik nem vettek részt az elmúlt évtizedekben a hülyítésünkben és a Fidesszel bűnszövetségben az ország kifosztásában!
Kapjanak ezek többséget, bízzuk rájuk az elszámoltatást!
Béla333
@Mirabilis: 20.21
Hogy milyen hülyítés volt az elmúlt kormányokon átívelően, a Fidesz és az MSZP háttér összefogásában, miféle bűnt követtek el az országgal szemben? Hát talán ez eléggé komoly:

"Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba, amivel hazánk a világon a 12. legtöbb pénzt vesztett állam, megelőzve nálunk sokkal nagyobb és korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt – állítja a nemzetközi jelentés. A kutatást vezető közgazdász, John Christensen szerint szinte példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik. A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek.
Ebből a szempontból új megvilágításba kerülhet a magyar adósságválság: valóban nem lett volna szükség IMF-re és uniós mentőövre – de Bokros-, Gyurcsány- és Orbán-csomagra sem –, ha a politikai elit az elmúlt 20-25 évben hatékonyan fellép az országkárosító jelenséggel szemben, nem pedig lepaktál vele és teljes mellszélességgel kiszolgálja azt. "
hirarena.com/a-teljes-allamadossag-ket-es-felszereset-tuntettek-el_626

Kell ennél több?
Béla333
@Mirabilis: 21.01
Nem osztok, nem szorzok, az én dolgom csak annyi, hogy oda tegyem a voksot, akiknek az elképzelésével a leginkább tudok azonosulni!
Amíg nincs jobb, addig jelenleg ez az LMP! Nekem!
Béla333
@Mirabilis: 21.15
Semmi jelentősége nincs, hogy ki hány %-on áll, de legutóbb már a Horn Gábor féle intézet is azt hozta ki, hogy az LMP cca 5%-on áll, míg a DK kevesebben! Akkor miért nem az itt is bőven lévő DK-s híveknek mondod, hogy vonják már vissza Gyurcsányt az első vonalból, ha azt akarják, hogy Orbánékat le lehessen váltani?!
Én nem pártra szavazok, ha nem értetted volna amit írtam: arra szavazok, akinek az elképzelésével a leginkább tudok azonosulni! Ez jelenleg az LMP, de lehetne ez akár a Momentum is vagy bárki más, akiben még nem kellett csalódni!
2018-ban öreg fejemmel én is elpályázom, ha nem olyan eredmény lesz a választásokon, ami nekem is tetszene, mert ezt már valóban nem lehet tovább csinálni!
Eladott Ország
@Béla333: tegnap, 16:55 De az úgy tűnik kevés lesz.
papa.49
A jelen állapot még mindig a régi, ha le akarjuk a fütyiszt váltani NEM KIRE, HANEM MI ELLEN KELL SZAVAZNI, sajna ez a helyzet!!!
Itt egyetlen megoldás lenne, de TUDOM EZ SE LESZ , hogy az ellenzék megegyezik az összefogásban a választásokra, és nyerés esetén ,,szakértői kormányt,, állít fel, amelyiknek a feladata lenne a gazdaság, az emberek életkörülményeinek helyretétele... Így nem erodálódna egyik párt sem, és akár 2, 4 év múlva lehet demokratikus választásokat tartani...
A jelen zilált állapot a fütyisz győzelmét hozza, és utána megtapasztalhatjuk az igazi diktatúrát, mert arra a 2 évre, míg pénz jön a z Unióból itt az lesz...
Csizmás Kond
@Perwool: ...és mond, mennyiben érzed magadénak a titkár véleményét ?
magyarbakancs
@Perwool: Szavazni !
Senkire mind éhenkórász,üres zsebű csibész.
És ha hatalomra kerül itt bárki mind a saját zseb megtömése és a potentátlak ki stafírungozása fog lenni.
Ezért nem szavazok senkire.
27 és meg mutatta ,hogy a politika az lopás,rablás és minden érték tönkre tétele.
Nessy
@magyarbakancs: Akkor viszont silentium a rendelőben, a piacon, a patikában. Nem nyafogni a várólistán, csendben várni, vagy elpatkolni. Nem nyafogni, ha a gyereket/ unokát közmunkásnak képezik, ha nincs sok milliód a taníttatásukra.
magyarbakancs
@Nessy: Én nem nyafogok, sírok.
Alapvetően tele van minden politikai bandával a cipőcském, de nagyon.
Ez az ország soha nem tud, ki mászni a posványból mivel nem tud teljesíteni ezért a vezetőink, úri rétegeink mindig a közösből fog lopni. Ez teszi, mert soha, senki számon nem kérte az uralkodó osztályon, politikai párton,és embereken.
Amikkor számon kért valamit az meg akasztással, bebörtönözéssel járt.
Aztán ezekből lettek a ma emlékezésre méltó, nem méltó történelmi események, személyek.
Ez mindig így volt, és így lesz.
Béla333
@Mirabilis: 20.57
Mintha nem is ugyanabban az országban lennénk! De azt hangsúlyoztam neked, hogy felesleges most közvélemény kutatási adatokkal, százalékokkal dobálózni. De ha már egy februári adatot előhoztál, akkor lássunk egy kicsit frissebbet:

2017 június:
"A pártválasztók között a Fidesz tábora 49 százalékos, az MSZP 17, a Jobbik szintén 17, az LMP 5, a DK 4, a Momentum 3, az Együtt 2, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt 1 százalékon áll."
kozvelemenykutatok.hu/2017-juniusi-kutatasi-eredmenyek-republikon/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.