A katolikus egyházfő rendszeresen azt hangoztatja, hogy emberségesen kell bánni az Európába érkező migránsokkal. Bayer Zsoltnál ez kiverte a biztosítékot.

A miskolci televízió Helyzetkép című műsorában a pápa migrációt érintő megnyilatkozásairól beszélgetett Bayer Zsolttal a műsorvezető.

Bayer érdekes összeesküvés-elmélettel jött elő, szerinte nem véletlen, hogy egy "migráns hátterű" (mert hát Argentínában a lakosság kb. 90 százalékára ráhúzható ez a titulus) pápa irányítja a katolikus egyházat. Hisz pont akkor került ebbe a pozícióba, amikor Európának nagy szüksége lenne egy európai kötődésű pápára.

Bayer Zsolt szerint a pápa “hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, ettől „migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az”.

"A pápa őszentsége, mint egy ilyen derék, liberális, gender-ben hívő marha"

- gyalázta az egyházfőt Bayer, és Ferenc pápa twitterezési szokásairól is értekezett egy sort.

A legerősebb rész a videó 14. percétől kezdődik.

A 24.hu több katolikus egyházi hivatal képviselőjénél is érdeklődött, hogy tesznek-e lépéseket Bayer kijelentései miatt. Kiderült, hogy az egyház vezetése semmilyen reakciót nem tervez a pápa védelmében.

175 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
@durbincs: jut eszembe: ennek a pápának csókolgatta a kis cigó a kezét, gyűrűjét, és tette ezt az egész családja... Hogy is van ez, elvtársak???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Foxley
Ettől már megszokhattuk ezt a stílust.
Nils Holgersson
A mindenkori pápa dolga, hogy ezt mondja...
durbincs
Hologram muki az egész,az argentin taxis hiénára méretezve..
Cicamama55
Nos akkor-drága Fideszes urak! Kitől is kell megvédeni a keresztényeket?!
Pálinkafőző Rézüst
@durbincs: te mindig be vagy tépve, vagy adsz magadnak (és másoknak) néha néhány tiszta napot... :))))
Pálinkafőző Rézüst
@durbincs: jut eszembe: ennek a pápának csókolgatta a kis cigó a kezét, gyűrűjét, és tette ezt az egész családja... Hogy is van ez, elvtársak???
durbincs
@Pálinkafőző Rézüst: én nem engedhetem meg,a fenti dolgait,gondolom maga, néha gyakorolja, az italos ikonok pusztítását ??
Levendula
Ez kemény volt... és szégyenletes.
Pálinkafőző Rézüst
@durbincs: az előbb még tegeztél...Ennyire rövid a memóriád, vagy túltoltad magad megint?? :))
Pálinkafőző Rézüst
@durbincs: " én nem engedhetem meg,a fenti dolgait,gondolom maga, néha gyakorolja, az italos ikonok pusztítását ?? "
Helyesen: én nem engedhetem meg a fenti dolgait, gondolom maga néha gyakorolja, az italos ikonok pusztítását ??
Ne gyilkod a MAGYAR nyelvet!!!
durbincs
@Pálinkafőző Rézüst: ne nyitogasson,maga is Havasalföldi ?, azok próbálkoznak,felváltva de a bütykös szájuk mindig elárulja őket. amúgy meg tesztelem magát, mikor pirosodik le ,a székről ,
durbincs
@a helység kalapácsa: ezt a dolgot ,nem kéne feszegetni,nincs elég baja??
Pálinkafőző Rézüst
@durbincs: " ne nyitogasson,maga is Havasalföldi ?, azok próbálkoznak,felváltva de a bütykös szájuk mindig elárulja őket. amúgy meg tesztelem magát, mikor pirosodik le ,a székről ,"
Helyesen: ne nyitogasson, maga is Havasalföldi? Azok próbálkoznak, felváltva de a bütykös szájuk mindig elárulja őket. Amúgy meg tesztelem magát, mikor pirosodik le a székről.
Mondom, ne gyalázd a MAGYAR nyelvet!!
a helység kalapácsa
A zsidók ott vannak a politikában, ergo: a hatalomban, kereskedelemben (arany, gyémánt, tőzsde, ingatlan, stb), a hír-, és filmmédiában
Ráontják a beteg elméjük szarszagú szutykát a világra, és pénzért akarnak megvenni mindent (megvédeni, bebiztosítani magukat az üldözésük ellenében), még azt is, ami ingyen van.

Elsősorban Ádám és Éva miatt szenved a világ, másodsorban a zsidók miatt (harmadsorban NINCS).
De ezt az egészet úgy kell kezelned, hogy közben nem vagy antiszemita.
Ezt lehet?
Igen, lehet, de nagyon nehéz.

Armageddon, Baby!
durbincs
@a helység kalapácsa: mért kell ezt, ide behozni ??? a balfácán pártok már , nem elegek?
Pálinkafőző Rézüst
@a helység kalapácsa: ahogy a magyarok is! Lásd: Csányi, Matolcsy, Demján, Gattyán, Lőrinc barát (ő cigány, mint a gazdája) és még lehet sorolni... Akkor mi a faszt zsidózol??? Nincs is zsidó azok között aki kirabolnak minket!!! Vágod???
a helység kalapácsa
Igen, emberségesen kell bánni a migránsokkal.
Kell nekik enni, inni adni, és visszaküldeni őket oda ahonnan jöttek.
Ezzel az erővel két milliárdan is jöhetnek - ha jobban belegondolsz.
Ez semmiképpen sem járható út.
Akkor?
Az új kihívásokra új válaszok kellenek.
Az EU-é sem jó, de orbáné sem jó.
Akkor?
Egyébként ezért az egészért Amerika a felelős, a demokrácia exportja miatti hibás elméletével.
Szétcsesztek mindent, aztán mosva kezeiket magára hagyták Európát.

AMERIKA A FELELŐS!!!
a helység kalapácsa
@Pálinkafőző Rézüst: Vágom. Sőt, néha azt kívánom, hogy legyek hülye, és ne vágjam. Boldogok a lelki szegények.

Mert ez az igazság.
Mindent leuraltak, és ők formálják a világ gondolkodásmódját.
A többiek meg ugyanolyanok - a zsidók által elferdített beteg gondolkodásmódban.
Azért, mert nem zsidó valaki attól még lehet szemét.

Szerinted kik írták alá a trianoni paktumot?
Igen, a hatalomban levő magyar zsidók.
Ooops!

Én kulturáltan, higgadtan, a tények mentén zsidózok.
Tudsz te úgy cigányozni, ahogy én zsidózok?
Pálinkafőző Rézüst
@a helység kalapácsa: Trianont ki(k) írták alá???
Pálinkafőző Rézüst
@Pálinkafőző Rézüst: ne guglizz, mondjad...:)))
a helység kalapácsa
@Pálinkafőző Rézüst: :)

Ne szívd mellre.
Nem az volt a célom.

Már vagy húsz évvel ezelőtt megmondta egy okos ember, hogy nem az az okos, aki mindent tud, hanem az, aki fel tudja tenni a kérdést, és tudja, hogy hol keresse rá a választ.

Azért, mert valakinek hatalmas a lexikális tudása, nem feltétlenül tud önállóan gondolkodni.
Nézd a sok diplomás fideszeseket, és csodálkozz azon, hogy mennyire hülyék tudnak lenni.
Említhetném még Sátánt, aki nagyon nagy tudású, és nagyon intelligens (a világon élt összes nagy tudású, nagyon intelligens ember ÖSSZESEN meg sem közelíti az ő tudását, intelligenciáját) , de még is nagyon elrontotta.

Sátán nem zsidó.
F_Viktor
A büdös zsóótikának megsúgom, a kereszténység legfőbb alappillére, az emberség, a másokkal való törődés!
Ezt vallja az EU chartaja, ezt vállalta Magyarország a csatlakozással.

Aki nem ezt vallja, az ne is hazudozzon keresztény Magyarországról!
F_Viktor
@Pálinkafőző Rézüst: Írod:
"Ne gyilkod a MAGYAR nyelvet!!!"

A héten már megírtam, ez a @durbincs: nick nem ember, csak egy orosz kód, egy "orbán segge vége V.0.0.3" bot, vagyis egy mesterséget intelligenciával próbálkozó robot. De a fejlesztés nagyon az elején lévő állapotban. Emberi IQ-ra kivetítve >15.

Tehát csodát, kommunikációra való képességet ne várj tőle, arra még 15-20 évet várnunk kell.
JAJMÁR
Nem lehet az véletlen, hogy egy ilyen xar újsàgíró elitnek képzeli magát és pont most, mikor - de ennek forog a köpönyege - Nem érdemes pillanatot szanni rá.
GeoCravker
Mert egy az Erdő és Orbán az ő prófétája
cikicakk55
Néztem a Pápának a felháborodást kiváltó beszédédét. Engem az háborított fel,mikor azt mondta, hogy ezek az emberek is a testvéreink. Az anyák a gyermekeikkel, és az idős betegek igen, Ők védelemre szorulnak, de az életerős agresszív egyáltalán nem megtört, kimerültnek, jó súlyban lévő, válogatós erős férfiak inkább menjenek vissza és védjék a hazájukat. Ők úgy vannak vele, hogy ontsa vérét más, ő ugyan nem harcol. Jön Csermani és mad itt lesz kaja nők,nyugalom és főleg cociális segély. Én biztos,hogy csak a családokat engedném be. Apa, Anya és a gyerekeik. Nekem dolgos, testvéreim vannak. Elég nagy a Vatikán,járjon elől jó példával a Pápa. Ettől még Bayer egy mocskos száju féreg.
Donáld Tramp
Igaza van, egy celebpápa. Nem ebbe a tisztségbe való.
justhpeter
Ez bayer szintje, nem a normális embereké.
magyarbakancs
Tényleg ezt a embernek nevezet valamit nem lehetne egy ideig beutalni a barátja mellé?
Elme és gyagya osztályra.
Zeta
Nem vagyok hívő, ezekszerint ő sem. Ezzel együtt nem fordult meg soha a fejemben , hogy ilyen szavakkal illessem a pápát, vagy a papokat.
Azt sem értem , hogy párt társai , akik neha elé jarulnak , színlelni mért nem teszik ezt szóvá, Orbán, Balogh, Áder, Kövér!
Vagy annyira nem hívők?
Nem is lehetnek, hisz egydzerre , ennyi ember csak kényszerből lehet hívő, mint ahogy ők is lettek, hatalmi kényszerből!
Bayaer inkább jßrjon vadászni , Semjénnel a román határ mellé.
durbincs
@F_Viktor: csak nem előkert,bütykös szájú ?11azt hittem ,leadta a menekülő teleportját ,a Birkafalvai SPION raktárba, a Nagyeszű Sündisznócska,meg ne-féljen, nem ép , magára hajaz ,1000 km -re Havasalföldi Spion !!!
Rossz Vér !! /Wicked Blood/.
lusta
Lehet itt kérem migráncsozni, muszlimozni, matyarkodni, de az soakt mond, hogy Pestet a muszlimoknak köszönhatjük, majd szlávok, bolgárok, németek lakták.
˝Ugyanis Bulárföldről nagyon sok izmaelitával jöttek némely fölötte nemes urak: Billa meg Baks. A vezér Magyarország különböző vidékein földet adományozott nekik, s még azonfelül a várat is, melyet Pestnek hívnak, örökre nekik engedte. Billa pedig és a testvére, Baks, kiknek sarjadékából származik Etej, tanácsot tartván, a magukkal hozott népből kétharmadot a nevezett vár szolgálatára átengedtek, egyharmadot meg utódaiknak hagytak.
– Anonymus: Gesta Hungarorum˝
Nekünk semmi sem volt jó. Kötönyt hithű magyarok legyilkolták, majd ezt látva a kunok pusztítva elhagyták országunkat és Muhinál megtapasztaltuk,milyen jó szövetségesek nélkül csatározni.
F_Viktor
@durbincs: Újabb bug a kódban, vagy energiaellátási gondok?
durbincs
@F_Viktor: maga beszél időkorlátos ???Havasalföldi Spion ??

Rossz Vér !! /Wicked Blood/.
F_Viktor
@durbincs: Neked annyi, a végtelen do...loop ciklus okozza elhalálozásodat :-)))
durbincs
@lusta: sok jót tettek,az új, választott ,földért ,és tisztelet,is illeti őket !!!
De nem kellene ,egybemosni a kannibálok szervezett, vízibuszozásával ??
durbincs
@F_Viktor: tudja maga, miket beszél néha ,tudat-hasadt, rakja nyelve alá kis gyógyszereit,és várja, míg hazajön a tengeri pihiről ,reggel, a Tartótisztje,
lesz ott fejmosás-kirúgás,ülhet a lapát végén,mint a banya ,a Jancsi és Juliskába,
Bár maga ,Havasalföldi csak a medvés,hazai meséket ismeri.Spion.
Rossz Vér !! /Wicked Blood/.
lusta
@durbincs: Drága sztrovacsek, látta már őket élőben? Élt, dolgozott, tanult velük egy fedél alatt? A felsőbbrendűség lováról ideje lenne már leszállni.
F_Viktor
@durbincs: Nem találod az emergency stop címkét? :-)))
Kalapács vaze, kalapács!
durbincs
@lusta: ha maga simogatná, menjen éljen közöttük,de ne mókáztassa ,a bennszülötteket ezzel a badarsággal.Egyébként nem vagyok felsőbbrendű,hisz nincs hat ujjam !!
Csak nem szeretem, ha egy rozzant, szakadt 25 éves verdát próbálnak, rám-tukmálni,a jó szívemre, apellálva.
Remélem nem sértettem meg ??
F_Viktor
@lusta: Írod:
"A felsőbbrendűség lováról ideje lenne már leszállni."

Ne ess túlzásba, ez a véglény esetleg a tengeri moszatok társaságában érezhetne felsőbbrendűséget :-)
durbincs
@F_Viktor: kis büdös-bogár,a vége ,mint szokott_ ,kip-koppal végződik, maga számára ,bogár koma,vergődik,? mikor szorul a hurok ,Teleportál egy másik topikba mint, ez már szokásává vált,és ez lett a névjegye, "a futamodó". Ceu tiszteletbeli professzora ,4 elemivel?? Ha Ha Ha
Rossz Vér !! /Wicked Blood/.
F_Viktor
@durbincs: Talán ha nem a bolond lyukból bolond szél fúj algoritmust kódolták volna az oroszok az orbán segge vége bot-ba, akkor még viccnek elmennél, de így csak egy hatalmas bug vagy!
durbincs
@F_Viktor: 2, fázisba van bogár koma ,ömlik a szenny a száján,ahogy szokott,a veresége előtt
linkelje be már:a Ceu tiszteletbeli professzora, oklevét, mert rettentő kevesen,láttak, ilyet.
Rossz Vér !! /Wicked Blood/.
F_Viktor
@durbincs: Ejnye, az a fránya do..loop végtelen ciklus... :-)))
+ offtopic bug...

Rengeteg kalapálni valója van még gazdádnak :-))
RonaGyuri
miért nem tol egyetlen TV-s sem egy mikrofon Tömjény Sonyi pofájába???
Pálinkafőző Rézüst
@durbincs: "jut eszembe: ennek a pápának csókolgatta a kis cigó a kezét, gyűrűjét, és tette ezt az egész családja... Hogy is van ez, elvtársak??? "
Nem válaszoltál erre a kérdésre.
a helység kalapácsa
@durbincs: Te... te nagyon ősmagyar, hogy adjak egy barackot a fejedre!

Ezt csak neked: https://www.youtube.com/watch?v=HKtsdZs9LJo...
durbincs
@F_Viktor: kis bogár-algoritmus, zseni-bubu ?
Az ígért, Ceu tiszteletbeli professzora, oklevét linket meg ,nem tudja belinkelni ??
ej ,ej Viktorka,merre jár, picinyke bogár esze.
Azt Ceu-nál, jó zsíros a fizetés? 6 hónap után,jár a Ceu tiszteletbeli professzora,oklevél ,még a kazánfűtő bának is ?
Viktor,Viktor, ha kedves ,édesanyád, ezt tudná ??
Dunának,is menne, nagy, bánatában !!!
durbincs
@a helység kalapácsa: a barack lehet ,jóízű,és építő jellegű,egyben ?
köszönöm emberségét, megyek teret váltok,mert támadnak, a Havasalföldi úrkalózok,
A BÜTYKÖS SZÁJÚ : VARANGYOK
durbincs
@Pálinkafőző Rézüst: Magácska is ,sűrűn hajlongva csókolgatja ,vajda főnöke, a kanyRigó,kezeit,azt ki veri magára, errefelé??
a helység kalapácsa
@durbincs: Vogymuk, or not vogymuk: az itt a question.

Ha ezt folyékonyan el tudod olvasni, még menthető vagy (de azért nem szeretnék találkozni veled egy sötét sikátorban):

"Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk.
Mënyi mil osztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës aduttȧ valá neki pȧrȧdicsumot hȧzoá.
Ës mënd pȧrȧdicsumben valou gyimilcsëktűl mondá neki élnië.
Hëon tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl. Gye mondoá neki, mérët nüm ënëik: isȧ, ki napon ëmdöl az gyimilcstűl, hȧlálnek hȧláláȧl holsz."

De ha ezt is el tudod olvasni folyékonyan, akkor már menthetetlen vagy:

"Latiatuc feleym ʒumtuchel mic vogmuc. ýsa pur es chomuv uogmuc.
Menýi miloftben terumteve eleve mív isemucut adamut. es odutta vola neki paradisumut haʒóá.
Es mend paradisumben uolov gimilcíctul munda nekí elnie.
Heon tilutoa wt ig fa gimilcetvl.
Ge mundoa nekí meret nū eneẏc. ẏsa kí nopun emdul oʒ gimils twl. halalnec halaláál holʒ."
durbincs
@a helység kalapácsa: sajnos, a latin kimaradt ,életemben, pedig segített volna, néha..
F_Viktor
@durbincs: Rajtad nem a latin nyelv ismerete segítene, hanem egy túlfeszültség, egy 20 kV segítene :-))
Donáld Tramp
Istent a minket messziről figyelő civilizáció oltotta belénk... Próbaképp, vajon milyen tipusú állatokkal érdemes benépesíteni az élhető bolygógat. Mi elbuktunk, ezért 40- évet adok a homo sapiensnek
... És újrakezdhetik a próbálkozást. AZ EMBERI FAJ ÉLETKÉPTELEN VOLT !!! Címmel. A Földi történelem legrövidebb időszaka alatt kihaltak... Isten nincs !!!
durbincs
@F_Viktor: már nemcsak EUS oklevele van BME-t is megcélozta a Tiszteletbeli,okleveles villamos mérnök,státusért.
Itt pontok vannak ám,meg az érettségi papír is kel .
Egy szimpla Hazaárulás, nem elég mint a CEU-n
itt számolni kell tudni ,butácska ,4 elemis Viktor Holla
nezelodo
Lehet, hogy ennek a Zsótinak a tehénistállóra nézett a gyerekszobája, és mindenkit marhának néz, aki nem bőgi utána a leckét? Hej pedig 89 előtt egész más marhaságokat hajtogatott, és azt is hittel, odaadással tette, igaz a mostani fél fidesz vezérkarral együtt.
Vagy most ha a Soros lemez lejárt, jön a "csuhások térdre imára", ahogy az ifjú demokrata egykor felszólította őket? De mit szól ehhez a Püspöki Kar? Vagy ők is azt vallják majd az Orbán legényeiről, hogy a sas nem kapkod legyek után?
F_Viktor
@durbincs: Ma kit pippantottál le, hogy így szórod a paritáshibákat? :-)
durbincs
@F_Viktor: menjen aludni ,mára nem lesz packukája,a ,,ceruzáján
Hildje el így lesz a legjobb, mindenkinek
Holla
quadrocopter
@durbincs: Bizony barom:

már nemcsak EUS oklevele van BME-t is megcélozta a Tiszteletbeli,okleveles villamos mérnök,státusért. Helyesen ( magyarul!) villamosmérnök!
Itt pontok vannak ám,meg az érettségi papír is kel . Helyesen (magyarul) kel(l)Egy szimpla Hazaárulás, nem elég mint a CEU-n Helyesen (magyarul) hazaárulás - kisbetű
itt számolni kell tudni ,butácska ,4 elemis Viktor Holla A "holla" nem magyar szó - bocskoros!

Tanújjá, mer' ennyire ökör maracc!
durbincs
@quadrocopter: pont maga oktat ,a bukott Havasalföldi spion ?
a fiúbárban töltött éveiről meséljen ??
Holla
quadrocopter
@durbincs: Látens homok vagy, primkó! Tuttad?
Cefi
@F_Viktor: 17.16. Akit mindíg szokott. A fölcsuti zsírvarangyot.
durbincs
@quadrocopter: agyig nyomták,a fiúbárba ? vagy vannak dolgok, miről mi nem is tudhatunk ?
Holla
kokopelli
@F_Viktor: Ki a farok ez a durbincs? Nem tud egy épkézláb mondatot leírni ?!
Hol a francba kapott engedélyt az első oszályba való besorolásra?
Vagy a "gyépé"-ben ragadt le? Az ő IQ-ja megfelelhet a gumitornaci-
pője sarokmagasságával! (cm-ben) Nincsen a fórumnak egy ellenőre,
aki a nyelvtani minimumot ellenőrzi,ill meghatározza ? :=( :=(
quadrocopter
@kokopelli: Így ismerkedik! Buzera a gyík!
Cefi
@quadrocopter: @kokopelli: Még bringás korában beszorult a feje a csutigeci valagába. Azóta ilyen.
human
Ha Bajer Krisztussal találkozott volna anno azt is lehülyézte volna.
F_Viktor
@kokopelli: Ez a @durbincs: a legprimitívebb chat bot, melyet valamelyik orbán csicska orosz kóder kapart elő fiókja legmélyéről. .-)

De az is lehet, hogy @quadrocopter: -nél az igazság, egy "buzera gyík", aki társkeresőnek gondolja a Propellert. :-)
F_Viktor
@human: ... ha a lehülyézéssel orbán érdekeit szolgálta volna.
Pálinkafőző Rézüst
@a helység kalapácsa: Sátán miért nem zsidó???
wagabund
..."Bayer Zsolt szerint Ferenc pápa egy marha"...

namármostan itten a kocsmában azon tűnődünk, hogy ezt a veretes jelzőt átadta- e nyagykövetünk a pápának?

mertha nem, akkor bizony ez csak itt hír a krimóban...
...de ha mégis a fülébe jutott, akkormost vajon mit lép?

marhára izgatja az ivó közönségét...
durbincs
@F_Viktor: Havasalfölfi Spion maga, megspékelve Ceu Tiszteletbeli professzor oklevelével pont mint egy igazi színmagyar?,
,nemzetközi ,szélhámos ,és körözik ??
Holla
quadrocopter
@F_Viktor: Az állat etetése tilos, várjuk míg, míg a gondozója megtalálja!
F_Viktor
@quadrocopter: Ezen az elcseszett @durbincs: boton csak a delete all segít.
Cefi
@F_Viktor: Szerintem pontosan azért ilyen, mert már túl van rajta.
Cefi
@F_Viktor: @quadrocopter: @Pálinkafőző Rézüst: Most esik le, ez nem a biciklis. De komolyan. Ez új nickkel a picike1 nevű gyökér.
kokopelli
Durbincs et...inkognitót fenntartva!
Lassan írom,hogy tudjon követni! Milyen nyelven tetszik kommunikálni,
mivel a negyedét sem lehet érteni? (eddig világos,vagy írjam lassabban?)
Nincs valahol a bérkommentelő brigádokban egy írástudó félértelmiségi,
aki netán leellenőrizné azt a sok szellemi anyagcsereterméket,amit ki tet-
szik adni az egyszál agytekervényből! (Már ez is egy paradoxon,mármint
az egyhuzagú agytekervény) Remélem nem léptem vele túl az ön szellemi
határait,pedig az egy könnyű feladat lenne! (pl.: 2 x 2 + 4= ?)
Adjon magára már valamit,ne csak a fekáliás alsónadrágot! Nem akrom
hoszszúra nyújtani,mert ez Önnek fárasztó lesz,ezért összefoglalom:
Miért csinálsz magadból bohócot te f@ß,ha még írni sem tudsz?
10telettel...nedudki! :=)
durbincs
együtt a két fiúbáros,elöl hátul lukas alsóneműben,agyig nyomva ?
mára már hithű ,spionok mindketten,
hisz a fiúbárból kiöregedtek,nem bírták a kecskék, konkurenciáját ??
Victor & repülő bigyó-bigyó
Holla
Horizont
Orbán szinkronhangja ez a féreg.Amit nem mondhat ki a harcos vezetőnk azt kimondja ez a rohadék.Ez van :-(
libellle
@durbincs: Holla die Waldfee bizonyára te vagy. Vagyis nem erröl a világról!
durbincs
@Horizont: menjen sárika mert még megsérül,hídjen nekem ,nem magának való ez ,nézzen tv
/ha buknak,bátran rántják magát is /!!!
durbincs
@libellle: maga is Havasalföldi , a megszoliztatott
Cefi
@durbincs: Ej, ej picike1. Új nickkel nyomatod te kiskancsó? Na hess picsába!
durbincs
@Cefi: arcát evésre használja,mint egy kultúrember
kokopelli
@durbincs: "-...---..-..?" ..---..-.--.! --...-.-...? --..-.-.-...! :=)
Cefi
@durbincs: Jobb lenne ha eltakarodnál. Ne csinálj magadból nagyobb kretént, mint amekkora vagy picike1.
quadrocopter
@Cefi: Ne bántsd, mindössze csak szopni akar a "rezsó"!
libellle
@durbincs: ma két kézzel nyult a konektorba, nyuszi?
durbincs
@kokopelli: én nem látom, ennyi információ alapján kultúrembert,magában ?:baj ez?
maga mit lát magáról ? az lehet több ? ossza meg velem bátran ?
durbincs
@libellle: gyenge szellőcske ,mit keres itt ??
quadrocopter
@libellle: Látod, gondjai vannak az írásjelek hasznélatával - Romániában nem követelmény!
Cefi
@durbincs: @durbincs: @durbincs: MIÉRT NEM VÁLASZOLSZ PICIKE1? Talán így: @picike1
durbincs
@Cefi: estére emelkedik szépen a hangulat,tévednék ha mondanám,nem a bubis víz okozza ??
Cefi
@durbincs: Már százszor mondtam, használj másik fordítóprogramot te orbánszar.
durbincs
@Cefi: látom a "bubis víz" nem tesz jót,a kommunikációjának
quadrocopter
@durbincs: A "bubis víz" palackot magadba tolod? Kupakkal, vagy nélküle?
SystemError
Álkeresztények elítélő kereszténykedésénél már csak Bayer tolja jobba ezt az ipart megfűszerezve a hányadékkal, ami ömlik a száján legyen szó szinte bármiről.. Legalább nem lesz Viktor magányos a cellájában a büntetés-végrehajtás pszichiátriai szakosztályán...
SystemError
@quadrocopter: Egy biztos, hogy jól felrázv 8--
Cefi
@durbincs: A következő nicked utaljon rád. Pl: pörsenés egy pincsi seggén.
Lehet takarodót fújni.
durbincs
@quadrocopter: maga dolgozott fiúbárban,spionsága előtt,
maga alsókája volt kétbejáratos,maga mesélje a sztorit ,az agyig nyomost, ki ne hagyja,többen fogadnak reá hogy nincs is ilyen ??? Pedig maga,ott, jelen volt ?
Holla
Cefi
@durbincs: Miért nem bújsz már vissza anyádba, abba az árokparti kotorékba? Kurvára unalmas vagy már!
SystemError
Ja és ne felejtsük, hogy Orbán személyes jó barátjáról van szó, aki gondolom, akkor pofázik a legjobban, amikor a hétvégi sütögetés nagy egyetértésben zajlott...
quadrocopter
@durbincs: Ma sem lesz neked partner, húzódj a macskához a "bubis vizes" palackkal!
durbincs
@Cefi: látom volt a hűtőnél,de nem mint kultúrember ??
SystemError
@durbincs: 19:54 Azt a qrva...! "Maga" ne nyomjon több nyugtatót kedélyjavítóra!
Cefi
@durbincs: Késnek az ápolóid, faszkalap?
quadrocopter
Érdekes, hogy az ál-keresztény ál-.demokrata csicska brigád még meg se nyikkant ebben a tárgyban! Tanakodnak.
durbincs
@Cefi: csak mint, legalább ember ,úgy viselkedjen
SystemError
@quadrocopter: 20:09 Mert tudják, hogy ott tart a közerkölcs, hogy nem is kell...:(
Cefi
@quadrocopter: Ja, tanakodnak, mint tizenkét köműves, bayerkát hova falazzák be, mert már nekik is kínos, hogy az ebédlőasztalra szarik.
quadrocopter
@SystemError: Sunyi Tömjén Erdélybe jár toborozni, oda, ahol elég mély gyökerei vannak az áhítatnak, az itthoni herék meg bőszen kussolnak, meg se mernek nyikkanni az 5 számú csordakönyv tulajdonosával szemben!
SystemError
@Cefi: Inkább kimondja nekik, amit kínos lenne nekik kimondani. Erre tartják. Olyan mint egy intellektuális hóhér. :)
durbincs
@Cefi: ne disznólkodjon,mert magára ugrik a piros
quadrocopter
@Cefi: Ez a barom tényleg elmebeteg! A "bubis palackjával" együtt!
Cefi
@durbincs: Szádra a seggem köcsög szőröstalpú, az ugrik. Takarodj már innen szarosszájú bélsár.
Cefi
@quadrocopter: Szerintem is. Vagy fizetett.Adnék neki fizetést én is. Ha pedig beteg, akkor nyugtatót. Mindkét esetben ugyanazt: csákánnyelet.
quadrocopter
@Cefi: Próbáld lefújni szúnyogírtóval! A férgektre is hatásos!
Cefi
@SystemError: Azért azzal vitatkoznék hogy intellektuális. Inkább szellemi toprongy.
Cefi
@quadrocopter: Ez akkora gyökér, hogy mezőgazdasági repülővel kellene rámenni...
durbincs
látom jól érzik magukat a bennszülöttek földjén,
fizetett külföldi ügynökök, bértollnokok ,migráns simogatok,és más spionok
megy a kanális orca , maguknál rendesen,buta, hazát-árulok
Akinek nem inge, ne vegye magára !!!
Holla
SystemError
@durbincs: Migráns simogatók...pfff Őszinitén mondom , hogy szakadok a nevetéstől. Torgyánt is ezért szerettem régen, mert hülye volt, mint a segg, de jókat nevettem rajta. Köszönöm!
durbincs
@SystemError: tudja ,kinek milyen, a feje
Zeta
@nezelodo: sajna a püpöki kar nagyon jó kapcsolatot tartott velük- az akkori vezetőkkel- akárcsak a mostaniakkal a mostaniak. Akkor sem csak a kispapok voltak toleránsak a hatalommal.
SystemError
@durbincs: 20:48 Ne..Torgyán betalált MagaMan?
desiro
bayer egy idióta, mint a fidesznyikek.
SystemError
@Cefi: 20:25 Minden relatív. A Viktornak elég intellektuális!:)
nyanya001
te meg egy mocskos tróger vagy oszt jó napot !
durbincs
@SystemError: elment s fölszívta magát,süvegcukorral vigyázzon,mert nagyon beleragad az orrába
Cefi
@durbincs: Picike1. Otthon irogassál kis buzeráns. Anyád hátán leszel megbaszva szőröstalpú köcsög.
Levendula
@Cefi ... és még finoman fogalmaztál :)
Cefi
@Levendula: Egyébként pedig belegondolva, a @durbincs: név mögött egy elmebeteg lapul. Tán még skizofrén is. Megittam a kávémat, mellszobrot állítok neki, teszek rá papírcsákót, oszt' lehúzom.
vadnarancs
Ennek a brájen zsótinak folyik a szar a szájából...
kokopelli
@Cefi: "Hi"...Újra otthon? :=)
Egy idő után át kellene venni a :
"Ne etesd a troll-t"!... :=)
Cefi
@kokopelli: Még öt nap. Csak jobban állok időben mint számítottam. Kicsit jobb a munkaszervezés, és amit ígértek (alkatrészben, gyártásban) azt be is tartják. (Nehéz megszokni, hogy nem balkáni orbanisztán) De már mennék. Híztam közel 4 kilót, ritka jó a társaság... Meg a kaja... Meg a sör... A "snapsz" nem annyira. 2 lityó házi 55°-osat hoztam, két nap alatt beszáradtak az üvegek. Az egyik prof.-ot meghívtam augusztusban családostól egy hétre, asszony is örül, ki svábcsevegheti magát..
Nessy
Bayert sem az elv hűségért, eszéért és a jó modoráért tüntették ki.
Ő az ideális fidesz tag!
kokopelli
@Cefi: (10:20)
Az alkatrészekről csak annyit,hogy anno a senior Chef odaadta a 600-as Daimler-
jét és meghajtottuk,ha azonnal kellett valami! Csak repülni lett volna szebb! :=)
Én az EDEKA-ból szoktam Schwarzwälder pálinkákat vinni a haveroknak! Isszák
mint a száraz homok! Családi töltések! :=)
Asszem ott lejjebb is van EDEKA!
Viel Spaß...! :=)
Cefi
@kokopelli: Este megnézzük. Azt mondják a srácok, három is van.
lusta
@Cefi: Az EDEKA sem az igazi. Az igazi a saját főzet. Én 50-52 közé állítom. Az 55 már kicsit sok.
lusta
@Cefi: Véletlenül Bayer Zsóti nem ebből az 55-ből ivott a beszélgetés előtt?
Cefi
@lusta: 14.16. Egy múzeum restaurátor laborban elég nehéz házit főzni...
CHEWBACCA
Merthogy?! Ja, az öreg nem KDNP tag?! Ahaaaaaaaaaaaaaaa!
kokopelli
@lusta: (14:17)
..szerintem a "mosdatlanszájú CSAK szeretnék bajor lenni" Bayer Zsóti
faszeszt kóstolgatott a cuclijából anno,holott annélkül is :=( lett volna!
A jó "nafta" u.i. kár a belébe! :=)
kokopelli
@lusta: ..még olyan házipáleszt nem ittam,amelyik nem a világ legjobb
pálinkája volt! A zsűrizést sohasem hagytam az "előállítóra"! :=)
human
Ki az a Bayer Zsolt? - Ferenc pápa.
amaramaistanna
"Ahhoz, hogy jobbá váljunk, képességeinkre kell koncentrálni saját korlátaink helyett: hagyj fel tehát a panaszkodással, és tégy azért, hogy javíts az életeden!" - Ferenc pápa
Ludas Matyi
@amaramaistanna: igen? Es hany "menekültet" fogadott is be a Vatikan? Egyetlen egyet sem! Na vajon miert is nem? Mert a Vatikan a Rotschild csalad tulajdona, a papa csak egy szarszaju alkalmazottja a Shalom csaladnak! Ennyi. Iget hirdetni vazeg meg a Lucifer is tud, ahhot nem kelle papanak lennie.
mariaberta
De a legnagyobb marha maga bajer elvtárs. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt,-kebel barátja-pereputtyával együtt csúszott- mászott a most marhának nevezett pápa előttl mert gondolom ezt a jelzőt nem csak egyetlen pápa érdemelte ki. Most ez a kebelbarát mélyen hallgat. Megérik a pénzüket.
amaramaistanna
@Ludas Matyi: még a "nevedhez" se méltó ez az orbánféléktől átvett , valami zavart egyveleg, amit írtál. TÁJÉKOZÓDJ! Nincs más válasz.
kokopelli
@Ludas Matyi: ..megnézted,hogy mekkora (város/állam) Vatikán? Saccra 50 ha (hektár)
alatt lehet! A Franciskus csak olyan mint a "Közt.elnök",de a Guvernátor
az külön hivatalnok,olyan mint a ME! Ergo nem a pápa dönt !
..örülök,hogy segíthettem,de nem hiszem,hogy táptalajra hullottak a magok! :=)
kokopelli
@quadrocopter: ...és a többi (normális) fórumtársak
Miért nem próbáljátok ki,hogy nem válaszoltok a "marhájának"?
Egyszerűen balra fekve hagyni! Annyira zagyva a szövege,hogy
még a fordítóprogramot is alúlmúlja!... ergó élesben írja a szellemi
melléktermékeit! :=)
kisrigó
@Zeta: Szerintem bayer azt a feladatot kapta a "kedves barátjától", hogy mondjon felháborító dolgokat, -mit ő örömmel teljesít!!-, mert addig sem a disznóságaikról szól a közbeszéd! Mesterien ki van ez találva kérem! Közben jót röhögnek, hogy megint sikerült a társadalmat hülyére venni!
solidedge
Mivel a féreg és s csótány szavak túl hízelgőek Bayer jellemzésére a nyelvészek most keresik rá a megfelelő szót.
qxy
Na meg??? mi ez .
Ferenc pápa nemrégiben újabb kijelentéssel sokkolta a közönségét. kamerák előtt, legalább 33.000 keresztény hívő előtt mondta el, hogy a Jézussal való közeli, "személyes" kapcsolatot kerülni kell, mert az nem csak veszélyes, de ártalmas is.
Én mondtam hogy a papoknak nem szabad hinni. Ha hinni akarsz akkor abba higyj aki oda fent van és mindenütt.Ne annak aki " Papol " róla.
Ludas Matyi
@amaramaistanna: kis köcsög Anna, amikor teged meg csak csiszoltak en mar ragyogtam! Mi köze van az Orbannak a Vatikanhoz? En tajekozodom, mert olvasom nem csak a Magyar hanem az angol, nemet nyelvü hireket is. Te hol is tajekozodsz?
Ludas Matyi
@kokopelli: szerintem tul sokat kokozol, koko. Mar teljesen elborult az agyad a feher portol. Ha vegeztel a reggeli ganezassal, rugd le a szaros csizmadat es olvasgasd a nyugati lapok hir oldalait, akkor nem maradsz ilyen hülye ahogy hirdeted magad.
Jozefina
Bayer egy kifinomultan mocskos lény!!! Szája mocskosabb, mint a kacsa segge!!!
Kérdés: a nagy keresztény KDNP és Erdő bíborus Úr miért kussolnak???
kokopelli
@Jozefina: A KDNP? Ahogy a vezetőjük a parlamentben ránéz a mellette ülő "szoptató"
atyjára,az már nem is vicc vagy csodálat! Egyszerűen meghunyászkodás a
darab csontért,ami esetleg az asztalról leesik! Nem nézik a családtagjai a fel-
vételeket? Nem szégyenli magát a szomszédok előtt ez az álszent nyalonc?
A "dicsértessék"-et érti félre ez az Istenbarma? A lova IQ-ja kétszer olyan ma-
gas mint az övé! :=(
1% körül a parlamentben ülni,belekerül egy kis orálmelóba! :=(
kokopelli
@Ludas Matyi: ..was für Zeitungen Gänse Matthias? Kannst du vielleicht auflisten?
Wenn es nicht geht,so kannst du mich mal am Arsch lecken!..natürlich,
wenn du davor mit Salzsäure Zähne geputzt hast! Okay Suppenkasperl? :=)
amaramaistanna
@kokopelli: Gondolod érti? Gondolom,hogy nem. Talán jobb is. :)
Ludas Matyi
@kokopelli: Was ist mit dir los Schatzihasimausipupsibärchen? Hat etwas dir weh getan? Ich habe dir gesagt, vorher daß du dein Arsch für deine schwule freund hinhaltest, mit Vaseline dein Arsch einreiben sollst. Du bist ein dummer Arschficker, Schwuchtel Sau sonst nichts.
Ludas Matyi
@amaramaistanna: Was ist mit dir los Schatzihasimausipupsibärchen? Hat etwas dir weh getan? Ich habe dir gesagt, vorher daß du dein Arsch für deine schwule freund hinhaltest, mit Vaseline dein Arsch einreiben sollst. Du bist ein dummer Arschficker, Schwuchtel Sau sonst nichts. Gondolod erti? Gondolom erti. Talan jo is igy ;-)
CHEWBACCA
@a helység kalapácsa: Ez nálad antiszociális személyiségzavar?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél