Feljelentette Fehérvári Tamást, a Tolna megyei közgyűlés fideszes elnökét a dombóvári polgármester hivatali visszaélés miatt, írja a Pécsistop. Szabó Lóránd, Dombóvár balos polgármestere hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt jelentette fel Fehérvárit. Az ügy hátterében az Európai Uniós területfejlesztési források elosztása áll. A 2014-es önkormányzati választásokon a Fidesz csúnya vereséget szenvedett Dombóváron, élén a szintén dombóvári Fehérvári Tamással, a kormánypárt arcával. Fehérvári azonban a megyei közgyűlés elnöke lett, a településre pedig azóta alig érkeznek EU-s pályázati pénzek, miközben a szomszédos településekre bőven jutott forrás. Dombóvár pályázatai többségének esélye sem volt a sikerre egy kitétel miatt, ami jelentős előnyhöz juttatta a Duna és a Sió mentén fekvő településeket. "Ennél nagyobb bűnt, mint merő politikai bosszúból megváltoztatni a kiírást úgy, hogy az városi szinten csak Dombóvárnak okozzon hátrányt, városvezetőként nem tudok...

Forrás: alfahir.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
@Cefi: Amennyiben törvényes úton nem lehet alávágni, akkor el kell kapni, nehogy abban a tudatban vegetáljon, hogy szent és sérthetetlen!
Egyre inkább nem lesz más elintézési mód!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.