Vizes vb + Benjamin Netanjahu = Budapest közlekedése elesett.

Ha a vizes vb miatti káosz nem volna elég, ma érkezik Budapestre feleségével Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is, ami végképp megbénítja a főváros közlekedését. Vegyük át még egyszer, merre ne autózzon, hol  ne parkoljon ma és a következő napokban, és hogy a tömegközlekedésben is számítson korlátozásokra és lezárásokra.

Az izraeli kormányfőt a TEK védi, becsületükre legyen mondva, állítólag csak akkor és addig zárják le az útvonalakat, amíg feltétlenül szükséges.

 

Az Index.hu részletesen összeszedte, mikor hol ne legyen inkább:

2017. július 16-án 12 órától 2017. július 20-án 20 óráig tilos megállni

- az M3-as autópálya ki- és bevezető szakaszán, a Szilas pihenőhelyen a benzinkút melletti parkolókban,

- az M3-as autópálya kivezető szakaszának szervizútján, a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között,

- az M3-as autópálya bevezető szakaszának szervizútján, a Széchenyi út és a Rákospalotai körvasút sor között,

- a Szőnyi úton, a BVSC pálya és a Mexikói út között lévő parkolókban,

- a Szőnyi úton, a BVSC pálya előtti parkoló teljes területén,

- a Mexikói úti P+R parkoló és felüljáró melletti útszakasz mindkét oldalán,

- a Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt,

- a Kacsóh Pongrác út szervizútján a Hermina út és a Borostyán utca között mindkét oldalon,

- a Széchenyi fürdő kiszolgáló útján mindkét oldalon, a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszokon,

- a Széchenyi fürdő előtti félkörív mindkét oldalán,

- a Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán,

- a Városligeti körúton a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszon, mindkét oldalon,

- a Hősök terén,

- a Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között,

- az Andrássy úton és a szervizúton is,

- a Kodály körönd teljes területén,

- az Oktogon teljes területén,

- a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Károly körút és a Révay utca között,

- a József Attila utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól 50 méteres szakaszon,

- az Erzsébet tér teljes területén, ahol egyébként a metró sem fog megállni ebben az időszakban;

- a Miatyánk utca mindkét oldalán.

2017. július 17-én 8 órától 2017. július 18-án 14 óráig

- a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Markó és a Révay utcák között,

- az Alkotmány utca mindkét oldalán,

- a Vajkay utca mindkét oldalán, a Szalay és az Alkotmány utcák között,

- a Szalay utca mindkét oldalán, a Honvéd utca és a Kossuth tér között,

- a Falk Miksa utca mindkét oldalán, a Kossuth tértől 50 méteres szakaszon,

- a Kozma Ferenc utca mindkét oldalán, a Báthory és az Alkotmány utcák között,

- a Vértanuk terén körben.

2017. július 17-én 8 órától 2017. július 18-án 18 óráig

- az Állatkerti körút mindkét oldalán, a Gundel Károly út és a Hősök tere között,

- a Felvonulási téren, a Műcsarnok melletti parkolóban

2017. július 17-én 8 órától 2017. július 18-án 24 óráig

- a Lánchíd utca mindkét oldalán és a parkolókban is,

- az Ybl Miklós téren,

- az Apród utca mindkét oldalán,

- a Szarvas téren,

- az Attila út mindkét oldalán, a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,

- a Krisztina körút mindkét oldalán a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,

- a Dózsa György téren,

- a Palota út mindkét oldalán,

- a Szent György utca mindkét oldalán,

- a Szent György téren,

- a Színház utca mindkét oldalán,

- a Dísz tér teljes területén,

- a Tárnok utca mindkét oldalán,

- a Szentháromság téren,

- az Országház utca mindkét oldalán,

- a Kard utca mindkét oldalán,

- a Bécsi kapu téren,

- a Fortuna utca mindkét oldalán,

- a Fortuna köz mindkét oldalán,

- a Hess András téren,

2017. július 17-én 8 órától 2017. július 19.én 22 óráig

- a József Attila utca mindkét oldalán,

- a Széchenyi téren körben,

2017. július 18-án 8 órától 2017. július 19-én 22 óráig

- a Károly körút mindkét oldalán,

- a Kossuth Lajos utca mindkét oldalán,

- a Szabad sajtó út mindkét oldalán,

- a Március 15. téren,

- a Petőfi téren,

- az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán,

- a Wekerle Sándor utca mindkét oldalán,

- a Vigadó utca mindkét oldalán,

- a Deák Ferenc utca mindkét oldalán,

- a Türr István utca mindkét oldalán,

- a Régi posta és az Apáczai Csere János utcák kereszteződésénél található parkolóban,

- a Dohány utca mindkét oldalán, a Károly körút és a Síp utca után 50 méterre lévő szakasz között,

- a Wesselényi utca mindkét oldalán, a Károly körút és a Síp utca után 50 méterre lévő szakasz között,

- a Síp utca mindkét oldalán a Wesselényi utca és a Rákóczi út között,

- a Dob utca mindkét oldalán, a Károly körút és a Rumbach Sebestyén utca után 50 méterre lévő szakasz között,

- a Rumbach Sebestyén utca mindkét oldalán, a Wesselényi utca és a Dob utca után 50 méterre lévő szakasz között.

A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, a BKK pedig azzal biztat mindenkit, hogy a közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetők el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.