A Magasles blognak adott interjújában Semjén Zsolt többek között arról beszélt, hogy mekkora kárt okoznak a kóbor kutyák a vadásztársaságoknak.

Semjén Zsolt azt mondja, Nyugat-Európában "szélsőséges vadászellenes gyűlölet" uralkodik. Példaként említi, hogy a német zöldek már odáig vetemedtek, hogy betiltanák a trófeák behozatalát Afrikából.

Ezzel drasztikusan megcsappanna az oda látogató vadászok száma, ami súlyos csapás lenne az afrikaiak és az élővilág számára is

- véli a KDNP elnöke, aki persze maga is szenvedélyes vadász.

Semjént a mostanában gyakorivá váló és erősen vitatott kutyakilövésekről is kérdezték. A politikus azt vallja, a kóbor kutyák súlyos gazdasági kárt okoznak a vadgazdának a vadászható vadfajok esetében, a védett fajokkal kapcsolatban pedig a természetvédelemnek okoznak súlyos károkat. 

Ha valaki látta egyszer is, ahogy 3-4 kóbor kutya széttép egy őzgidát, vagy egy vemhes őzet, az másként fogja megítélni ezt a helyzetet.

A másik: ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el, mintsem nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak vagy elüssön egy autó és az árok szélén még napokig kínlódjak. Számos állatvédő szervezet teljesen józan álláspontot képvisel ebben az ügyben

- szögezi le a kereszténydemokrata politikus.

Azt azért elismeri, hogy sosem a kutya a hibás, hanem a gazdája, aki nem nevelte meg az állatot.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Én is csak azt kívánom neked seggfej, hogy egy jól irányzott lövéssel terítsenek le téged. meg a gazdaállatodat a többi szarházi élősködővel együtt, s máris boldogabb hely lesz Magyarország.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Én is csak azt kívánom neked seggfej, hogy egy jól irányzott lövéssel terítsenek le téged. meg a gazdaállatodat a többi szarházi élősködővel együtt, s máris boldogabb hely lesz Magyarország.
karma1
Azert a firkasz nagyon kicsavarta a mondatot, - freud-i elszolas van benne: mar az ujsagiro is igy szeretne latni tomjenzsotit...
Nana, hogy merges, hogy az ozsutat 3-4 kobor kutya szetmarcangolja, amikor azt o maga akarta leloni.
(Hasonlo temaval van egy szuper Vavyan Fable novella, amikor a szerbiai kivegzeseket hirtelen folulrol leallitja a "kedves vezeto", es az emberek mar eppen kezdenenek halalkodni az eletbenmaradasukert, amikor megerkezik a "kedves vezeto", es szemelyesen, sajat kezevel lovi bele az arokba az utolso meg nehany elo szerencsetlent. )
Szoval; a dolgok nem mindig jelentik azt, aminek eppen kineznek...
nezelodo
Ejnye-bejnye Zsóti papolsz itt a vadász etikáró! Hé, mi is itt élünk ám, és nem az erdélyi havasokban birkózunk a medvékkel, és ismerjük az "etikus", hozzád hasonló természetvédő vadászokat. Miért is nem csodálkozok, amikor ezek az "etikusok" az országútról terepjáróból lövik az egerészölyveket a fa tetejéről, mert védik a védett ragadozótól a keltetőből kihozott nemes fácánjaikat, és a kisnyulakat!? (Vegyen csak a termelő méregdrága, rettenetes hatású pocokirtó szert, amitől a maradék ragadozó madár is elpusztul, meg a fácánjaitok is.) Ja, azért jó a puskás embernek beavatkozni Isten által teremtett egyensúlyba, és leesik egy egy, a mások terményén nevelt őzike vagy vaddisznó a haverok ünnepi asztalára. Megbocsáss, de a többség, akik neked tisztességes vadász, nem fér bele az átlagember baráti társaságába, vagy csak én vagyok olyan peches, hogy ezeket ismerem?
Amikor belebotlok természetjárás közben egy ilyen vasárnapi gyülekezetbe, és órákra marasztalnak az őrködő puskás emberek, mondván, ki ne menjek a lezárt, nem a vadászok tulajdonát képező területre, mert ezek úgy bepálinkáztak már korán reggel, hogy mindenre lőnek ami mozog, vagy csak úgy látja a szódásüvegtalpú szemüvegén keresztül. És ezek még a jobbak közül valók, nem az etetőbe szoktatott vadakat lövik kajáltatáskor, mint sok hős, magas erkölcsű vadász. Na hagyjál a kenetes meséiddel, és etesd a híveket a fidesz tv-ben és a rádióbeli szeánszaitokon ezzel.
human
" a német zöldek már odáig vetemedtek, hogy betiltanák a trófeák behozatalát Afrikából."
Igen, Zsóti. Mert némi összefüggés van az afrikai fajok fogyása és a gazdag turisták trófeagyűjtése közt. De nem csodálom, hogy ilyen egyszerű összefüggéseket nem látsz, mikor azt sem érted, hogy mi a baj a Mészáros-féle jelenséggel.
Levendula
Aki kóbor állatokról így beszél, az a hajléktalan, vayg beteg embertársait is így kezeli...
micfild
@karma1: Fable-nak sok sok nagyon jó regénye és novellája van... ill mind jó.
Az én kedvencem az.. hogy "egyszer majd Bambi visszalő."
Az egyik Halkirálynő-ben, Denissáék elkapnak egy ilyesféle csapatot mint semillyenzsótiék... Sajnos az életben nincs Denissa és nincs tisztességes államügyész aki elintézi nekik a kótert és még a nyomozásban is részt vesz
iluminati
Úgy vélem itt mindenkinek igaza van...Szerinem nem csak vadászni jár a szentem.. az országházi közvetítésekben ..úgy néz a vikt...ra mint a barátnőjére
papa.49
Kenetteljes majom megfogod kapni, de nem egy jól irányzott, hanem egy hozzád méltó ,,pancser,, lövéssel, hogy kínlódjál legalább félnapot te tetű !!!
Perwool
@Macskaszem: Igazad van! Ezt a problémát valóban meg kéne oldani. Első lépésként talán egy 7,62-es szellőzőlyukat a koszos fejükbe, aminek eredményeként egyik oldalt távozna az aberrált agyuk, a másikon pedig visszaszivárogna hazánkba a demokrácia és a józan ész.
elnyomott
Teljesen megértem Semjént.
Elkényelmesedett, tespedt, lusta, semmirekellő, buta ember, aki már nem tudja elképzelni az életet, csak jómódban, védett állapotban.
Fel sem fogja, hogy van ember, sőt állat, aki élni akar akkor is, ha beteg, ha kiszolgáltatott, ha nélkülöznie kell, ha nincs senki aki védené. Hogy az élet önmagában is érték minden élőlénynek.
Ez a kereszténységet meghazudtoló senki talán egyszer lesz kivert kóbor eb és megtanulja.
Fradigege
"Ezzel drasztikusan megcsappanna az oda látogató vadászok száma, ami súlyos csapás lenne az afrikaiak és az élővilág számára is..."

Az orvvadászok tizedelik az állományt, plusz ezek úri mókáznak a védett fajok felett. Szétcsattan a kereszténységtől a mellkasa.
quadrocopter
Egy patkány hogyan lehetne kóbor eb? A lövés most is mehet!
karma1
@micfild: Szerencsere az o konyveit megkuldik nekem otthonrol...:o))) Szuper csajszi...
Peller Anikó
Minek gondolkodsz annyit áltatos manó, lövesd be magad.
namihami
Elgondolkodtató, mi több, megfontolandó ötlet. Nem is kéne sokáig töprengeni rajta.
Ludmilla
arról is lehetne mesélni,hogy az éheztetett vadak mennyi kárt tesznek a vetésekben,veteményesekben,nem beszélve a rühes rigókról,akik felfalnak mindent a konyhakertben... a Krisztus-csipkedőért meg nem lenne kár,mert kártékonyabb,mint a kóborkutyák, tehát... le lehet vonni a következtetést
grincss
Zsóti!
Nem muszáj ahhoz kóbor kutyának lenni!
Sámannus
jó az irány, csak nem eléghatározott.
Jozefina
Én csak arra lennék kíváncsi, hogy az harrag a nagy "keresztény" és "bölcs" társai miként vélekednek erről?? Meg az ifú KDNP-s csicsre had??? Vajon hívő emberhez méltó cselekedet lelőni egy állatot???
Jozefina
@Pálinkafőző Rézüst: De annak mondja magát !!!
Pálinkafőző Rézüst
@Jozefina: ja. Antoine de Saint-Exupéry meg rólam mintázta a kis herceget... :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.