A készülék olyan elavult volt, hogy már 2012 óta nem használhatták volna, betegjogi képviselőjük szerint viszont más se vette volna észre a daganatot.

Az elavult CT-készülék is szerepet játszhatott abban, hogy 2014-ben Ajkán a a Magyar Imre Kórházban nem vették észre egy nő halálos daganatát. A kórház 2012 júniusa óta nem is használhatta volna a berendezést – írja a 168 óra.

Az elavult CT-készülék is szerepet játszhatott abban, hogy 2014-ben Ajkán a a Magyar Imre Kórházban nem vették észre egy nő halálos daganatát – derült ki az RTL Klub Híradójának a riportjából. A csatornának az áldozat lánya mesélte el, hogy az anyja 2014 júliusában fej- és fülfájás miatt ment be CT-re a Magyar Imrébe, ahol a felvételek alapján azt mondták neki, hogy nincs semmi baj. Emiatt a kórházból diagnózis nélkül távozott, 2014 november 22-én viszont orrgaratrákban elhunyt.

A nő CT-felvételeit később megnézték a szombathelyi Markusovszky Kórházban is, amelynek az egyik orvosa azt mondta, az elavult CT által készített felvételek rossz minősége is szerepet játszhatott abban, hogy Ajkán nem vették észre a daganatot. „A CT-képanyagot áttekintve retrospektív megállapíthatjuk, hogy már azon is ábrázolódik a kezdeti stádiumú tumor” – hangzik az erről szóló szombathelyi zárójelentés szövege.

A család emiatt a Magyar Imre betegjogi képviselőjéhez fordult, a kérdéseire adott hétoldalas minisztériumi válasz pedig úgy szól, hogy az ajkai CT-készülék 2012 júniusa óta nem felel meg a jogszabályban előírt feltételeknek – azóta korszerű MDCT-készülékre van szükség, amelynek a hiányáról a Magyar Imre szolgáltatója nem tett bejelentést –, az áldozatról 2014 júliusában készített felvételeken mindazonáltal más orvos sem vette volna észre a daganatot. Az RTL Klub Híradója az ügyben megkereste az ajkai kórházat is, amelytől azt a választ kapta, hogy a betegeket a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházba küldik át CT-re.

Kórházi közlésekre hivatkozva ezután már az MTI írta meg, hogy a Magyar Imrében folyamatos a betegellátás, egy tervezett CT-vizsgálatot sem mondtak le az intézményben, a Csolnoky Ferencben pedig a megnövekedett betegszám miatt meghosszabbították a CT-műszakokat, illetve kezdetben hétvégén is dolgoztak azért, hogy aki Ajkán már előjegyzésben volt, a megfelelő és tervezett időpontban átessen a vizsgálaton.

Nemrég derült ki, hogy Magyarország bonyolult szívműtéteket végző egészségügyi intézményében, az Országos Kardiológiai Intézetben nincs CT-készülék, és emiatt a beteg gyerekeket a Heim Pál Kórházba, a felnőtteket pedig a Szent István kórházba szállítják át – akár nyitott mellkassal is.

Címlapkép: Pixabay/tps_dave CC0

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
na erről beszéltem..például az elavult röntgengépen perszehogy nem veszik észre, ha beteg az ügyfél tüdeje...de ez másra is érvényes.

nos most jön az, hogy régen röntgen sem volt..
magyarbakancs
2012-ben már elavult volt a CT akkor az ajkai kórház főigazgatója a Veszprémi ANTSZ - vezetője miért nem állíttatta le a CT működését?
RTG orvos leletező milyen képet nézett?
Mikkor nem volt CT akkor szoktak csinálni réteg felvételt és ki tudták mutatni a daganatot.
Csak ma annyira hagyatkozunk a technikára, hogy pisálni sem tudnak nélküle.
Felteszem azt a kérdést, ha ne adja, isten történne egy nagy ipari, természeti katasztrófa és altatni kellene műtétre a beteget, de nincs elegendő altatógép, hány anesztes tudna éterrel altatni?
10 ből 1.
Mert nincs oktatva, hogy kell.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.