Kocsis Mátéval tárgyalt volna az Auróra utcai szórakozóhely bezáratásával kapcsolatban az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének tanácsosa, a józsefvárosi önkormányzat azonban elutasította a levélben történő megkeresést.

Jelezték, Kocsis semmilyen módon nem vett részt a hatósági eljárásban, és bíznak benne, hogy hozzá hasonlóan másnak sem áll szándékában befolyásolni az ügymenetet. „Ahogyan azt a nagykövetségnek adott válaszunkban is leírtuk, az ügyben Józsefváros jegyzője az illetékes, ő tud tájékoztatást adni a tanácsosnak, ennek lehetőségét felajánlottuk neki” – idézi az önkormányzat álláspontját a Magyar Idők.

Kocsis Máté nem kíván tárgyalni az Auróráról az amerikai diplomatával

Kocsis Máté (Fotó: Balog Zoltán/MTI)

Az Auróra bárhelyiségének bezáratását valóban a jegyző rendelte el, azután, hogy június 9-én rendőrök szállták meg a Soros-támogatással is üzemelő közösségi házat: a nyomozók közel száz vendéget vizsgáltak át és közülük 15-öt vittek el, és mindössze pár gramm füvet sikerült lefoglalniuk. A jegyző később lakossági nyomásra záratta be egy évre a bárhelyiséget, mivel több környékbeli lakó állítólag rettegett az itt találkozó bölcsészektől, civil aktivistáktól.

A rendőrség bűnügyi térképe szerint csak május 19. és június 18. között két lopás és egy garázdaság történt az Auróra utcában – a pár lépésre található Népszínház utcában pedig egymást érték a bűncselekmények – a helyieknél valamiért mégsem ez verte ki a biztosítékot, hanem az Auróra gyanúsnak tartott vendégei.

Az Auróra Közösségi Ház a razzia után azt közölte, „a közösségi teret mintegy 30 rendőr szállta meg, az önkormányzat munkatársaival és a katasztrófavédelemmel közösen érkeztek.

A kivonuló rendőrök magas száma és a hatóságok összehangolt fellépése viszont nem spontán intézkedésre utal, ahogy az sem lehet véletlen, hogy pont egy a kender ipari hasznosítását bemutató rendezvényen történt a razzia. Az intézkedés 14 órán keresztül tartott, mely során minden egyes vendég csak igazoltatás és ruházatának átvizsgálása után hagyhatta el a házat.”

Szintén politikailag irányított akcióra utal, hogy a kormányközeli Pesti Srácok előbb értesült a bárhelyiség bezáratásáról, mint maga a közösségi ház. Azt pedig előzetes figyelmeztetésnek is tekinthették volna a hely üzemeltetői, hogy május 2-án hatvannégy vármegyés radikális különítmény jelent meg náluk, és Stop Operation Soros-feliratú graffitikkel dekorálták ki a klub bejáratát. – írja a Magyar Nemzet.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Mátékisasszony !! Tudjuk, hogy az amcsi HETERO, ezért
finnyáskodsz...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
@justhpeter: Lovasszekeret hajtó szopós!
Equus
@justhpeter: kocsis máté egy szülők szégyene kisköcsög csicska. Egy miniország álomvilágban élő miniszterelnökének seggnyalója. Egy szétesőben lévő, élhetetlen nyugat-ázsiai főváros egyik lepukkant kerületének polgármestere, aki fosik egy követségi alkalmazottal találkozni, mert az nyilván felkészültebb tőle és nem ismeri azt a fajta szolgalelkűséget, ami kicsi csicskában gyárilag benne van.
quadrocopter
@durbincs: Szerepelsz buzeráns tahó? A magyar még minidg nem megy szekubérenc?
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/06/jatszoter-1024x519.jpg
Egy paranoid, gyűlölettel teli, leszarom ország ez. A nép nem bízik a hatalmon lévő kormánypártban, hisz az már ezerféleképp meglopta, megkárosította. Mondhatnók: hintába ültette és még sört sem adott, ellenben sokak kedvenc sörét támadta. Megkérdőjelezzük Kocsis Máté rendeleteinek jogosságát, hiszen az utcák koszosak, a parkok nagy része szeméttelep és a városban alig van tisztességes kutyafuttató.
bencemacska
Szegény hülye, a küszöbhöz verhetné a seggét örömében, hogy egy amerikai diplomata szóba áll vele !!!
volvós
@justhpeter: 11:01

...1(egy) buzerans !
Nessy
Amint "nem avatkoznak be" az ügymenetbe! Jézus Mária! Ekkorát hazudni, már nem bocsánatos bűn Máté fiam!
Ezzel az indokkal a szórakozó helyek zömét be lehetne záratni!
Mint ahogy a fesztiválokat sem igazán lehetne megtartani!
Politikus hazudj, de rajt ne kapjanak!
quadrocopter
@durbincs: A vesszőkkel hadilábon állsz primkó szekubérenc, a saját pudvás szádat érzed - tucc róla?
Ludmilla
@justhpeter: a pisis nembuzi kocsismátéka
volvós
Mátékisasszony !! Tudjuk, hogy az amcsi HETERO, ezért
finnyáskodsz...
namihami
@quadrocopter: Nemcsak a vesszőkkel. A határozókkal is, a hol és hova (ba-be, ban-ben ) is megoldhatatlan feladat számára.
quadrocopter
@namihami: Van neki elég, a szeku nem volt képes megtanítani magyarul a sunyi bezerát.
namihami
@durbincs: ""kisasszonyi""? Az mi?
Figyelj, én már legalább két alkalommal megírtam, hogy fiúgyermekként láttam meg a napvilágot. Így 60 felett már nem igazán férfi (tudod, biológia), de ""kisasszony"" (kisasszonyi) biztosan nem. Te olvasod is ezeket a blogokat vagy csak írásra vagy szerződtetve?
Egyébiránt, innen a monitor elől kerültem elő. És csak úgy mellékesen: a helyesíráshoz nem kell ""tudósnak"" lenni. Ezt (általában és jobb esetben) az általános iskola első 3 (három ) osztályában lehet, sőt kellene elsajátítani. Később is lehet, de az már sokkal nagyobb és több erőfeszítést igényel.
És végül: a kommentelők nagytöbbségével lehet afférba kerülni, de ezt (legalább) olyan szintű fogalmazástudással és helyesírással kellene megtenni, ami nem az azonnali kategória-besorolással járna együtt. Understand? (bocs. ez kib@szás volt)-érted?
quadrocopter
@durbincs: "Magyar bennszülött "létedre lesűlhetne a mocskos bőr a pofárdól, hogy nem vagy képes helyesen, normálisan magyarul írni, írásjeleket használni - szekus buzera söpredék!
quadrocopter
@durbincs: Ezt az ótvart már elsütötted, mocskos szekus, persze elég primkó vagy hozzá, hogy örülj magadnak!
quadrocopter
@durbincs: Gyenge vagy zergefing, hamar belebuktál a szakzsargonba!
quadrocopter
@durbincs: Ennyit tudsz magyarul leírni? Elhanyagolt a szeku, vagy eleve nem ism próbálkozott oktatni, látva az állapotodat! "Születési adottságod" -. primkó - a gyengeelméjűség?
quadrocopter
@durbincs: Engem azért nem fizetnek, hoigy egy idióta, sunyi, szekusbérenc, magyar helyesírásból is csont idióta, hazaáruló, gyógyíthatalan beteg, imbecillnek irogassak, mikor itt értelmesek is vannak!
Értve vagyok - román szekus kötschög?
kokopelli
@quadrocopter: te ezek ketten vannak! Frankón
1. egyedül nem lehet valaki ennyire hülye
2. a skizó nem tudja min csinál a másik!
...Mint a feledékeny az orvosnál:...
-Doktor úr! Baj van a memoriámmal!
-Mióta?
-Mi mióta?...de a halasszörny csak idiÓTA! :=)
volvós
Mátécicus lehajol az utcán
Kisfiu mögötte kiabál !!
Néni, forditva van rajtad a bugyi...
- Belül van a csipke ??
- Nem, kivül van a sz@r...!
quadrocopter
@kokopelli: Nincsenek ketten csak skizofrén a hazaáruló szekus bérenc, a Lendvayból kapja a pénzt, hogy akik a hordát támadják, azokat kösse le!

Ez az adatlapjának tartalma:
"Foglalkozás: Nincs megadva
Életkor: Nincs megadva
Lakóhely: Nincs megadva
Személyes honlap vagy blog: -
Kedvenc idézet, mottó: Nincs megadva
Szeretem: Nincs megadva
Nem szeretem: Nincs megadva
Kedvenc témáim: Nincs megadva
Politikai nézet: Nincs megadva"

Tehát fosik a sunyi szekus bérenc, ennek ellenére ráakadtam!
Jozefina
Én úgy tudom a jegyző a polgármesteri hivatal alkalmazottja, tehát Kocsis nélkül, annak beleegyezését kikérve (vagy a közgyülés hozzájárulásával) adhat ki határozatokat!!!
Kvázi Máti hazudik ez ügyben is. Az már más kérdés, hogy politikai kultúra hiányában elutasítja az USA nagykövetség tárgyalási szándékát!!!
eszegfu
@quadrocopter: tegnap 16:07 Őszintén: Te érted miket ir a "halacska"?! Van alany, állitmány, jelző a mondataiban, csak éppen semmi értelmet nem találok benne.
quadrocopter
@eszegfu: Tuti, hogy van defektje a hülyéjének, a zavaros szóhasználat, minden mondat tele vesszőkkel, duplázott kérdőjelek!
kokopelli
@durbincs: ..kicsi ember,előkerült a hordó a lukkal!,Nem baj
nincs kisasszony ,de van játékszabályozásmer ,máma ön kisfiú
lészen a hordóban!.Nem baj ma csak tíz "secus" vanni az örsön!
Hamar telelenni a püspökfalatja? Nem rossz a daktari se máma!
Sok szerencsét csúnya undor halacska! :=)
Figyelem, kopogni ha telelenni teccik! Jó? :=)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.