A Csongrád megyei közgyűlés már megszavazta a névváltoztatást, ha ősszel a parlament is rábólint, hivatalos lesz a dolog.

A Csongrád megyei közgyűlés már megszavazta, hogy Lázár János kérésére megváltoztassák a megye nevét, így az Csongrád-Csanádra változhat – írja a Magyar Nemzet.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég több megyének is levelet írt, hogy fontolják meg a történelmi megyenevek újbóli alkalmazását, és bár Pest megye elutasította a Pest-Pilis névre változtatást, a Csongrád megyei közgyűlés június 30-án elfogadta a Csongrád-Csanádot, és Nógrád megye esetében is felmerült a változtatás Nógrád-Hont megyére.

Csongrád megye azt közölte a lappal, hogy kikérték történészek véleményét is, erre alapozva pedig végül 13 igen, 1 nem szavazattal, valamint 1 tartózkodással fogadták el a névváltoztatást, amelyre azonban még a parlamentnek is rá kell bólintania, hogy hivatalos legyen, ez pedig legkorábban szeptemberben várható. Hogy pontosan mennyibe kerül majd a névváltoztatás, azt senki nem tudta eddig megmondani.

A lap azt írja, Pest megye viszont előbb épp egy hatástanulmányt kért a minisztériumtól, hogy mennyibe kerülne a névváltoztatás, de minthogy ez nem készült el, illetve a Pest Megyei Levéltár is arra jutott, hogy a korábbi Pest-Pilis-Solt-Kiskun név helyett mindenki csak Pest megyének hívta az egységet, a megyei közgyűlés végül leszavazta az ötletet.

(hvg.hu)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Hurrá!Már csak ez a program van hátra, és a haza fényre derül...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
berkabela
Bpest rendezett egy sportversenyt,amit Csongrád nyert. Újra kellett iratni egy rakás oklevelet, mert Csongrád megye nevére állították ki. A nevezési lapokon egyértelműen Csongrád város indult, de ilyen "településre" pesten nem számítottak.
nemkati
"a korábbi Pest-Pilis-Solt-Kiskun név helyett mindenki csak Pest megyének hívta az egységet".

Ebből is az lesz, hivatalosan fel kell tüntetni a teljes nevet (jó sok pénzért lecserélni millió helyen), de a köznyelv továbbra is Csongrád megyének fogja hívni, és így is pontosan lehet tudni, hogy miről van szó. Vagy ez a megye is úgy jár, mint Borsod-Abaúj-Zemplén megye, amit csak Borsodnak hívnak, vagy méginkább BAZ megyének. Nem a neve miatt őrződik meg az utódok és a történelem emlékezetében, hogy mi volt az a 63 vármegye valamikor régen, hanem a történelem órákon.
kishonda
@relatív: Fehér, vagy indián lovon? Természetesen fordítva ülve.
eszegfu
@kishonda: Talán a döglött ló is megteszi...:)
eugen4402
@nemkati: Pontosan így látom én is. Ezek sérvet kaphatnak az erőlködéstől, hogy amit tudnak, azt visszakereszteljék a "dicső" Horthy-korszakbeli neveikre, vagy verejtékezve kitalálnak valami újat, de a köznyelv a megszokások rabja. A reptér csak papíron lett Liszt F., az emberek Ferihegyként emlegetik. A Moszkva tér se merült feledésbe. Lenin- és Sztálinvárost sikerült elfelejtenünk, de annak sajátos okai vannak: eleve idegenek voltak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.