Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium fideszes államtitkára tartott arról sajtótájékoztatót, hogy sorossal szemben Magyarország kitart a határzár mellett.

Soros Györggyel szemben Magyarország kitart a határzár mellett, amellyel Európa schengeni határait és az országot is védi, óvja a közbiztonságot és segítséget nyújt a nyugat európai országokat sújtó terrorista cselekmények megelőzésében – erről az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt keddi sajtótájékoztatóján.

Völner Pál azzal összefüggésben mondta ezt, hogy Magyarország megválaszolta az Európai Bizottság legutóbbi felszólítását, amelyben a testület a határőrizettel kapcsolatos szabályozást kifogásolta.

Az államtitkár szerint ez a szabályozás valóban "ellene megy a Soros György által felvetett tervnek, amely évente több százezer migránst kíván betelepíteni Európába". A kerítés ugyanis fizikailag akadályozza meg az országba történő bejutásukat, az élőerős védelem pedig a mégis átjutókat visszaszállítja a határra, ahol a tranzitzónában kérvényezhetik a menekültstátuszt.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Sorosnak a véleménye volt, hogy nem megoldás a határkerítés. Nem terv!

"Völner Pál azzal összefüggésben mondta ezt, hogy Magyarország megválaszolta az Európai Bizottság legutóbbi felszólítását, amelyben a testület a határőrizettel kapcsolatos szabályozást kifogásolta."

Völner Pál az Európai Bizottság kifogásaira miért Sorosra hivatkozik a sajtótájékoztatóján?
1magyar
Mindenki ugasson a saját háza táján!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.