A férfi visszakérte az adóját a NAV-tól,  mondván, nem arra fordítja az állam, amire kellene – a hatóság részben megkísérelt adócsalással gyanúsította meg.

Még januárban kérte vissza az adóját Szentesi Kálmán, aki szerint az állam nem arra fordítja a befizetett pénzt, amire igazán kellene (egészségügy, stb.), és ebből neki elege lett. Összesen 1,3 millió forintot próbált meg visszaigényelni a férfi.

A NAV akkor gyorsan ráhúzott egy 408 ezer forintos bírságot, mert szerintük a férfi jogosulatlanul igényelte vissza az adóját – olvasható a 444 cikkében.

Szentesit a Transparency International képviselte az ügyben, ám Székesfehérváron ellene döntött a munkaügyi bíróság, így most az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi  emberi Jogok Európai Bíróságához fellebbeznek, mert szerintük a NAV jogosulatlanul rótt ki Szentesire indokolatlanul magas büntetést.

A NAV-nál biztosra mentek, július 13-án "összesen 1.500.417 forint összegű adó, részben csak megkísérelt elcsalása miatt, költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással gyanúsították meg Szentesi Kálmánt" – áll a cikkben.

A NAV még a 408 ezres bírság kiszabása után közvetlenül rendelte el Szentesi 2014-es adóbevallásának soron kívüli vizsgálatát, és találtak is egy 128 ezres jogosulatlan visszaigénylést. 

A cikk szerint Szentesi ezt tényleg jogosulatlanul igényelte vissza, ám ezt azért tette, mert a NAV a vonatkozó határozatot rossz címre postázta. Így y férfi azt hitte, túlvontak 2014-ben a személyi jövedelemadójából, ezért kért vissza 128 ezer forintot, a NAV meg visszautalta azt. 

"Az adóhatóság ezt a pénzt azóta sem követelte Szentesi Kálmántól – egészen mostanáig. Most azonban úgy vélik az adónyomozók, hogy a 128.993 forint visszautalásával megvalósult a költségvetési csalás, amihez hozzácsapták azt az 1.361.751 forintot, amit Szentesi Kálmán meg akart menteni attól, hogy valamelyik oligarcha, vagy a befolyásos politikusi családtagok egyikének a magánvagyonává alakuljon át. Ez utóbbit, állítja a NAV, csak a hatóság szemfülességének köszönhetően nem sikerült elcsalni" – olvasható a 444 cikkében.

(Címlapi kép: Youtube)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
@quadrocopter: ...és akkor jött egy nagy fekete autó...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cefi
Ilyenek ezek az ötvenes évek albániában...
Cefi
@quadrocopter: ...és akkor jött egy nagy fekete autó...
Pálinkafőző Rézüst
mélyszaros lölö celély ,5 millárdot "felejtett" el bevallani, és még egy ejnye-bejnye se volt...Menjetek ti a pichába...
papa.49
A nav. tól, vagy az apeh. től mást várni nem lehet, a kisembert megnyúzzák, a milliárdosokat futni hagyják, gondolom a megfelelő ellenszolgáltatásért !!!
bakegya
Nagyba megy a cigány tarot,TILOS UDVAR MI EGYMÁS,LILA KÖDÖS AZTROFÓBIÁSOK ELŐNYBEN -péntektől már a művészetek völgyében is-na ott szembe mehet bárki,ha van rá hétezre óránként mellényzsebből a teljes fityiSS UNIVERZUMMAL.NATURA
önkielégítő -kurmányzója van Anyuországunknak-POSVÁNYOS UTÁN SZABADON ADÓMENTESEN ÁLMODOZHATSZ-kedves Kálmán-az anyaföld javai nem ingyen vannak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.