De az sem világos, hogy mire kapott az államtól 700 milliót tavaly karácsonykor a Fradi focicsapata. Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető közérdekűadat-igényléssel fordult az EMMI-hez, hogy megtudja, pontosan mire ment el az a 21 milliárd forint, amit sportegyesületek és szövetségek kaptak 2016. decemberében a kormánytól. A listán vannak kifizetések, amelyek nagyjából értelmezhetők a döntést rögzítő kormányhatározat táblázatában. A Debreceni Egyetem 2,4 milliárdot kapott például sportcélú fejlesztésre, a birkózók 2 milliárdot a 2018-as vébé megszervezésére, és vannak sima támogatások bizonyos szövetségeknek. Az MLSZ kapott 3 milliárdot utánpótlás nevelésre például, és még 2 milliárdot szakmai feladatokra. Az elsőt nagyjából el lehet képzelni, hogy micsoda, az utóbbi már kevésbé nyilvánvaló. 4,2 milliárd a budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatos dolgokra A lista legrejtélyesebb része egy összesen 4,2 milliárd forintos tétel, ami összesen 24 kifizetésből áll, és mindegyik a...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
a népnek az ő szolgái a népnek a pénzével úgy játszanak, ahogy akarnak. A nép fizeti a 27%-os ÁFÁ-t, a soha vissza nem adott tb és nyugdíjadót, vigyázhat, h meg ne bírságolják és joga van kussolni. Ez az illiberális demokrácia
quadrocopter
Miért is kéne titkolózni, ha minden frankón, tisztán zajlana? Hát azért, mert nem így zajlik!
Aljas, pofátlan módon titkolnák azok elől, akiktől származik a luxuslé!
Ct-k? Ugyan már...aki beteg, annak harangoztak, meg annak is, akinél ókori ct- miatt nem ismerik fel, amit fel kellene!
relleporp
Először is az államtól kapott támogatásokat, hogyha a beszerzés értéke eléri a törvényben előírt értékhatárt akkor közbeszerzést követően lehetne elkölteni, aminek lega az eredménye nyilvános. A másik, dolog, hogy uniós támogatásoknál, ami mellett állami támogatás is van, minden pénzköltés nyilvános. Itt meg azt mondják, hogy a támogatott döntheti el, hogy üzleti titok, hogy mire bassza el közpénzt? Úristen milyen rendszer ez? Teljesen diktatúra, olyan döntést hoznak mindig ami éppen jó nekik, semmi kontroll, semmi fék.
quadrocopter
@relleporp: Ez egy koszos, mocskos rezsim, kellő, XXI.szd.-i óvatos, lopakodó diktatúrával!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.