A Szálasit példaképének tekintő nyilas tavaly ősszel a hozzá házkutatásra érkező nyomozók egyikével végzett.

Szeptemberben vádemelés várható id. Győrkös István, a bőnyi rendőrgyilkosság egyetlen gyanúsítottja ellen, akinek bűnösségét tanúvallomások mellett számos igazságügyi szakértői vélemény is bizonyítja. Akár életfogytiglant is kaphat tudta meg a Magyar Idők.

Megtartotta az iratismertetést a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) győri regionális osztálya a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében. Simon Richárd, a KNYF helyettes szóvivője lapunknak elmondta: az iratismertetést követően harminc nap van a vádelőkészítésre, ami kétszer harminc nappal meghosszabbítható. Az ügy kiemelt, ezért a vádat várhatóan már szeptemberben a Győri Törvényszékre fogják benyújtani. A Győri Járásbíróság nyomozási bírója múlt héten csütörtökön újabb három hónappal, október 27-ig meghosszabbította az ügy gyanúsítottja, id. Győrkös István előzetes letartóztatását.

Az iratismertetés során a gyanúsított és védője elé terjesztették az összes iratot, amelyek alapján vádat emelnek, így a védelem valamennyi igazságügyi szakértői véleményt is megkapta.

A Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezetőt példaképének tekintő közismert hungaristát hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettével, illetve lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítja az ügyészség, és várhatóan ezzel is vádolja majd meg. A Btk. szerint az emberölés többszörösen minősített esetéről van szó, ami életfogytiglani fegyházzal is büntethető.

2016. október 26-án a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói házkutatásra érkeztek a gyanúsított bőnyi családi házához. A férfi eleinte együttműködött, ám végül vitába keveredett a nyomozókkal, és a rendőröket nem engedte be. Ehelyett visszament a házba, magához vette illegálisan tartott gépkarabélyát, amelyet csőre töltött.

Az alapos gyanú szerint az ajtón belépő Pálvölgyi Péter őrnagyot, az NNI főnyomozóját célba vette, és elsütötte a fegyvert. Mivel az AMD sorozatlövésre volt állítva, négy-öt lövedéket lőtt ki. Az egyik homlokon találta az őrnagyot, áthaladt a koponyáján, közben kisebb gellert kapva oldalt távozott és megállt az ajtófélfában. A főtiszt azonnal meghalt. Mögötte érkező társai maroklőfegyverekből tüzet nyitottak, és meglőtték id. Győrköst.

Ő azt állítja, véletlenül sült el a fegyvere, és nem lőtt az őrnagy felé sem. Ezt több szakvélemény is megcáfolta. A szakértők megállapították: a főtisztet a gyanúsított fegyveréből érkező lövedék sebesítette meg halálosan. Id. Győrkös a rendőrgyilkosság óta gyakorlatilag felszámolt paramilitáris Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) alapítója volt. Lapértesülések az MNA harcászati gyakorlatain részt vevő orosz hírszerzőkről és diplomatákról, s Győrkösék élénk jobbikos kapcsolatairól szóltak. Például Vona Gábor pártelnök és id. Győrkös nagyobbik fia egy társaságban vett részt az iráni nagykövetség egyik fogadásán, meghitt eszmecserét folytatva egymással.

Címlapkép: Pixabay/Engin_Akyurt CC§

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
,,Kaphat,, de nem kap esetleg Kossuth díjat igen ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.