Akár 3 évet is kaphat a felelőtlen szórakozó, ha pedig sikerül elérnie, hogy le is zuhanjon egy gép, 15 évet gondolkozhat rajta a börtönben, jó buli volt-e.

Belelézereztek egy Budapest fölött haladó személyszállító gép pilótájának a szemébe, ami miatt a másodpilótának kellett átvennie a gép irányítását – tudta meg a Bors. A gép épp Buda felett járt 1000-1500 méter magasan, kétszáz emberrel a fedélzetén.

A lap megkereste a Repülőtéri Rendőrigazgatóságot, akik szerint július 11-én, azaz múlt hét kedden a repülőtér irányítótornya értesítette őket, hogy egy járatra lézerfénnyel világítottak. Mint kiderült, sajnos korántsem egyedi esetről van szó: havonta három-négyszer érkezik ha­sonló bejelentés a hatósághoz.

A lézer egyáltalán nem játék: ha pont a pilóta szemébe világítanak vele, a fény elvakítja, s ha meg is szűnik a fénycsóva, zavaró utóképek maradnak a szemében. Ráadásul az ilyen elvakítások a repülés kritikus időszakaiban, leszálláskor és felszálláskor történnek, az ilyen esetekből tehát könnyen lehet tragédia.

A légi irányítók szerint az is hatalmas probléma, hogy egyszerűen lehetetlen meghatározni, honnan érkezik a lézer fénye, így kicsi az esélye, hogy a lézerező személyt felelősségre tudják vonni. Pedig akár három év börtönébe is kerülhet a felelőtlen szórakozónak a légi közlekedés veszélyeztetése, halálos tömegszerencsétlenség okozása esetén pedig 15 évre is rács mögé kerülhet.

Címlapkép: Pixabay/422737 CC0

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Na kiszólt a gödörből a lyuk. Agya mint egy hintalónak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
maci0427
Kötelet az ilyen szemét lézeres vakítónak !
Csizmás Kond
...gondolom fejjel lefelé szállt a gép...
wpym
Hatalmas verdijat kellene felajanlani: pl. 30 millio ft a nyomravezetonek. Ha megvan a gyoker, 30 ev fegyhaz, onnantol a tobbi tanul belole. Ha nem, ok is racs moge kerulnek (elobb-utobb).
simmering73
Na kiszólt a gödörből a lyuk. Agya mint egy hintalónak.
Fradigege
Ezeknek a cuccoknak a gyártását vagy eladását kellene tiltani+tiltott fegyverviselésnek miősíteni. Ennyi.
Pálinkás Pál
Nos ...pár gondolat az agyhalottaknak!!!A lézerfény párhuzamosan és egyenesen halad...Valamelyik nagytudású dobjon már ide egy vázlatot,hogy lehet a földről...a pilótafülkébe belézerezni,ráadásul pont a szemébe!!!Gyengébbek kedvéért...ha a pilóta normálisan a helyén ül...a földről nem tudsz a szemébe lézerezni ha a gép 1500 méter magasan száll!!!
herczeg0210
@bakcsubakka: Szédületes! GRATULÁLOK!!
franciscarsac
Lehetetlen megállapítani..honnan jött a lézer fénye..és egy haladó repülő pilótáját csak századmásodpercre lehet megzavarni ezen a módon..egyre több az olyan álhír és médiába bedobott szárnyatlan kacsa...amelynek célja..korlátozni a civileket az élet valamely területén..vannak civilek akik még tapsolnak is hozzá... a tükrök is vakíthatnak és a szerencsétlen szögben álló melegházak üvegei...tiltsuk be a primőröket is ?
Equus
1500 m-en, leszálláshoz készülve, min 4-500 km/h-val haladó gép ablakába lentről úgy bevilágítani, h az éppen a pilóta szemét találja el... hát, vazze... valaki kitalálta a kanyarlézert? És még célozni is tud vele.
Persze, más a helyzet, ha egy szemközt jövő gépből teszik ugyanezt.
Mindez történik július 11-én és a Propeller megírja július 20-án. Természetesen sem konkrét időpont, sem járatszám nincsen. Ennyire uborkailag lenne a szezon?
Csizmás Kond
...gondolom fejjel lefelé szállt a gép...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.