A Naphegyen vett 2015-ben lakást Vajda Zita, aki később hivatalosan is Matolcsy György jegybankelnök barátnője lett. A vásárláshoz az MNB adott kölcsön.

Még 2015-ben nyújtott kölcsönt a Magyar Nemzeti Bank Vajda Zitának egy naphegyi, 60 négyzetméternél kicsit nagyobb lakás megvásárlásához – értesült a Zoom.hu.

A lap szerint a jegybank egyik alapítványa nemrég módosítási kérelmet adott be a Fővárosi Törvényszékre, abból derült ki, hogy egy naphegyi utcában álló társasházi lakásnak Vajda Zita a tulajdonosa, viszont jelzálogjogot jegyzett be az ingatlanra a Magyar Nemzeti Bank 32,2 millió forint és járulékai erejéig. (A jelzálogjogot három nappal azután jegyezték be, miután Vajda tulajdonosa lett a lakásnak.)

Ez a cikk szerint azt mutatja, hogy az ingatlant kölcsönből vették meg, méghozzá a jegybanktól kapott kölcsönből.

Vajda egyébként 2016 közepéig közel két évet dolgozott az MNB-nél, elég szép fizetéseket szerezve: nemzetközi szakmai titkárként havi nettó 1,15 millió forint volt a keresete, ehhez jött még, hogy az egyik jegybanki alapítvány kuratóriumába is bekerült, dolgozott a Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt. nevű cégnél (ugyancsak az MNB hozta létre) az igazgatóságban, és egy ideig a szintén az MNB által alapított Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány igazgatóhelyettese is volt. A cikk szerint ezekről a helyekről, míg ott dolgozott, milliós, vagy annál nagyobb havi fizetéseket kaphatott – arról nem írnak, hogy nettóban, vagy bruttóban.

Tavaly május óta viszont már nem dolgozik a jegybanknál Vajda Zita (igaz, az egyik jegybanki alapítványnál, a PADI-nál kuratóriumi tag), a Zoom.hu szerint már ezért is kérdéses, hogy miért nem kérte vissza az MNB a kölcsönt.

A lap szerint az ingatlan jelenlegi piaci értéke 42-45 millió forint körül lehet. 

A Zoom.hu megkereste az MNB-t ám a cikk megjelenéséig nem kaptak tőlük választ. 

A cikk megjelenése után viszont nem sokkal megérkezett hozzájuk a jegybank válasza. 

Az MNB válaszában elismerte a munkáltatói kölcsönt, egészen pontosan ezt írták:

(...) kedvezményes kamatozású munkáltatói kölcsönnel segíti munkavállalói családalapítását, lakhatási és egyéb kölcsön iránti igényét. Ebből következően az MNB szigorú elbírálású, kedvezményes kamatozású munkáltatói kölcsönnel járul hozzá munkavállalói lakhatási célú ingatlanvásárlásához.

Arra azonban már nem válaszoltak, hogy miképp kaphatott ekkora összegű kölcsönt alig két éves munkaviszonya alatt Vajda, és hogy a jegybanktól történt távozása után vissza kellett-e fizetnie a kölcsönt.

(Címlapi kép: MTI/Kovács Tamás)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
" segíti munkavállalói családalapítását" ???
És mikorra várhatjuk a kis Matolcsy ivadék érkezését? Születésekor remélem lesz már a nevét egy kastély vagy egy bank 51%-a.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
www.delmagyar.hu/a_dubrovniki_ejszakaban_talalkoztunk_matolcsy_gyorggyel/cikk/253/2526743/2.jpg?verz=1500451181
A Dubrovniki éjszakában, Rómeó és Júlia. Zituka drága 2013-ban lett az MNB alkalmazottja, pontosan két nappal azután, hogy Gyurit a jószerencse, a párthűség és a gátlástalanság a jegybank élére katapultálta. Két év múlva, 2015 májusában a pályakezdő, ám igen tehetséges hölgy máris tulajdonosa lett egy 60 négyzetméteres naphegyi társasházi lakásnak, amelynek piaci értéke jelenleg 42-45 millió forint körül mozgolódhat. Az örömteli esemény után három héttel az MNB 33, 2 millió forintos jelzálogot jegyzett be a lakásra. Ergo Zituka drága kölcsönből-hitelből vásárolta az ingatlant. Vagyis olybá tűnik, hogy az MNB forrást biztosított az alig két éves munkaviszonnyal rendelkező szeretőnek a lakás megvételéhez, cserébe pedig mindannyiunk jegybankja jelzáloggal terhelte meg az ingatlant. A dolog pikantériája, hogy tavaly május óta Vajda Zita nem tartozik az MNB állományába.
kokopelli
Minden jót kívánok az ifjú párnak,és azt,hogy a görcs vagy az
epilepszia rágassa naponta minima-kalkula 10-szer minden
szépen berendezett szobájukon keresztül-kasul!
Proszit vagy Prosztata tata?...nemtoom! :=)
u.i.: nem a Marhatolcsyné kapta B.akarattyát lelépésként a Kuszaszeműtől? :=(
quadrocopter
@durbincs: Nem volt világos vakarcs? Akkor ugatsz, amikor a gazdi megengedni! Takaroidj a helyedre!
quadrocopter
@durbincs: Anyádba, ahogy szoktad - vakarcs!
Eladott Ország
@Sámannus: Bizony a migránsoknak meg nincsen pénze a kupakoláshoz.
kokopelli
@Equus: Képzeld el,ha a frisch menyecske az utcán mélyen bele akar nézni a
Marhatolcsy szemébe,akkor át kell mennie a túloldalra! Strapás...??!! :=)
(kész izomláz)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.