Mert egyik oldalon sincs lift, amit a közönség használhatna. Olvasónk, András 76 éves budapesti vízisportrajongó, aki természetesen többször is elment a vébére, a Duna Arénába. Élvezte is a dolgot, az uszoda belülről nagyon tetszett neki, azt azonban már sokkal kevésbé díjazta, hogy a 44 méter magas, több tízmilliárd forintból épült óriáskomplexum óriás lelátóira csak gyalog, az állványzatban kialakított lépcsőkön át lehet feljutni.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Öregek, gyerekes anyák kénytelenek az állványzaton felmászni a magasba a Duna Arénában.
Miért? Kötelező? Fegyvert tartanak a fejükhöz? Akkor sem mennék, ha fizetnének érte.
RonaGyuri
Még jó, hogy a derék Tarlós nem hallotta meg

Mert még ők is megkapnák a magukét, mint az újnál drágább felújított M3-as kocsik klímája kapcsán tette

Követelőző, elégedetlenkedő népek vagyunk. Nekünk semmi sem elég jó. Semminek sem tudunk felhőtlenül örülni. Itt van nekünk az a jó kis (na jó; jó nagy) vizes VB. Stinte megállás nélkül basztatjuk az illetékeseket, pedig ártunk és qurmányunk éjjelit a nappaliba téve, semennyi pénzt sem sajnálva tüsténkedtek és így tesznek mostanság is.
Itt van ez a gaz 444.hu (lehet igaza van a Habonyéknak csakis Soros-bérencek lehetnek), akik az örömmámor üdítő lehetőségét félretolva csak elégedetlenkednek. Alig tudok szólni a felháborodásnak, mibe nem kötnek beléje: „a 44 méter magas, több tízmilliárd forintból épült óriáskomplexum óriás lelátóira csak gyalog, az állványzatban kialakított lépcsőkön át lehet feljutni. Merthogy az Arénába nem építettek liftet a közönségnek”!
Ha ezt a derék főpolgi megtudja szegény kénytelen lesz megjegyezni, hogy még jó, hogy nem legyezős rabszolgákat hiányolnak! =))
Cefi
Öregek, gyerekes anyák kénytelenek az állványzaton felmászni a magasba a Duna Arénában.
Miért? Kötelező? Fegyvert tartanak a fejükhöz? Akkor sem mennék, ha fizetnének érte.
emerencia
Álnaív kérdésem: nem tudom miért van felháborodva a 76 éves budapesti vízisportrajongó?

"Ártunk és qurmányunk" szerint ugyanis a sport az élet, erő, egészség minden életkorban!

Nincs szükség tisztességes egészségügyre, ha sportolnak az emberek. Különösen vonatkozik ez az idősebb korosztályra, hagy szokják, hogy az életük végéig dolgozniuk kell akkor is, ha egészséges harmincasokra vannak szabva a munkakörülményeik. Ehhez szükséges az állóképesség. Aki nem bír felmászni a 44 méter magas óriáslelátóra, nem érdemli meg, hogy néző lehessen. Akkor sem, ha beteg, kismama, idős ember. Lassan már nincs más választásunk, vagy megszokjuk ezt a "sportos" új rendszert vagy...
Clavigo
"" Jóóóó van a zúúúgy ",,,,,oszt jó napot.
1magyar
Meg is érdemlik. Minek járnak ilyen pazarló rendezvényekre?
Cefi
@emerencia: A sport ilyen jellegű erőltetésére már volt példa a történelemben. Ott is egy gnóm, cezaromániás törpe volt a vezér. 1930-as évek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.