Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint 2010-óta közel 50 százalékkal, 370 forintról 570 forintra emelkedett az egy gyermek egynapi nyári szünidei étkeztetésére fordított összeg.

Rétvári Bence ezt Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő írásban feltett kérdésére válaszolva írta.

Kifejtette: az étkeztetés időtartama 54 napról 70 napra emelkedett, a napi költségkeret növelésével pedig bőségesebb és jobb minőségű ételt kapnak a szünetben a szociálisan rászoruló gyerekek.

Az önkormányzatok támogatási igénylése alapján a nyári szünidőben naponta átlagosan több mint 136 ezer jogosult gyermek számára kértek szüleik szünidei étkeztetést.

Megjegyezte, hogy a nagyobb adóerő-képességgel bíró, tehetősebb önkormányzatok maguk is hozzájárulnak a szünidei étkeztetés ellátásához, így az önkormányzati és normatív központi költségvetési támogatás együttesen teszi lehetővé, hogy a rászoruló gyerekek egészséges és tápláló étkezéshez jussanak.

Rétvári Bence közölte, hogy idén 74 milliárd forintot költ a kormány ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetésre, ami már több mint 2,5-szerese annak, amit az MSZP-kormány az utolsó évében, 2010-ben biztosított erre a célra.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

glorianna
Javasolom Rétvárinak, hogy naponta ennyiből oldja meg a saját és családja étkeztetését, hónapokon át.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Micsoda gavallér tett! A 370 kritikán aluli, de az 570 ből se lehet jóllakatni senkit!!!
glorianna
Javasolom Rétvárinak, hogy naponta ennyiből oldja meg a saját és családja étkeztetését, hónapokon át.
Cefi
A teljes mondat:
370-ről 570 forintra emelkedett az egy gyerek egynapi szünidei étkeztetését biztosító pénz, de azt is ellopjuk.
cs.n.
Miért mindig 2010-et emlegeti? Mint a múltkor az MR és CT gépeknél. 2010-ben ennyi és ennyi volt. Azt már nem tette hozzá, hogy 2011-ben, 12-ben, és még azután is évekig annyi volt, mint 2010-ben. De azé' 2010-et kell emlegetni állandóan.
eugen4402
2010 (Az orbáni hatalomátvétel éve) óta a forint vásárlóértéke kb. felére csökkent, hála matolcsy zseniális unortodoxiájának. A kis kezdőbetű szándékos...
kisrigó
Szándékosan csúsztat, mert először is az lenne az igazán pozitív hír, ha a rászoruló gyerekek száma csökkenne, mert a szülőknek van munkája, ergo kevesebb az ellátásra szoruló. De, amig arról szólnak a hírek, hogy inkább hazavinnék az ételt a családnak, mert otthon is van még éhes száj. No, meg ihaj-csuhaj az élelmiszerek ára az alacsonynak hazudott infláció ellenére brutálisan megemelkedett! Jönnek a trükkök pl. a fél kiló helyett 45 dkg, 80 gr. a 100 gr. helyett,stb. Nem unja még a parasztvakítást ez a pondró?!
division
Semmi szükség nem volna eleve erre hogyha nem felelőtlenül szülnének sokan a semmire.
Cefi
@division: Te vagy rá a legjobb példa. Anyádnak nem kellett volna kiszarnia egy ilyen kotorékot, mint te.
division
@Cefi: A szüleim már meghaltak, de mivel benned a tisztelet halvány jele nem volt eddig sem nem is kérem hogy felfogd. Mondjuk aki árvaházban nőtt fel nem is értheti milyen az ha valakinek igazi szülei vannak.
Cefi
@division: Nekem is meghaltak. 16 éves koromban. De attól még te egy árokparti fideszbuzi orbánszar vagy. Ne szajkaratézz kis köcsög, gyere, vagy add meg a címedet. Odamegyek én.
division
Jól gondoltam akkor. Nem véletlen lettél pszichésen ilyen agresszív.
kokopelli
@lópicigáspár: ...
...ha belegondolok,hogy mit lehet kapni 570Ft-ért,akkor kinyílik a
campingcsákány a zsebemben! A Zorbán egy félidőben elszo-
tyizza azt,hogy a héja akadjon meg a hurutos torkán..meg annak a
hűbéresének,aki ezt kiszámolta! Éppen a gyerekeknek lenne szük-
sége a tudatosan összeállított étrendre! Ezek a mocskok már a jövő
nemzedékét is elintézik! Nevezzük a nevén !"tudatos népírtás" a jövő
nemzedék rovására!
P.s:: utánaszámolva az 570 Ft a rothadó nyugaton egy fagyi naponta!
(azonos árak mellet persze...lásd Lidl..Aldi...stb) :=( :=(
lópicigáspár
@kokopelli: "hogy a héja akadjon meg a hurutos torkán.." Ámen!
namihami
Figyelj, Kisbence! Szegény anyád büszke lehetne arra, hogy ez a hülye, csököttagyú gyereke, a KDNP-ben való szorgalmas sertepertélése (mert amit csinálsz, arra nincs jobb szó) által milyen magas rangra tudott jutni.
És most a lényeg: Nem INGYENKAJÁT kéne adni, hanem MUNKÁT és tisztességes FIZETÉST az embereknek. És akkor eszükbe se juthatna, hogy a gyerekeiket ingyenkonyhán etessék. nehogy azt hidd, hogy mindenki arra büszke, hogy a semmiért jó fizetést vesz fel. Ez a ti mentalitásotok. A dolgozók (ismered ezt a szót?) dolgozni és normális fizetést kapni szeretnének, amiből az EGÉSZ családnak tsztességes, emberi életet szeretnének biztosítani. Persze tudom, nem lehet mindenki közületek való, de képzeld, ezek a lenti emberek is szeretnének enni, inni, fűteni, világítani. És mindezt nem a folyamatosan táguló lakásukban vagy a szülői segítséggel vett családi házban.
Hidd el, az a szerencsétlen, akinek a gyereke kegyelemkenyéren van, na az nem büszke erre a tényre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.