Deutsch Tamás szerint csak úgy lehet sikeres az ország, ha a digitalizáció nyertesévé válik. Ehhez megfelelő infrastruktúra kell és megfelelő ár.

Magyarország csak úgy lehet sikeres, ha a digitalizáció nyerteseivé válunk – emelte ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy ehhez megfelelő infrastruktúra kell és megfelelő ár.

A miniszterelnöki biztos elmondta, hogy ennek érdekében alkották meg a Digitális Jólét Program 2.0-át, amiben több mint húsz fejlesztési irányt jelöltek meg.

Deutsch Tamás az M1 aktuális csatorna műsorában kifejtette: a program többek között infrastruktúra-fejlesztést is tartalmaz, mint például a vezetékes internethez, valamint az 5G mobilinternethez való hozzáférés fejlesztését. Céljuk továbbá, hogy minden településen legalább két helyen – egy közintézményben és közterületen – legyen ingyenes mobilinternet hozzáférés.

Kiemelte: a program bővítésének célja, hogy mindenki számára elérhető legyen az olcsó, megfizethető, jó minőségű internet-szolgáltatás. Ennek részeként két lépésben, először 18, majd 5 százalékra csökken az internet áfája.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

herczeg0210
Akkor majd szépen drágulni fog és drágább lesz mint az ÁFA csökkentés előtt, mint a serttéshúsnál. Ki van ez találva piszkosul... De tényleg fijafaszomaza tOMPIKA?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
herczeg0210
Akkor majd szépen drágulni fog és drágább lesz mint az ÁFA csökkentés előtt, mint a serttéshúsnál. Ki van ez találva piszkosul... De tényleg fijafaszomaza tOMPIKA?
wagabund
..."Csökkenhet az internet áfája Deutsch Tamás szerint...

Deutsch Tamás szerint csak úgy lehet sikeres az ország, ha a digitalizáció nyertesévé válik. Ehhez megfelelő infrastruktúra kell és megfelelő ár."...

ezt mondja másfél éve...na ez a szégyen-gyalázat...senkinek nem tűnik fel, hogy mekkora baromságot mond ez a nagyondrágán fizetett ember..ilyen mélyen még szanyi sincs...
CsipkeRózsa
Elfelejtette, hogy ezt már sokszor ígérte nekünk, legközelebb ráér a választások előtt egy hónappal is előjönni ezzel.
Clavigo
Úgy kb. 2 havonta elmondja ezt az okosságot.,,ugy kb. másfél milláért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.