Csúszik a Lánchíd és az Alagút felújítása, a mostani tervek szerint 2018-2020 közt lehet lezárva a két műtárgy. 

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádiónak nyilatkozott arról, hogy várhatóan még idén ősszel kiírják a közbeszerzést, és annak függvényében 2018-ban indulhat meg a kivitelezés.

(Tavasszal még idén kezdődő munkálatokról írt az Index, akkor 2019. végére tervezték a felújítás végét.)

A kivitelezés indulásától számolva a vezérigazgató szerint két-két és fél év lesz a felújítás időtartama, vagyis 2020-ig lesz lezárva a Lánchíd és a Váralagút. Erre az időtartamra ki kell dolgozni majd az alternatív utakat, kerülőket.

A felújítást biztos, hogy megérzi a város. Nem lehet úgy tenni, mintha nem érezné meg a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban. Az ezt enyhítő forgalomtechnikai terveknek a kialakítása folyamatban van

- mondta el a vezérigazgató.

2018-ban indulhat el a Lánchíd és az Alagút felújítása

Fotó: wikipedia CC BY-SA 2.5/Gyurika

A jelenlegi tervek szerint a Lánchídon komplex felújítást fognak végezni, mert utoljára nagyobb mértékben a 70-es években nyúltak hozzá a hídhoz, akkor többek közt azokat a félmegoldásokat javították ki, amiket közvetlenül a második világháború utáni újjáépítés alatt alkalmaztak az anyaghiány miatt.

A BKK vissza szeretné állítani a régi, háromlábú kandelábereket, a háború előtti díszítéseket is visszaállítsák, de a híd díszkivilágítása új lesz, többféle szín- és világítástechnikát fog alkalmazni, ezáltal minden eseményre máshogy lehet kivilágítani a Lánchidat.

Dabóczi Kálmán szerint az Alagutat, a Lánchidat, a Clark Ádám teret, a pesti oldalt az Erzsébet térig egységes tengelyként kell kezelni, vagyis a felújítás ezekre a területekre is kiterjedhet. 

A Clark Ádám téren például kibővítik a híd alatti gyalogos aluljárót, míg a körforgalom méretét csökkentik. A Lánchíd pesti oldalán a rakpartokra való lejutást is át kell tervezni a vezérigazgató szerint.

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Orbánék újabb korrupt beruházása. Már gyúrnak az újabb lopott pénzekre.
feco fero
Máshol lesz a Lánchíd meg máshol lesz az alagút akár ez is belefér
papa.49
Remélem az Alagutat NEM FOGJÁK BETEMETNI ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.