Négy szovjet, nagyjavított Mi-17-es helikopter hazaérkezése után mondta azt a honvédelmi miniszter, hogy a kormánynak eltökélt célja a sereg megerősítése.

A kormány határozott célja, hogy megerősítse a Magyarország biztonságát garantáló honvédséget – közölte a honvédelmi miniszter kedden Szolnokon, a nagyjavításból visszaérkezett Mi-17-es szállítóhelikopterek alkalmazásba vételi ünnepségén.

Simicskó István az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison tartott eseményen azt mondta, hogy Magyarország biztonsága három pilléren nyugszik: a magyar honvédség képességein, a NATO szövetségi rendszerén és az állampolgárok áldozatkészségén, hazafias elkötelezettségén.

Simicskó megint beígérte, hogy erősítik a honvédséget

Fotó: MTI/Mészáros János

A miniszter kiemelten fontosnak nevezte a szolgálatot teljesítő katonák megbecsülését, kiképzését, felkészítését, de hozzátette, hogy a szükséges eszközökkel is el kell látni őket.

Felidézte, hogy kormányzati döntés született 4+1 Mi-17 típusú közepes szállító helikopter ipari nagyjavításáról az elmúlt időszakban. A felújítás után a helikopterek még nyolc évig vagy kétezer repült óráig üzemben tudnak maradni, ezzel erősítve a magyar honvédség helikopterképességét – közölte.

Szólt arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium 4 szállító helikopter nagyjavítására nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Ennek keretében négy pályázótól négy pályázat érkezett és 3,9 milliárd forint értékben egy orosz gyártó cég – az AO Vertoljoti Rossziji – nyerte meg a pályázatot – mondta, hangsúlyozva: a cég az ipari nagyjavítást szakszerűen elvégezte.

Se páncél, se infracsapda – így sikerült felújíttatni a katonai helikoptereket

Úgy újították fel a meglévő négy szovjet honvédségi helikoptert, hogy azok modern védelméről – páncél, infracsapda – nem gondoskodtak. De az éjjeli bevetést sem könnyítették meg két gépen. Nem sikerült valami jól a négy szovjet/orosz Mi-17-es szállító helikopter felújítása a Magyar Nemzet szerint.

A nagyjavítás során egyebek mellett felújították a hajtóműveket, a sárkányszerkezetet, kicserélték a forgószárnylapátokat, a faroklégcsavar-lapátokat, az elektromos vezetékeket, a kontaktorokat, a hidraulikát.

Továbbra is több év egy új és korszerű helikoptertípusra a tender kiírása

Simicskó István kiemelte: a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program része új helikopterek beszerzése is, a költségvetési források bővülésével a következő tíz évben ütemezetten fejlesztik a magyar honvédséget.

Hozzátette: az új típusú, modern helikopterek beszerzéséig a meglévő, valamint ipari nagyjavításra tervezett forgószárnyas eszközök biztosítani tudják a helikopteres képesség és a meglévő jártasságok fenntartását.

A Magyar Honvédség erősödésével a NATO is erősödik

A miniszter az MTI kérdésére elmondta: a magyar honvédség erősödésével a NATO szövetségi rendszere is erősödik. Szólt arról is, hogy nincs olyan törekvés a NATO-ban, amely szerint meglévő, még használható technikai eszközöktől meg kellene válni csak azért, mert azok nem NATO-szövetséges országból származnak.

A nagyjavítás teljes mértékben összhangban van a NATO iránti kötelezettségek teljesítésével – emelte ki.

Simicskó megint beígérte, hogy erősítik a honvédséget

Simicskó István honvédelmi miniszter a Mi-17-esek fegyverzetével

Fotó: MTI/Mészáros János

Simicskó István további kérdésre válaszolva elmondta: a tízéves fejlesztési tervet magában foglaló Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programban a légi szállítási képességtől akár a tüzérség megerősítéséig mindenféle fegyvernemkultúrát szeretnének megtartani és fejleszteni.

Újabb kérdésre elmondta: lesz egy rövid időszak, amikor működnek még a Mi-17-esek és az új eszközök is. Az új eszközökre vonatkozó tender kiírása és a gépek megérkezése több évet vesz igénybe – jegyezte meg.

Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka az MTI-nek elmondta: a helikopterek a harmadik nagyjavításon estek át, az ötödik helikopter esetében pedig idén szeptember után lesz újabb nagyjavítás.

Simicskó István az eseményen gratulált a magyar honvédség ejtőernyős válogatottjának, amely a múlt csütörtökön Németországban tartott katonai ejtőernyős világbajnokságon a harmadik helyen végzett, és Varga Tamás zászlósnak, aki egyéni kategóriában 167 katona közül bronzérmes lett.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Mészáros János)

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kádár János
Hogyan Elvtársak?! Eddig volt összesen 274 db MiG-21 vadászgépünk 200 kiképzett pilótával, plusz a Mig-23! Majd 1993. október 15-én jött ehhez még 28 db Mig-29. Ehhez 3 magyar reptér: Pápa, Taszár, Kecskemét...
Most?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Hát csak igyekezni fiúk, az az egymillió migra meg a Soros ott toporog a határon, ha nem kötitek fel a gatyát még nekünk, Orbán kívánsága szerint rettegő polgároknak kell elhajtani a migrákat, veletek együtt.
Perwool
Hát, ha ez a felújítás is úgy sikerült mint a metró...
Equus
módszerváltáskor 32 ilyen volt. Utána még 29 db. MI 24-est is idetoltak az NDK hagyatékból. Mind használható volt, de hagyták nagy uraink szétrohadni. Az utolsó roncsok az 51-es út mellett, a dunavarsányi elágazásnál figyelnek, Baja felé jobb oldalon.
Nem volt pénz a megtartásukban.
Majd most lesz beszerzés, mert abban van lenyúlható pénz.
nezelodo
@durbincs: Elmulasztottad a posványosi esti imát, ezért sokallod a migrákat. Vigyázz még bajod lehet belőle! Nem jár ki neked! Egymillió az, punktum, megmondta a Viktor. Soros meg személyesen adja a jogsegélyt nekik. Istenem,ha én annyi idős koromban ilyen jól bírom magam, a szalonna meg a hagyma mellé tűzöm föl ezt a riogatót, pedig nem szorul további füstölésre.
staro2
Hadseregfejlesztés: veszünk 4 dobverőt a katonazenekarnak.
nezelodo
@durbincs: Látod nem figyelsz eléggé, pl.a sorvadtra szívott szoc. hálót éppen most terítette rá a Viktor határon túli magyar szülő nőkre! Hogy örülnek a nyomorgó anyák Burgenlandban, meg Ausztráliában, tömegesen fognak jönni rászavazni!
A humuszt meg nálunk termelik leginkább, már a hetvenes években volt némi közöm a huminsav kísérletekhez. De földim aki még az olajfaló baktériumot is feltalálta, jól jövedelmező céget alapított erre, és akkor fideszes volt már amikor a Viktor az x-edik KISZ kongresszusra készült, hogy dadogás nélkül elmondja a beszédét, ja és nem ő találta fel a perpetum mobile 2017.0.0.-át Dunaújvárosban az EU-s gonoszok pénzén!
nezelodo
@durbincs: Ne gondold, hogy szép emlékeim lesznek ezekről, ismertük a Viktorunk apját, az ő parancsnoksága alatt szolgáltak később azok a kivénhedt pufajkások, akik az ablakunkat verték a dobtáras csövével a tsz szervezéskor, hogy vinné be a fater a pár holdacskáját a tsz-be. Pedig akkor amikor a Győző bá beállt a Papp János ex 56-os belügyér imádói közé, már villanyoltás szaga volt a szocializmusnak, de az öreg Győző kitartott.
fekete
De ki ellen is erositik a Hu katonasagot? Vilag bohocai az egesz NATO val egyutt,Mind egy
gyuge,semit ero katonasaggal rendelkezik!Hollywoodnak isa csak a piac kell! Vasaroljatok
minel tobb fegyvert tolunk.De hogy kik ellen? ez mar nem erdekes.
quadrocopter
Operett hadsereg, a rezsim fenntartásának biztosítására!
justhpeter
@quadrocopter: Még operett hadsereg sem. Még a rezsim fenntartására sem. Nagyobb tömeg itthon is megfutamítja őket.
papa.49
Karatematyi vesztek pár darab igazi csúzlit a piacon ???
magyarbakancs
4 helikopterrel erősödött a magyar honvédség.
Ezzel védjük meg büszke Orbanisztánt.?
sokanvagyunk
@magyarbakancs: Van néhány lopakodó sárkányrepülőnk is.
magyarbakancs
@sokanvagyunk: Szerintem előveszik a raktárban porosodó Toldi bicikliket amivel a Don-kanyarig kerekeztek a katonák.
Ez lesz a kenyérgőzös roham egység.
solidedge
Az alkoholistákat leszerelik a honvédségtől, ettől erősödik majd.
Sámannus
Ha jól elgondoljuk mit tesztek, ez inkább az ország védtelenné védhetetlenné tételét jelent.
A kispóroltátok a spirituszt a technológiából. Mondjuk ki itt is hazaárulás történt.
A magyar katona életével a pöffeszkedő vezetőik mindig igen bőkezűen bántak el.
Perwool
@magyarbakancs: " Mi-17-es szállítóhelikopterek"
Mivel erősítik? Ezek szállító és nem harci helikopterek.
"Úgy újították fel a meglévő négy szovjet honvédségi helikoptert, hogy azok modern védelméről – páncél, infracsapda – nem gondoskodtak. De az éjjeli bevetést sem könnyítették meg két gépen."
A szállítmányt hogy védik? Csúzlival?
silber13
@Perwool: És mi a franc a fényképen az az arzenál,mert úgy tudom, a MI-17 SZÁLLÍTÓ helipektor, nem pedig harci! Simicskónak is elment az a semmi esze!!
Perwool
@silber13: Azokat majd lóháton viszi Semlyén, Orbán után a szabadságharcba...
silber13
@Perwool: Aztaszencségijétnekije! Látod milen lüke vagyok, hogy erre nem gondútam! De tán a csúti mikro-Kutuzovnak, nem lészen nehéz ez a málha? Tán jobblenne neki egy krumpli puska!. És Tömjénnel, meg Simicskóval nyugodtan gyakorolhatnák az erőszakos folyami átkelést, de illiberális módszerrel : a folyó hosszában!
Perwool
@silber13: Ohó várj csak!A napokban volt hír, hogy Mészároséknál lagzi lesz. Kellenek a helikopterek...na, kinek is, nem jut most eszembe..-:))
papa.49
@Perwool: Hát a tonyonak, meg a cilikének)))))))))))))))))))
Helikopter nélkül TAPODTAT SEM))))))))))))))))))))))))))))
papa.49
@silber13: A nagyi bugyigumijából fabrikáltak hozzá csúzlit )))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Kádár János
Hogyan Elvtársak?! Eddig volt összesen 274 db MiG-21 vadászgépünk 200 kiképzett pilótával, plusz a Mig-23! Majd 1993. október 15-én jött ehhez még 28 db Mig-29. Ehhez 3 magyar reptér: Pápa, Taszár, Kecskemét...
Most?!
magyarbakancs
@Perwool: A Magyar hadsereg tokkal vonóval 25 ezer fő.
Ebből hadra fogható 5 ezer ember.
Főlökött
@Kádár János: Szentkirályszabadja, Börgönd, Tököl, Pg...

+Szu 22 -> Taszár-on. :)
Kádár János
@Főlökött: Tököl, Mezőkövesd, Kiskunlacháza, Sármellék, Deberecen, Csákvár (tartalékrep.tér), Kunmadaras szovjet repterek voltak - persze ezekkel együtt még fokozhatnám...
nezelodo
@solidedge: "Az alkoholistákat leszerelik a honvédségtől, ettől erősödik majd"
Na meg megfeleződik az állomány.
peterkelemen
Négy szovjet, nagyjavított Mi-17-es helikopter. Aki ezeket az ócska vasakat vezetik azok előtte kössenek életbiztosítást és búcsúzzanak el szeretteiktől. Kész röhej! Ez fejlesztés? Ez sokkal inkább korrupció és leépítés.
Főlökött
@Kádár János: Azért tettem én is pontokat. :) Taszárra már rá sem ismernél, sajnos. De Szentkirályszabadjára sem, mindegyiket leamortizálták, sőt mindegyik pusztul Pápa, Kecskemét és Szolnok kivételével.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.