Nőtt a természetes fogyás 2017 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest, mivel a halálozások száma jelentősen, a születéseké azonban csak kismértékben emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2017 első öt hónapjában 36 508 gyermek született, ez 267-tel, 0,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. Az 59 592 halálozás 11 százalékkal magasabb, mint a 2016. január-májusi időszak haláleseteinek száma. A természetes fogyás 23 084 volt, 5404-gyel több az egy évvel korábbinál.

A halálozások jelentős, valamint a születések számának kismértékű emelkedése következtében a természetes fogyás a 2016. január-májusi 17 680-nal szemben 2017 első öt hónapjában 23 084 volt, ez 31 százalékos emelkedést jelent – olvasható a közleményben.

Ijesztő tempóban fogyatkozik a magyar

A KSH adatai szerint a házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó nagymértékű emelkedése megtorpant, és 2017 első öt hónapjában visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Az idén január-májusban anyakönyvezett 15 402 házasságkötés 8,9 százalékkal, 1503-mal volt kevesebb az előző év azonos időszakához képest.

Ezer lakosra 9 élveszületés és 14,7 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 1,5 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 1,4 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre emelkedett. Az év első öt hónapjában ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,7 ezrelékpontos visszaesést jelent az előző év január-májusi időszakhoz képest. A házasságkötési arányszám 3,8 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.

(MTI)

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@Perwool: A népességfogyásnak a fiatalok kivándorlása is az oka. De azért az ijesztő, hogy amíg a tavalyi évről az ideire a születések számának növekedése még az 1 %-ot sem éri el, addig ugyanebben az időszakban a halálozások száma 11 %-kal nőtt! Itt valami nagyon rossz irányba megy! A 10 millió magyar, az már csak egy alaposan felkerekített szám.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szep napot
Ha az EU, a menekultekre koltott penzt az EU lakosok szaporodasanak osztonzesere koltene talan hazankban IS valtozna a helyzet. Sajnos Europaban egyre kevesebb feher gyerek szuletik es a feher lakossag egyre kesobb vallal gyermeket. A feher ember "lusta","gyava" nem akar tobb gyermeket vallalni. Fel, hogy nem tudja oket megfeleloen felnevelni, illetve felti sajat karrieret kenyelmet. Par evtized es lesznek a dolgozo csaladok es lesznek a csaladok akiknek a szaporodas lesz a fo feladatuk (azert fogjak a penzt kapni).
Az EU nak meg kell ertenie, ha az istalloban nem szuletik eleg lo, hiaba teszunk egy csomo egeret az istalloba a lovak nem fognak jobban szaporodni
Eladott Ország
@Perwool: kolozsvaros.com/2017/01/06/akkora-szarban-vagyunk-hogy-el-sem-tudjuk-kepzelni/
Támogatunk szerb és horvát focicsapatot is. Az üldözött keresztényekről , határon túli iskolák, óvodák, templomok építéséről nem is beszélve. Templom felújításra még Olaszországba is jutott.
Perwool
@Eladott Ország: Az idősebbek hiába csináltak gyereket, ha azok külföldre kényszerülnek azért, hogy családot alapíthassanak, gyereket vállalhassanak, akik szülei már csak skype-ról ismerik az unokáikat, hacsak ők is ki nem tántorognak..
Eladott Ország
@Perwool: [JÓZSEF ATTILA] HAZÁM
...
Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
...
"A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.
simmering73
Miért lenne ez ijesztő? Ahol ilyen gengszterek vezetik az országot, még csoda, hogy nem ürült ki az ország.
kukac50
Magyar bérekből nem lehet megélni gyereket nevelni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.