Kövér László házelnök nemzeti ügyben nyilatkozott meg: szerinte a vizes vébé sikeréhez nemcsak a FINA segítsége, de a magyar emberek összefogása is kellett.

A vasárnap záruló vb vége előtt kijelenthető, hogy Magyarország sikeresen rendezte meg a 17. vizes világbajnokságot, ehhez a vizes sportágak nemzetközi szövetségének (FINA) a támogatása és a magyar emberek összefogása is kellett – mondta Kövér László házelnök szombaton.

Kövér szerint a magyar emberek összefogása kellett a vizes vébéhez

Fürjes Balázs, Julio Cesar Maglione (FINA-elnök), Kövér László és Seszták Miklós miniszter nézik a női toronyugrást a Parlament erkélyéről

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A FINA elnökségének fogadásán az Országgyűlésben Kövér László elmondta, kívülállók számára akkora őrültségnek tűnhetett, hogy Magyarország beugróként megrendezi a 2017-es világbajnokságot, mint 27 méter magasból leugrani – utalva ezzel a Batthyány téren felállított toronyra, amelyről a versenyzők ugranak.

Többen gondolták, hogy nem fogjuk túlélni

- tette hozzá a házelnök.

Kövér szerint a magyar emberek összefogása kellett a vizes vébéhez

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Szerinte most már "megkockáztatható", hogy Magyarország sikeres volt, amihez a magyar emberek összefogása, valamint a FINA bizalma és támogatása is kellett. Úgy vélte, összefogott a politika, a kormány, amely stratégiai ágazatnak tekinti a sportot, az Országgyűlés, az önkormányzatok, a gazdasági ágazat szereplői, a beruházások kivitelezői is. Kövér László reményét fejezte ki, hogy ez az összefogás beépül a közgondolkodásba és az örökségünk részévé válik.

Hozzátette: a magyar versenyzők által megszerzett érmekkel példaképet állítottak a fiatalok elé, a létesítmények pedig nem csak Magyarország, hanem a világ vizes közösségének a kincsét is gazdagítják.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Bruzák Noémi)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
könnyen vered a nyálad más pénzéből, kövér uram. A kis geci FINA elnök bőröndjébe mennyi zsét tettetek? Mennyit loptatok magatoknak, a geci felcsútival? Pont te ugatsz a magyar emberek nevében, szarházi? Mennnyi járműhasználati díjat vettél fel idén, köcsög?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Amikor lopnak akkor mindig a magyar zemberekkel takaróznak. Ez a takaró viszont a sok lopástól már kirongyosodott...
Desischado
@quadrocopter: Nálad a pont! Én sem emlékszem, hogy megkérdeztek volna, csak vitték a pénzünket! Rohadt, hazug, álnok féreg köteles!
desiro
Az a kérdés ki fogott össze kivel???
F_Viktor
Laca, az összefogás kimerült abban, hogy minden adófizető 42 500 forinttal hozzájárult a megrendezéshez, s a haverok anyagi igényének kielégítéséhez!
Ennyi, nem több!
a helység kalapácsa
Nem, Q sok pénz kellett hozzá, aminek egy jelentős részét ellopták, a magyar emberek kárára, mert orbán így veszi meg a támogatókat kilóra.

Pénz. Fenyegetés. Matyóhímzés.
Mert ennyivel le lehet fedni, ennyi elég a SUTTYÓ MAGYAR ŐSPARASZTNAK !!!

Szánalmasan undorítóan primitívek vagytok.
Semmi közöm hozzátok patkányarcú csótányok!!!
Ja, de mégis: Ha keresztezed az utam, és bekavarsz nekem bármilyen módon, bántani foglak.
Mindent tudok a bántásról (a fokairól); és a megbánásról is.
Előbb a bántás, aztán a megbánás...

Two Steps From Hell
kokopelli
@dr. prédikátor: (16:53 29.-én)
...ne bántsd az anyukáját! Ha tudta volna előre,
akkor inkább egy sámlit szült volna! :--)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.