Újabb adatbázis került a 24.hu birtokába: ebben a lap meg nem nevezett forrásának állítása szerint a BKK Mol Bubi közbringarendszer aktív szerződéseinek egy része található, 5604 ember regisztrációs száma (ID), telefonszáma, és ha megadta, e-mail címe is.

A titkos forrás állítása szerint a július 13-án indult, majd azóta leállított, a T-Systems Magyarország által, saját költségen új platformra kerülő BKK e-jegyrendszer hiányosságai után kezdte el vizsgálni a Budapesti Közlekedési Központ további termékeit.

Mint fogalmazott:

Tavaly óta tudok a hibáról. Kipróbáltam, hogy működik-e, de akkor adatokat nem húztam le a rendszerükből. Akkor kezdtem el foglalkozni a BKK-val megint, mikor kibuktak az e-jegyes amatőr hibák.

A forrás véleménye szerint ez esetben is kritikus minősítésű hiba volt az oldalon, ezért fért hozzá a Mol Bubi adatbázisához.

Pont ezeket az adatokat húztam lefele, amikor a BKK lekapcsolta az oldalt, 17 óra valamikor, utána ott virít a hibaüzenet rajta.

A 24.hu szerkesztője minderről úgy vélekedett a terjedelmes tényfeltáró cikkben, hogy lehetséges, ennek köszönhető, hogy "a bkk.hu oldala lehalt, nem volt elérhető".

Hatósági eljárást már indíthatnék, hiszen beadvány és panasz is érkezett hozzánk azóta. Még nem döntöttem, hogy milyen vizsgálatot indítok, azzal megvárnám a BKK válaszát. A döntést az is befolyásolja, hogy milyen más adatokat kapok, illetőleg azok mennyire relevánsak.

– mondta el a 24.hu kérdésére Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.

Az eddig is fordulatokban gazdag BKK-botrány újabb részleteit itt olvashatja el.

Címlapkép: illusztráció, Youtube

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
De azert azt olyan jo erzes tudni, hogy tarlos taho istvan kiall teljes mellszelesseggel a BKK vezer mellett, es igy annak nem kell majd a Blahan sorbaallni egy tal meleg etelert,...
Szivet melengeto ez a tarhas tarlos
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Basszus megint egy marék fakockát hajítottak a kiváló szakmai vezetésű BKK szoftverei közé! Tarlós Pista bá, hogyan fogja az ujjai közé az összeset cipőfűzés közben? Lehet, hogy segítséget kér az ismert cirkuszos dinasztiától?
quadrocopter
Rúgdossák már szét ezt a tapló, amatőr, pénzkifizető gyülekezetet!
papa.49
A bkk. végül is mindenki adatát kiadja bárkinek, ha akarja, ha nem !!!
Igen impotens banda, kár hogy még működnek !!!
nezelodo
@papa.49: Mit gondolsz mitől hízik a Kubatov lista?
Jozefina
Péterfalvi Attilának pedig már tudnia kéne, hogy milyen vizygálatot indítson. Minden esetre jogtalan adatgyűjtésért büntető pert a bkk ellen!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.